Hirdetmény vadkár elhárításáról
2023. április 04.
A kiskertekben károkat okozó, túlszaporodott vadállomány visszaszorítása érdekében a Budakalászi Polgármesteri Hivatal – a Szentendrei Rendőrkapitányság engedélyével – az állatok szabályozott kilövésére adott megbízást. A vadászat területe a város belterülettel közvetlenül határos, beépült és részben lakott kiskertes és mezőgazdasági művelés alatt álló részei, az alábbiak szerint:
Budakalász, Gerinc utca 2338/1 hrsz
Budakalász, Szeder utca 9.
Budakalász, Holló utca 9.
Budakalász, Szegély utca-Meredek utca kereszteződés
A vadászatok ideje 2023. április 10-től 2023. május 31-ig, előreláthatólag 20 óra és 06 óra között lesz.
Kérjük, hogy ezen időszakokban a fenti területeken lehetőség szerint ne tartózkodjanak. Amennyiben ez mégis szükséges, mindenképpen viseljenek a környezettől jól elkülönülő színű, lehetőség szerint fényvisszaverő felülettel rendelkező ruhadarabokat (pl. láthatósági mellény és sapka). Kutyáikat, egyéb állataikat pedig kizárólag pórázon, kötélen sétáltassák, vezessék.
Kérjük a környéken haszonállatot tartókat, hogy fokozottan figyeljenek jószágaikra, hogy azok felügyelet nélkül ne hagyhassák el jól körülhatárolt (villanypásztor, karám) területüket. Állataikat sötétedés előtt vezessék szálláshelyükre.
A vadászattal kapcsolatosan a Polgármesteri Hivatal kapcsolattartója: Hágel Ferenc telefon: +36 (26) 340-266.
A vadászat irányítója: Horváth Zoltán