Idén utoljára ülésezett a képviselő-testület
2021. december 16.
A december 16-i ülésen kezdetén a határozathozatal előtt dr. Göbl Richárd polgármester beszámolt a novemberi ülés óta eltelt fontosabb időszak eseményeiről:
Az Élhető Budakalász program keretében november 29-én a Faluházban lakossági fórumon ismerhette meg a lakosság az új településrendezési eszközöket megalapozó vizsgálat főbb megállapításait és két közlekedési koncepciótervet: Budakalász fenntartható mobilitási tervének helyzetfeltáró dokumentumát és a Kerékpárforgalmi Hálózati terv első egyeztetési változatát. Az Élhető Budakalász program elkészült anyagai a városi honlapon elérhetők.
A november 29-től hatályos jegyzői utasítás alapján új járványügyi előírások léptek életbe a hivatal ügyfélfogadási rendjében annak érdekében, hogy a koronavírussal szemben felelősségteljesen védjük ügyfeleinket és munkatársainkat.
Októberben felhatalmazás alapján a Pest Megyei Kormányhivataltól Polgármester úr kérte a Duna-parton kialakult állapotok ellenőrzését, a helyi előírásokat semmibe vevő két hajótároló építkezéseinek felülvizsgálatát. A helyszíni ellenőrzés után november végén a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya határozatot hozott a Duna-parton a budakalászi építési előírásokat figyelmen kívül hagyó hajótárolókról. Fennmaradási engedély keretében nem orvosolható a kialakult helyzet, a Duna-parti építményeket az Építésfelügyelet döntése értelmében 90 nap alatt szabályossá kell tenni, vagy le kell bontani.
Budakalász átállt az agglomerációs közvilágítási rendszerről a fővárosi kapcsolási körbe, mert szerettük volna az utcai lámpák ki-be kapcsolását a valós fényviszonyokhoz és a lakossági igényekhez jobban hozzáhangolni.
A hagyományos év végi idősek karácsonya rendezvényét a vírushelyzet miatt idén sem tudtuk megtartani, viszont az elmúlt évekhez hasonlóan a nyugellátásban, vagy egyéb baleseti ellátásban, rokkantsági ellátásban, árvasági ellátásban részesülők ajándékcsomagot vehettek át a Faluházban. A 2300 csomag összértéke közel 7 millió forint volt. Az át nem vett csomagokat a budakalászi rászorulóknak juttatjuk el a Családsegítő Szolgálat és a Szent Ferenc Karitász csoport segítségével.
Budakalász 36 millió forintos támogatást kapott a Patakpart Iskola körül égetően szükséges úthálózatrekonstrukció előkészítő feladataira. A támogatásról kormányhatározat rendelkezett, amely tartalmazza a jobb megközelítéshez szükséges úthálózat-bővítés és -felújítás előkészítési, tervezési feladatainak és a feltételes közbeszerzési eljárásnak a költségeit.
Ugyancsak örömteli hír, hogy egy 185 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból Budakalászon megújulhat az Omszk parki játszótér 3000 négyzetméteres környezete, és sor kerülhet a Cseresznyés utca útfelújítására, vízelvezető rendszerének kiépítésére. A játszótérfelújítás közösségi tervezéssel; lakosság bevonásával kezdődött. A két napja megtartott lakossági fórumon a közösségi tervezés új szakaszba lépett és bemutattuk a tervjavaslatokat. Terveink szerint tavasszal megkezdődhet a kivitelezés, nyáron pedig birtokba vehetjük az új játszóteret és a fitneszparkot.
Önálló gyülekezetet építenek az evangélikusok Budakalászon. December 12-én, vasárnap délután öt órakor a budakalászi református templomban tartották az első közös alkalmukat.
Egy három évvel ezelőtti pályázat eredményeként rövidesen komposztládák és a zöldhulladék gyűjtésére szolgáló barna kukák kerülhetnek a budakalászi családi- és társasházak kertjeibe. A lakók és a társasházak közösségei 2021. december 31-ig jelezhetik igényeiket.
December elején közös Duna-parti egyeztetésre érkezett a Duna Ipoly Nemzeti Park és a terület tulajdonosának, a Magyar Államnak a megbízásából a kezelői jogokat gyakorló Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szakemberei. Szándékaink szerint januárban folytatódnak a hatósági egyeztetések.
A “CseppetSem” környezetvédelmi program keretében decembertől lehetőség nyílik a használt sütőolaj leadására. A gyűjtőtartály a Zeneiskola mellett áll. A hivatal munkatársai további gyűjtőedények kihelyezésén dolgoznak.
A képviselő testület az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
- A gyermekorvosi pályázat újra kiírásra került, mivel nem sikerült betölteni a pozíciót. Az eredeti pályázat kiírásának oka a gyermekorvos felmondása volt.
- A Szentistvántelepi Általános Iskola beiskolázási körzethatára a Váci Tankerület javaslata alapján megváltozott, a Ministráns utca az iskola körzethatárába került.
- A Barát patak torkolatának fejlesztése kapcsán a Magyar Állam a beruházást érintő földterületek kisajátítását megkezdte. Az Önkormányzatnak elővásárlási joga van a területre, amiről lemondott.
- A Bokros utca és a Pomázi út közötti gyalogos átjárhatóságának biztosítása érdekében a Promontor Lakópark melletti lépcsőjének közforgalmi célra történő önkormányzati tulajdonba vétele mellett döntött a képviselő-testület.