Időseink emlékeznek – hallgassuk őket amíg lehet!

2019. augusztus 07.

„A környék legjobb kávéját főztem a törzsvendégeimnek a presszóban!”

A Budakalászi Hírmondóban megjelent cikket olvashatják.

Mennyi élettapasztalat, öröm és bánat, hány boldog és szomorú órából állhat 93 év? Ez a végtelen, megélt idő áll mai vendéglátónk mögött. Dorojcsák Lászlóné Ilonka nénit József Attila utcai otthonában látogattuk meg egy forró nyári napon, hogy felderítsük családjának történetét. A teraszon helyezkedünk el lányával, Andreával, hogy puha párnák közt hallgathassuk emlékeit.

• Hol született? Milyennek írná le gyermekkorát?
• Botpaládon láttam napvilágot 1926-ban. Ez a kis falu az erdélyi Szatmárnémeti és az ukrán határ között fekszik. Zsákfaluként elzárt volt mindentől, a hagyományok így sokáig fennmaradtak. Szívesen jártak oda néprajzkutatók, így többek közt Andrásfalvy Bertalan, aki felvételt is készített rólam. A falu közelében fekszik Kisar, ahol Petőfi Sándor Tisza című versét írta. A közeli Szatmárcsekén pedig Kölcsey Ferenc élt. Itt gyűjtött regényeihez élményanyagot Móricz Zsigmond. Ezen a híres vidéken nevelkedtem két idősebb testvéremmel. Szüleim elszegényedett nemesi család sarjaként földműveléssel foglalkoztak, nehezen győzték a sok mezőgazdasági munkát. Gyönyörű lovakat tartottunk, apám sokat foglalkozott velük. Házunk mindig hangos volt a hozzánk járó falubeli fiataloktól. Énekeltünk, táncoltunk, emellett folyt a közös munka is, a szövés-fonás, kukoricafosztás. Családunk mindig büszke volt református gyökereire, több lelkésszel is gazdagítottuk az egyházközösséget.
• Milyen út vezetett Budakalászra?
• Nővéremmel, Katicával az ötvenes években költöztünk fel Budapestre, a jobb munkalehetőség reményében. Budakalászon nagynénénk lakott a Kereszt utcában, így később itt kezdtem meg „városi” életemet. A Lenfonógyárban vállaltam munkát, de idegen volt a zajos közeg, az egész napos bezártság. Itt végül meg sem melegedtem, új lehetőséget találtam a Budai úti Pálma presszóban. Itt tudtam igazán kibontakozni, nagyon szerettem a vendégekkel foglalkozni, emberi kapcsolatokat ápolni, azt hiszem ez volt az erősségem. Sokan voltak a törzsvendégeim, a környék legjobb kávéját főztem számukra, mindig hosszú sorok álltak nálam.
• Hogyan ismerte meg férjét? Meséljen családjáról!
• Egy napon egy nagyon vonzó, magas fiú lépett be a presszónkba és csak ült magában egy oldalsó asztalnál. Feltűnt, hogy a pincért elküldte, ragaszkodott hozzá, hogy én szolgáljam ki. Beszélgetni kezdtünk, azonnal megvolt köztünk az összhang. Nem sokkal később megkérte a kezemet. Ő volt Dorojcsák László, a Gyógynövénykutató Intézet telepvezetője. 1958-ban kötöttünk házasságot. Két gyermekünk született, Andrea és László, a büszkeségeim! A Gyógynövénykutató Intézetben Laci felelős beosztásban dolgozott, nagyon sok ember munkáját irányította. Számos csapatépítő programot szervezett számukra. Gyakran okozott problémát a munkaerőhiány, így vidékről is toborozni kellett jelentkezőket. A munkával járó stressz végül betegséghez vezetett, így lemondott és kevésbé megterhelő feladatkört vállalt. Közös életünket a Pomázi úton lévő szolgálati lakásban kezdtük, a jelenlegi Nyitnikék Óvoda helyén, majd a hetvenes években a József Attila utcában épített saját házunkba költöztünk. Akkor még nagyon kevés ház állt itt, lovaskocsival jártak a házunk előtt. Négy unokám van, két fiú és két lány, a fiúkban szegény megboldogult férjemet, a lányokban pedig időnként magamat látom!