Időseink emlékeznek – hallgassuk őket amíg lehet!

2019. július 11.

Szépen gondozott kiskerten át érünk a lakásba, ahol Árvai Lászlóné Marika hűs szobába vezet – olvashatjuk a Budakalászi Hírmondó lapjain. Férje közben a konyhában főz, unokájuk látogatására készülnek. Múltat idézünk, nosztalgiázunk: Marika néni hangja minduntalan elcsuklik a régi emlékektől. 

• Hol született? Meséljen felmenőiről!
• A volt Jugoszláviában egy Zenta melletti faluban, Csókán születtem 1947-ben. Apai nagyszüleim a húszas években a szép remény ígéretében a tengerentúl felé hajóra szálltak két kisfiukkal. Kikötéskor szembesültek azzal, hogy egy dél-amerikai kávéültetvényre vitték őket. Az őserdő szélén nyomorúságos körülmények közt kapáltak éjjel-nappal. A kisfiúk tífuszt kaptak. Apácákra bízták és hajóra ültették őket, több pénzük nem lévén. Rokonok nevelték őket, nagybátyámat Budapesten, apámat szülőfalujában. Néhány év múlva a szülők is visszatértek. Budakalászon a Bocskai utcában vették meg a szomszéd telket és építkeztek 1936-ban. A fiúk a rokonoknál maradtak, apám mezőgazdasági munkákat végzett, majd besorozták híradós katonának. Megjárta az orosz frontot, sebesültként az amerikai hadifogságban pedig verseket írt. Megismerkedett édesanyámmal, aki falubeli volt és varrónőnek tanult. 1946-ban összeházasodtak, egy évvel később születtem. Eközben Budakalászon nagypapám elhagyta nagymamámat, így jövedelem nélkül maradt. Kaptuk tőle folyamatosan a leveleket Csókán, hogy súlyos megélhetési problémái vannak, annyira magára maradt. Apukám eldöntötte, hogy hozzá költöznek, így áttelepültek. Anyai nagyszüleimnek ez hatalmas törést okozott. A Tito rendszerben nem utazhattunk haza, később is csak felváltva, ezért őket is ide szerették volna költöztetni, bár ezt nagypapám már nem érhette meg.
• Milyen volt itt gyereknek lenni?
• Gyerekkoromban szüleim sokat dolgoztak, több műszakban. Öcsém 1951-ben már itt született, sokat vigyáztam rá. Apai nagymamám agyvérzés miatt ágyban fekvő beteg volt, elhúzódó ápolásában gyerekként én is részt vettem. Erre alig volt egy-két ház, nem volt kerítés sehol. Csapatostul, szabadon szaladgáltunk át a kerteken. Fogócskáztunk, bicikliztünk, ugróiskoláztunk, fára másztunk. Iskolába kísérni nem kellett minket, senkitől sem tarthattunk. Az egyetlen kis szatócsboltba lovaskocsival hozták a kenyeret. Erre végig bolgárkertészetek és művelt területek nyúltak el. A tejet háznál mérték kannákban minden este, hétvégén volt tejföl, túró. A húst megvettük a Krepárt hentesnél, leengedtük a kútba majd lesütve, füstölve tároltuk. Eltettük a babot, a borsót, az uborkát. Szőlő, gyümölcs, zöldség, minden megtermett nálunk. Tartottunk disznót, kacsát, csirkét. Nagymamám kelt kalácsokat sütött, fánkot, kuglófot, cseresznyés rétest 5-6 tepsivel. Anyukám modellező varrónőként dolgozott a Centrum Áruházak Textilfeldolgozó vállalatánál. Gyerekként csak ámultam, amikor magával vitt a divatbemutatókra a Béke szállóba, az Interkontinentalba vagy a Hiltonba. Anyám ellátta a családot, nekem nem igazán volt konfekcióruhám, ismerte nagyon az anyagokat.
• Milyen pályát választott? Hogyan alakult a családi élete?
• Gépipari technikusként műszaki területen dolgoztam. Mivel harminc napnál nem lehetett több munkanélküli idővel rendelkezni, mert rendőrrel büntették, előfordult, hogy kényszerből is elvállaltam állásokat. Volt, hogy az első hévvel jártam Rákosrendezőre a MÁV járműjavító üzemébe. A férjem újpesti fiú volt, egy városi társaságban ismertem meg. Ide költöztünk a szülői házba, a kis szobába. Ő esztergályosként dolgozott 76 éves koráig, már ő is nyugdíjas. Lányunk 1971-ben született, bankban dolgozott, jelenleg pedig a férjével közös a cége. Két unokám van, nevelésükben aktívan részt vettem, magam is voltam a kisebbel GYES-en. Ma már 18 és 25 évesek.
• Hogyan élnek most?
• Most már többet pihenünk, kertészkedünk, veteményünk is van. Lányomék a közelünkben élnek, velük is gyakran találkozunk. Imádom a lakóhelyemet, nagyon kedves szomszédaink vannak, semmi pénzért nem mennék máshova.