Holló András: Táncon innen és túl – könyvajánló

2020. május 31.

Holló András még nem volt 40 éves, amikor motorbalesetben bénult le szegycsonttól lefelé, melynek következtében kerekesszékbe kényszerült. Küzdelmes időszak következett, hiszen kertészmérnöki és hitoktatói diplomája ellenére tánctanárként dolgozott a baleset előtt. Húsvét előtt je­lent meg a Harmat Kiadó gondozásában Táncon innen és túl című kötete.

A Hírmondó májusi lapszámában erről beszélgettünk budakalászi ott­honában a szerzővel és feleségével, Makovecz Virággal.

– 37 éves voltál, két kisgyermek boldog édesapja, amikor a 2. kerületi Nagyrét utcában elütött egy figyelmetlen autós. Azóta előadásokat tartasz, tanúságot teszel Isten kegyelméről. Ez a te életed damaszkuszi útja?

HA.: Szó szerint. Én is a földre zuhantam, és bizonyos értelemben én is megvakultam. Befelé kezdtem figyelni, és ezzel egy nagyon erőteljes lelki érési folyamat indult el bennem. A közel 2 évig tartó kórházi kezelés alatt vallásilag is egy teljesen steril közegbe kerültem. A kórházban nem volt sem szertartás, sem szentségek, sem a hagyományos egyházi keretek. Nem volt semmi, csak kérdések, és Isten törekvése felém – ezt világosan éreztem. Válaszolnom kellett, így egy új fajta istenkapcsolat kezdhetett el kibontakozni.

– Nem voltál dühös? Sokan ilyenkor nem Isten felé, hanem éppen Istennek háttal fordulnak…

HA.: Nem tudok rá racionális magyarázatot, de nem volt bennem sem düh, sem harag. Ma sincs. A harag egy megkeserítő érzés. Az én alapélményem a belső béke. Hálás vagyok ezért, hiszen hatalmas kihívást jelentett az életem megváltozása. Úgy gondolom, Isten úgy formálja az életünket, hogy azokat az életfeladatokat adja nekünk, amelyek ahhoz segítenek hozzá, hogy az Ő rólunk öröktől elgondolt tervét segítsenek valóra váltani bennünk. Akkor zuhantam bele Isten karjaiba, amikor az orvosok gyakorlatilag lemondtak rólam, a körülöttem lévő világ pedig azt üzente: nincs megoldás. Én ezt nem hittem el. Istennel szerettem volna megoldást találni.

–  Virágot is kérdezem, te haragudtál? Kétségbeestél? Két kicsi gyerekkel maradtál magadra, András pedig a következő két évet kórházban töltötte. Ráadásul amikor hazatért, gyakorlatilag újra kellett tanulnia az életet egy teljesen új keretrendszerben, és nem csak fizikai értelemben.

MV.: Én dühös voltam, de nem a sorsra vagy Istenre, hanem Andrásra, mert számos kis pofont, jelzést kapott ő korábban a baleset előtt a motorozással kapcsolatban. Én nagyon hiszek a jelekben, és úgy éreztem, ez annak az eredménye, hogy nem hallgatott sem rám, sem Istenre. Fizikailag és lelkileg is nehéz volt az eleje, de idővel aztán ez persze kisimult, értelmet nyert mindaz, ami vele, velünk történt.

– András, húsvét óta kapható a Táncon innen és túl című könyved, de ezt megelőzően is számos előadást, tanúságtételt, beszélgetést lehetett már veled hallani.

HA.: Nagyon régóta kérdezik tőlem barátok és ismerősök, hogy nem írom-e le azokat a felismeréseket, amelyekig eddig eljutottam, és amelyek egyre közelebb visznek az Istennel való valódi közösséghez. Magamtól nem kezdtem volna bele egy könyvbe, de aztán egy velem készült riportot követően az újságíró hölgy felvetette, hogy érdemes volna írásban is hozzáférhetővé tenni a gondolataimat, érzéseimet, mert van mit mondanom. Így kerültem kapcsolatba a Harmat Kiadóval, és elindult a közös munka.

– A könyv szerkesztője, Sz. Kiss Mária előtted már Dr. Gyökössy Endrénével és Pálhegyi Ferenc gyógypedagógussal is dogozott közös köteten. Mondhatni, hogy illusztris elődök nyomdokába léptél.

HA.: Máriával azonnal megtaláltuk a közös hangot, a könyv pedig igazán őszinte és hiteles lett. Sok ember tekint rám úgy, hogy külön-leges kegyelmet kaptam, mert nem kerített hatalmába a kétségbe-esés, sőt a kegyelem révén az életem a baleset ellenére kiteljesedni látszik. Ebben a formában azonban ez nem igaz: Isten értékrendje nem emberi, és Ő nem emberi mércével méri a feladatokat. Az Isten-ember kapcsolat lényege a harmónia megtalálása. A legfontosabb, hogy felismerjük az életünkben Isten tervét, és akkor harmóniába kerülünk vele. Ezt szeretném elmondani az embereknek. Nem gondoltam arra, hogy lelkesedéssel fogadják majd a könyvet, de a visszajelzések alapján nagyon sokak számára fontos, hogy mégis elkészült ez a kötet.

– Elképesztő mélységeket és magasságokat megjárva neked sikerült az, ami csak nagyon keveseknek: igazi, mély istenkapcsolatot alakítottál ki, ezért is kíváncsiak rád annyian. Sokan vágyunk erre, de valódi küzdelmet és harcot kevesen vállalunk érte. Mit kap az olvasó, ha elolvassa a könyvet? Van benne recept?

HA.: Az nagyon fontos – és nem csak a könyvvel kapcsolatban –, hogy az életünk kérdéseire elsősorban ne konkrét válaszokat várjunk. Az igazság emberi dimenzióban felfoghatatlan és megismerhetetlen, nem fogjuk tudni megragadni vagy megérteni teljes valójában. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy keressük az Isten lelkét önmagunkban. Fel kell fedeznünk a működését, hogy hogyan válhatunk a Szentlélek templomává. A Szentlélek jelenléte bennünk nem csupán egy teológiai-elméleti megfogalmazás, hanem a valóságban is megélhető kapcsolat. Én már több mint egy évtizede ennek a kapcsolatnak a kiteljesítésén dolgozom Istennel karöltve. És ha lehetséges bármilyen működési elvet tetten érni és megfogalmazni, akkor én azt meg szeretném osztani az emberekkel. Ha befelé figyelünk, megérezhetjük például, hogy a tetteinket a Szentlélek indította-e, vagy sem. Erre egyébként már a Szentírásban is számos példát találunk, ha figyelmesen olvassuk. A kimondott igazságaink természetszerűleg féligazságok. Egyre inkább foglalkoztat az, hogy az Istennel való harmóniába kerülést hogyan valósíthatjuk meg a saját életünkben.

– Egy könyv megszületése soha nem egyszerű. Mennyi ideig tartott a munka és hogyan viselte a család?

MV.: Én örültem annak, hogy András gondolatai írott formában is elérhetővé váltak, még ha a könyv által a családi életünk is rész-ben betekinthetővé vált. Rábíztam ezt a dolgot. Kiegyensúlyozott és elmélyült munkára nyílt lehetősége, amelynek eredményeként egy nagyon bensőséges könyv született. Sok visszajelzést kapunk, mindegyik nagyon pozitív. Az élethez hozzátartoznak a küzdelmek, amelyekről nagyon őszintén vall András a könyvben, ez pedig sokat segíthet másoknak is.

– Az ember a küzdelmeiről, fájdalmairól nehezen beszél. Van tabu? Van olyasmi, amiről nem szívesen beszélsz? Van egy olyan mondat a könyvben, hogy „Kerekesszékkel nincs megfutamodás.”

HA.: Isten tervez minden emberrel, ezt a tervet kell felismerni és megérteni. Velem kapcsolatban fiatalabb koromban többen – még a pap is a közösségben, ahová jártam – azt gondolták, a papi hivatásra lettem kiválasztva. Én ezt nem így éreztem, de volt bennem bizonytalanság. Egy lelkigyakorlat során aztán megerősítést kaptam, csakhogy nem a papi, hanem a házaság kötelékére. Akkor még nem tudtam, hogy a szemeim előtt megjelenő lány a valóságban is létezik-e.

Nem sokkal később találkoztam Virággal. Ezt az élet-feladatot közösen kaptuk, mert Virág az, aki abban, amit Isten számomra eltervezett, tökéletes társam tud lenni. Isten így választotta ki őt nekem.

Először fordítva gondoltam, azt hittem, a családomnak kell mellettem állnia a nehézségben, de ma már tudom, hogy ez pont fordítva van: én lettem azért melléjük rendelve, hogy szolgáljam az ő kiteljesedésüket Istenben. Miközben a másik oldalon az is igaz, hogy a fizikai állapotom egyre romlik, ami sok feladatot ró minden-kire. Vannak könnyebb és nehezebb napok, egyre több gyötrődés, fizikai fájdalom jut egy-egy napra. A legfontosabb azonban mégis az, hogy a harmóniát ne veszítsük el. Az például, hogy szakmám szerint kertészmérnök vagyok, rengeteget segít. Kijövök a kertbe, és azt élem meg, hogy növekedés és virágzás van. Amit én segíteni tudok, de mégsem uralom a történéseket. Nem virágoztatom a növényt, hanem örülök, ha virágzik, amihez minden segítséget megadok neki. Valahogy Isten is így akarja kibontani a bennünk lévő csodát. A kertészet mellett nagyon fontos számomra a zene, és abban is ott az analógia. Mindannyian kapunk egy hangszert, ami az életünk. Meg kell tanulnunk játszani ezen a hangszeren a lehető legszebben. A cél nem a szóló, még akkor sem, ha időnként bizonyos hangszerek kapnak egy-egy ívet. A lényeges az, hogy végül hogyan szólal meg a nagy egész. Pillanatok alatt szét lehet verni a harmóniát, ha nem figyelünk az arányokra. A diszharmónia fájdalommal jár, lényegében az maga a kereszt, ami szintén a legvégső isteni harmóniában oldódik fel. Mindannyian erre vagyunk meghívva. Élete bizonyos szakaszaiban mindenki küzd. Az egymás melletti kiegyensúlyozott létezés teljessége a kegyelemben az, ami végül valóra váltja a végső harmóniát.

– Szokták mondani, hogy a tánc felszabadít, aki táncol, az szabad. Táncolni már nem táncolsz.  Ugyanakkor a kerekesszék ellenére mégis szabadnak tűnsz…

HA.: Isten engem szabadságra hívott meg. A szabadság belül kezdődik. A baleset után, ahogyan kezdtem Istenre egyre inkább rá-találni, egyfolytában azt éreztem, hogy minden kimondott igazság csak féligazság. Vagy csak nem értem az igazságokat, viszont nem is biztos, hogy kell, mert ez az érzés a mindennapokban az Istennel való kapcsolat elmélyítésében gát. Szabályhegyekre, teológiai igazságokra van felfűzve az életünk az egyházban is. De ennél jóval többről van szó valójában. Számomra az ókeresztény közösségek élete a példa. Sokat olvasom az Apostolok cselekedeteit. Az őket érő kihívások a ma emberének kihívásai is. Hiába szajkózunk valahogyan leírt igazságokat, ha nem tudjuk ezeket valódi kapcsolatra, Istenben való életre váltani. A puszta keret engem ma, Budakalászon egy kerekesszékben ülve, egy centit nem mozdít előre. Nem lehet félig keresni az Istent. Önmagában sem az érzelem, sem az értelem nem elég. Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál szabadabbak vagyunk. A megjelent könyv elsősorban a már hívő embernek szól.  Mostanában viszont sokat és egyre többet beszélgetek hittagadókkal, pedig korábban sohasem tettem. Valószínűleg ezeknek a találkozásoknak az is a célja, hogy meg tudjam fogalmazni egy nem hívő számára is azokat a gondolatokat, érzelmeket, amelyek őt is meg tudják szólítani és elindítani Isten felé, akár a száraz logikán keresztül is, mégis érzelmekre is hatva.

– Ez úgy hangzik, mintha érlelődne egy következő könyv is.

HA.: Azt érzem, hogy a hit hatalmas erő, és még a keresztény világban sem karcoljuk a felszínét sem. Nincs bennünk mustármagnyi hit sem. Nincs bennünk elég kurázsi, hogy valóban keressük. Emberileg akarjuk megragadni az emberileg megragadhatatlant, ami könnyebbnek tűnik elsőre, de tévutakra visz. A Táncon innen és túl tehát a harmónia felé vezető útról szól, ami pedig érlelődik bennem, az talán már magát a harmóniát járhatja majd körül.

A könyvben Holló András tabuk nélkül mesél róla, hogyan birkózott meg életvidám, társaságkedvelő tánctanárként azzal, hogy kerekesszékbe kényszerült, és arról, miként formálta át a gondolkodását, a feleségével, gyermekeivel való kapcsolatát mindaz, amin keresztülment. Őszintén vall elfecsérelt évekről és megtalált boldogságról, hite és házassága újjászületéséről, a kerekesszékes létforma küzdelmeiről. A kötet a kiadónál elektronikus formában is megvásárolható.