Hétköznapi hősök – Gömbösné Hideg Viktória

2018. január 18.

 „Gyermekeim tanítottak meg más szemmel látni a világot”

Sorozatunkban budakalászi személyeket szeretnénk bemutatni, akik a hétköznapi életben tevékenykednek és mégis olyan értéket teremtenek, olyan bölcsességgel rendelkeznek, melyről mindannyiunknak érdemes példát venni, tanulni és sorsukból erőt meríteni. Sorozatunk mostani vendége Gömbösné Hideg Viktória.

Meséljen magáról! Milyen családból érkezett? Milyen értékrenddel? Mi a foglalkozása, munkája?
Egy zalai, két gyermekes családból származom, amelyből a humorérzék mellett az egymás iránti odafigyelést és segítségnyújtást hoztam magammal. Gyermekkoromban sokáig egészségügyi pályára készültem, a pályaválasztás időszakában inkább már a kreatívabb területek érdekeltek. Így kerültem a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola mérnök-menedszer szakára, ahol reklám és marketing tanulmányokat folytattam.  Diplomaszerzést követően a fővárosban kerestem állást, egy újság szerkesztőségében, majd egy reklámügynökségnél is kipróbálhattam magam.  A családalapítás előtti években külkereskedelmi asszisztensként is dolgoztam.

Hogyan élte meg a szülővé válás folyamatát?
Fiatal házasokként 2000-ben költöztünk a férjemmel Budakalászra és ebben az évben meg is született első gyermekünk, Marci. 2003 telén Hannával, majd 2004-ben Olivérrel bővült a családunk. Mindhárom gyermekünk fejlődési rendellenességgel született, Marci elsőként a legsúlyosabbal. Úgy érzem, a vele átélt első nagy lelki megpróbáltatások nagyon megerősítettek bennünket, megalapozták a pozitív hozzáállást a további nehézségek leküzdéséhez. Így a kisebbek problémáinál már azonnal a megoldásokra tudtunk koncentrálni. A gyerekekkel itthon eltöltött évek máig meghatározzák az életemet. Úgy gondolom, szülőként az együtt eltöltött időszakban nemcsak mindenféle ismeretet, emberi értéket adunk át a gyerekeinknek, hanem mi is újratanulunk valamit önmagunkról, kapcsolatainkról és a világról.

Hogyan sikerült elfogadni, feldolgozni a helyzetet? Miben tudták gyermekeiket inspirálni, támogatni?
Igyekeztünk mindhárom gyermekünket bátorítani képességeik felfedezésében, figyelve arra, hogy saját útjukat járva társaikra is odafigyeljenek, nyitottak maradjanak a világra. Marci többféle tehetsége pici korától megmutatkozott és inspirálta testvéreit is. Iskolába kerülve a magyar és német prózamondás az önkifejezés eszközévé vált számára, hamarosan Hanna is csatlakozott hozzá. A klarinétozás az örömzenélést jelenti a fiamnak. Mindhárom gyermekünket külön egyéniségnek tekintettük, ezért Olivér furcsaságai, különcsége csak ovis korában tűnt fel számunkra. Hosszú vizsgálódások után, 8 éves korában kapott autizmus-spektrumzavar diagnózist. Az elkeseredés helyett fellélegeztünk, hogy végre tudjuk a problémái okát, és miként kell segítenünk neki. Testvérei számára így volt természetes Olivér.
Aztán szembesültünk a magyar valósággal: bár integrációs iskolába járt, az autizmusra akkor nem volt felkészülve az intézmény, és általában egyik sem. Szakmai, módszertani és mindenféle segítség hiányában a pedagógusok érzékenyítésével, empátiájával, ismeretek átadásával együttműködéssel, önkénteskedéssel sikerült elindítanunk a Kalász Suliban az autista tanulók integrálását. Olivér már 7. osztályos, beilleszkedett a közösségbe, barátokat szerzett. Ezek a legfontosabbak egy autista gyermek számára, hogy később önálló felnőtté válhasson. Marcinak ebben az időszakban a fotózás és filmezés volt a hobbija.
Mit tettek hozzá személyiségéhez gyermekei?
Nívós rendezvényekre jutottam el általuk, fantasztikus élményeket kaptam tőlük, felnőttkori komoly barátságaimat is a gyerekeimnek köszönhetem.
Tevékenyen közreműködött a Sorsfordító című film létrehozásában. Meséljen erről!
Látva a közösségekben a furcsaságokkal szembeni közönyt, tudatlanságot és elutasító hozzáállást, felmerült bennem egy érzékenyítő videó elkészítése. Az ötletből Szendi Szilvi színésznő és Dicső Dániel rendező segítségével végül egy profi kisfilmes alkotás lett. A Sorsfordító közösségi beszélgetésekhez készített témaindító kisfilm, amely bárkinek hozzáférhető a honlapunkon és a Youtube-on. Önkéntesként több iskolában vetítettem már, a történet feldolgozását szülőknek, pedagógusoknak a honlapon elérhető útmutató is segíti. Remélem, érzékenyítő kezdeményezésünk a hasonló sorsú családoknak és a közösségeknek is bátorítást és támogatást adhat. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a gyermekeim elfogadóak mindenféle mássággal szemben, felvállalják a témát. Marci és Olivér nyáron saját figyelemfelhívó videót is készített, mellyel egy speciális filmszemlén elismerésben részesültek, az UNICEF „Gyerekhang” kisfilmes pályázatán pedig az zsűri első helyet szavazott „Szavaktól bezárva” című alkotásuknak.

A rovatunk második vendégeként, mit gondol főcímünkben megfogalmazott jelzőről?
Nem tartozom a hétköznapi hősök sorába, de ők a példaképeim. Teljes állású családanya vagyok, akit a gyermekei tanítottak más szemmel látni a világot.