Időseink emlékeznek – Hallgassuk őket amíg lehet!

2019. március 16.

Deutsch József: „Nagy megtiszteltetés számomra Makk atya örökségét tovább éltetni.”

A Budakalászi Hírmondóban vendégünk volt Deutsch József  a helyi közélet mindenkori aktív szereplője, a város díszpolgára, tősgyökeres budakalászi. Feleségével, Mirk Ildikóval szívélyesen fogad minket Máli Péter utcai otthonában. Teázunk, beszélgetünk és felsejlik a régi falukép, a hajdani ismerős alakokkal.

• Kérem, meséljen budakalászi gyökereiről!
• Dédnagymamám Szilasi Mária 1882-ben született Budakalászon, sváb származású férje Folhoffer János volt. Dédnagyapám tudott a sváb mellett tótul és szerbül is. A faluban e három nyelvet sokan beszélték, hiszen mindig jó barátságban éltek itt a nemzetiségek. A Magyar utcában laktak, volt egy hosszú területük a Kovács Lajos utca sarkától a Szegfű utcáig. Ez a gyárfal és a Mályva utca közötti terület, ahol ma lakóházak állnak, épülnek, valamint a bölcsőde és az óvoda működik. A Kovács Lajos utca sarkára épült édesanyámék családi háza 1932-ben. Szüleim itt kezdték az életüket 1947-től. A család első gyermekeként én is itt születtem 1948-ban.
• Milyen emlékeket őriz gyerekkorából?
• Három testvéremmel nőttem fel, fantasztikus gyermekkorom volt. Családunk önellátó volt, mezőgazdasági termelést folytattunk, ahol mi gyerekek is besegítettünk. Baromfit, csirkét, kecskét, disznót tartottunk. A környező területeken sarlóval szedtem össze a télire való szénát. Marharépát, krumplit, kukoricát, búzát, árpát termesztettünk.
• Szabadidejük hogyan telt?
• A munka mellett sokat játszottunk barátaimmal, Varga Fricivel, Stofira Bandival és Mirk Pistivel, aki később sógorom lett. A foci-, futó- és távolugrópályák a Ciklámen utcai sorházak helyén álltak az 1970-es évek végéig. Itt volt a lődomb is, ezt a háború előtt a leventék lövész gyakorlóhelyként használtá Ez volt a Grund. Ha csak tehettük fociztunk, rekkenő hőségben is. A Nyitnikék Óvoda földszintes épületében jártuk a 3.-4. osztályt, ez később napköziként működött. Az intézmény mögötti hatalmas kőfal sűrű bozótost rejtett. A fákról lelógó vadszőlő indákon hintáztunk és indiánosdit játszottunk. Saját gyártású nyilakkal játékból vadnyúlra és fácánra vadásztunk. A Klisovác utcán kifelé a temető oldalán egyetlen ház állt, baloldalon a kastély mögött működött a virágkertészet. A patak melletti csalitosban bóklásztunk napokig gumicsizmában. 1961-ben akkora tél volt, hogy egészen a HÉV – megállóig el tudtunk rajta korcsolyázni, sőt jégkorongoztunk is. A ma már beépített „Nyúldombon” télen sokat szánkóztunk.
• Hogyan emlékszik iskolai éveire?
• Mericske Rezső tanár úr osztályába jártam. A rendeket 1950-ben megszüntették és ő piarista papként kereten kívülivé vált, 1956 után kezdett Budakalászon tanítani. Fantasztikus pedagógus volt, a gimnáziumban is abból éltem, amit ő adott át magyarból, rengeteg verset tanított. Emellett szinte bármelyik tanárt tudta helyettesíteni. Mi voltunk az utolsó fiú osztály. A ferenceseknél érettségiztem, de az egyetemre nem vettek fel, mondván nem lehetek szocialista embertípusú gépészmérnök. Híradástechnikai műszerésznek tanultam. Akkor a postán belül működött a távközlés, így a Helyközi Távbeszélő Igazgatóságnál kezdtem dolgozni.
• Milyen volt a falu akkori képe errefelé?
• A Máli Péter utca -valamikori Taván dűlő- akkoriban hét házat számlált. Az ötvenes évek végén a Kovács Lajos utcában – régi nevén Klenity dűlő – még csak hat ház állt, az elején három és a vége felé is három. Több bolgárkertészet működött itt, ahova magam is jártam dolgozni. Vaszil, Jordán, Borisz, Iván és Gyorgyevics Tódor bácsi voltak a gazdák. A Béke sétányon nyomokban ma is látható az alkalmazott gravitációs öntözéses módszer maradványaként az egyik betonkád. Hajnaltól sötétedésig árasztással locsoltak. Nagyon jó minőségű zöldségeket termesztettek, ellátták vele a fővárosi Batthyány téri csarnok vásárlóközönségét. A kertészetek területét és a saját telkünk nagy részét később kisajátították.  1964-ben megindult a lakótelep építése a Lenfonógyári dolgozók számára.
• Mikor alapított családot?
• A barátom húga, Mirk Ildikó lett a feleségem, gyerekkorom óta ismertem őt, hamar beleszerettem. Közel laktak, 1957-ben költöztek a parcellánk mellé. Láttam őket építkezni, kutat ásni, dolgozni. Házasságot 1973-ban kötöttünk, majd két fiunk született. Norbert orvosigazgatóként, Áron gazdasági igazgatóként dolgozik az üzleti szférában. Együtt hét unokával ajándékoztak meg minket. Feleségem a Távközlési Műszaki Főiskolán végzett, a Magyar Postán igazgatóhelyettesként dolgozott, ma már nyugdíjas.
• Önök a budakalászi cserkészet megalapításánál is jelen voltak. Mit jelentett ez akkor?
• A budakalászi 909-es számú Tinódi Lantos Sebestyén cserkészcsapat 1988-ban alakult. Hivatalosan még nem engedélyezték, de már rogyadozott a rendszer, így nem tudtak a folyamatnak gátat szabni. Az újraindítást főként helyi idős cserkészek szervezték, az akkori plébános, András atya támogatásával. Egyetlen feltétel a vallásosság volt, felekezettől függetlenül lehetett jelentkezni. Óriási érdeklődést tapasztaltunk, időnként száz fős is volt a csapat. Az úttörőmozgalom után, másfajta gyereknevelési programként nagy újdonságot jelentett a cserkészet. Az első ünnepélyes cserkész fogadalomtétel 1989. október 22-én nagy tömeg előtt, a szövetség két vezetőjének jelenlétében zajlott. Én időközben Ausztriában, feleségem a külföldi magyar cserkészvezetők képzésén vett részt. A hazai képzés csak később indult meg. Csapatunk életében óriási élmény volt 1993-ban Gödöllőn a Dzsembori Emléktáborban való közreműködés. Feleségem, mint a Cserkészszövetség leányvezetője és az esemény gazdasági vezetője vett itt részt. Két őrsünk az 1300 fős nagytábor ellátója volt. Eseménydús 14 cserkészévad és 14 tábor után 2002-ben csapatunk beolvadt az 1111. sz. Szent István Cserkészcsapatba.
• Úgy tudom, hogy szociálisan rászoruló családok nyaraltatásával is foglalkoznak. Mi ennek a háttere?
• A korábbi budakalászi plébános, Makk atya megálmodta, és szülői hagyatékából családjának üdülőtelkén – barátai közreműködésével – 1973-ban Tihanyban megvalósította, hogy rászoruló nehézsorsú családok és gyermekeik is tudjanak méltóképpen kikapcsolódni, pihenni. A szocialista időkben ezt egyházi személy nem tehette meg, így három munkatársának ajándékozta és kérte tőlük a kitűzött cél megvalósítását. 1990 óta alapítványi formában, Szent Erzsébet Alapítvány néven működik. Később Aszófőn is létesült egy kisebb ház, 20 férőhellyel. Apósom, Mirk István 35 évi szolgálata után, az Alapítvány továbbvitelére minket kért fel. 2006 óta sok önkéntes segítő közreműködésével mi üzemeltetjük a két házat az Alapító akarata szerinti szellemben, szinte teltházas üzemeléssel. Évről-évre 700-800-an nyaralnak nálunk rászorulók, nagycsaládosok, mozgássérültek, fogyatékosok, vakok, különböző civil és egyházi közösségek, hittanos és ifjúsági csoportok. Egész tevékenységünk a hátrányos helyzetűek segítésének elvén alapszik, hogy azok is tudjanak nyaralni, akiknek ez saját erőből nem adatna meg. Nagy élmény ebben részt venni, Makk atya örökségét és hagyatékát tovább éltetni. Örülök, hogy 1968-tól – néhány év kihagyással- napjainkig a Budakalászi Egyházközség Képviselőtestületében, 1990-94 között az első Önkormányzati Képviselőtestületben az OKIS (Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport) Bizottság tagjaként szolgálhattam szülőfalum lakosait.