Időseink emlékeznek – hallgassuk őket amíg lehet!

2019. szeptember 16.

Németh Mihályné házába látogattunk, ahol három generáció él összhangban együtt.- olvashatjuk a Budakalászi Hírmondó hasábjain. A Virág utcai kis kapuból elénk tárul a termetes diófa és a bőven termő illatos gyümölcsfák látványa. Jutka néni tágas, otthonos szobájában foglalunk helyet, hogy felelevenítsük családja történetét. Izgatottan készült régóta a találkozóra. A falakon lévő szentképekről Jézus és a Szent család tekint le ránk.

Hol született? Meséljen felmenőiről!

Budapesten születtem 1938-ban. Édesapám Zagyvarékason, édesanyám Körösladányról származik. Apám harcolt az első világháborúban, majd hadifogoly lett először Oroszországban, majd Olaszországban. A háború után Budapestre költözött és itt ismerkedett meg édesanyámmal. Édesapám pincér volt a Gundel étteremben, édesanyám pedig egy báró családnál volt házvezetőnő. Budapesten, a Százados úton laktunk egy polgári lakásban. Én nővérem után érkeztem a családba. A második világháborúban Budapest bombázása közben édesapám hadirokkant lett. Emiatt nagy szegénységben éltünk, közben édesanyám agyvérzést kapott és ő is munkaképtelen lett. Nekem is el kellett mennem fitalon dolgozni, mellette ápoltam őket. Férjemmel a nővérem esküvőjén ismerkedtünk meg majd két évvel később házasodtunk össze és költöztünk a szüleihez Szentendrére. 1959-ben született meg a fiam. Férjemék öten voltak testvérek és mivel mindenki ekkortájt házasodott meg, kevés lett a hely és elköltöztünk onnan. Ekkor kezdték felparcellázni Szentistvántelepet, így itt építkeztünk. 1968-ban lányomat már a félkész házba hoztam haza a szentendrei szülőotthonból, mivel kevés volt a pénz és lassan haladt az építkezés. Az 1968-as nagy árvíz szintén nehezítette a ház építését, hiszen rengeteg építőanyagot elvittek gátépítésre. A környéken régi bolgárkertek húzódtak, a környékünkön át lehetett járni a telkeken. Tartottunk tyúkokat és disznókat, volt konyhakertünk és gyümölcsösünk is. A húst és a tejet a kútban tároltuk, és amíg nem volt vezetékes víz, addig a kútról húztuk a vizet.

Milyen pályát választott? Hogyan alakult családi élete?

Apósom tűzoltó volt a Lenfonógyárban, 1960-ban általa kerültem férjemmel együtt a szövödébe. Férjem szövőgépmester volt, én pedig szövőnő. Váltott műszakban jártunk dolgozni a gyerekek miatt. Az építkezés és a sok álló munka miatt kétszer műtötték a lábamat trombózissal. Emiatt 1976-ban öt évre leszázalékoltak. Majd újra elkezdtem dolgozni Budapesten egy második kerületi óvodában, mint dajka, innen vonultam nyugdíjba 72 éves koromban. Férjem 16 évig dolgozott a Lenfonógyárban, majd Budapesten az Erőtervnél, mint kőműves. Nyugdíj mellett kisebb munkákat vállalt, majd a lányomtól született fiú unokám felügyeletében vette ki a részét. Lányom kisgyermekgondozóként Budapesten dolgozik. Fiam ágán már dédunokával is büszkélkedhetek!

Mi az az értékrend, amit fontosnak tartott a családjának átadni?

Életünk alapja a mindennapos kapcsolat a Gondviselővel. Úgy gondolom, ezt sikerült átadnom, ez értékrendünk alapja. Büszkeséggel tölt el, hogy Balázs unokám hitoktató lett és 19 éve szolgál ministránsként a szentistvántelepi katolikus templomban.

Hogyan él most?

Férjemmel csak rövid ideig élhettük meg a közös pihentető nyugdíjas éveinket, mert mindketten dolgoztunk nyugdíj mellett is. Nagy szomorúságomra 2012-ben hunyt el 82 éves korában. Sajnos sokat betegeskedem, a korábbi sok nehéz fizikai munka miatt rendszeres orvosi kezelésben részesülök. Lányommal és felnőtt fiunokámmal élek, rájuk mindenben számíthatok! A hétköznapokban lehetőségeimhez mérten aktívan részt veszek a helyi Idősek Klubja közösségi életében. Szeretek Budakalászon élni, számomra Szentistvántelep mindig a világ közepe marad!