Idén is magyar bajnok lett a strandröplabdázó Villám Lilla!
2023. augusztus 15.
Elbírta az esélyesség terhét és elhódította a 2023-as magyar bajnoki címet a Villám Lilla, Vaida Beáta strandröplabda páros. A döntőt a hagyományokhoz híven a budakalászi Lupa Beachen rendezték meg, a helyi kötődésű Villám Lilla és párja a három idei országos bajnoki fordulóhoz hasonlóan nem talált legyőzőre.
Az elődöntőkkel és a helyosztókkal befejeződött az idei felnőtt DRK strandröplabda országos bajnokság döntője a budakalászi Lupa Beachen. A győzelmet három címvédő és egy korábbi bajnok szerezte meg: a férfiaknál ötödször győzött Hajós Artúr és Stréli Bence, míg a nőknél a helyi kötődésű Villám Lilla sorozatban harmadszor, de ezúttal új párral, a 2020-as győztes Vaida Beátával diadalmaskodott.
Az első elődöntőben megszületett az első meglepetés, hiszen a csepeli és az abádszalóki ob-fordulón második Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi – akik ezeken a tornákon legyőzték mostani ellenfelüket – ezúttal két szettes vereséget szenvedett Windisch Kingától és a tavalyi ezüstérmes Kun Stefániától. A másik női elődöntőben viszont az idei három ob-fordulót megnyerő Vaida Beáta és Villám Lilla magabiztosan győzött Juraszik Patrícia és Lilla húga, Villám Csenge ellen.
A döntő a vártnál szorosabban alakult, mert Kun és Windisch folytatta az elődöntőbeli remeklését és végig szorongatták Vaidáékat. A végjátékban azonban rendre utóbbiak voltak jobbak, s végül 21:18-ra és 22:20-ra (itt előbbieknek játszmalabdája is volt) megnyerték a találkozót – tudósított az eseményekről a hunvolley.hu.