Időseink emlékeznek – „hallgassuk őket amíg lehet”

2018. július 13.

János bácsi már nem veheti kézbe a róla szóló cikket

Ezúttal különös jelentőséget kapott e mottó. Kammerer János bácsi nemrég ünnepelte 97. születésnapját büszke hozzátartozói körében. Ennek kapcsán vettük fel a családdal a kapcsolatot és beszéltük meg a riport időpontját. Sajnos a beszélgetést váratlanul el kellett halasztani, mert a nagypapa kórházba került. Ezután érkezett a szomorú halálhír és a találkozó már nem jöhetett létre. Végül a család elbeszéléséből alakult ki a történet.

Kammerer János 1921. május 28-án született Kunbaján, sváb kádármester és borkereskedő család harmadik fiaként. Nagyon eleven gyerek volt, a kis Hanzit mindenki ismerte a környéken. Az elemi iskola elvégzése után édesapja műhelyében kádármesterséget tanult és korán dolgozni kezdett. Sokféle saját tervezésű gépet épített, ilyen volt a söprűkészítő és a gyalugép. Édesapjával több hektoliteres hordókat készítettek és lovaskocsival járták az országot, a hordók mellett saját termelésű boraikat kínálva. Hamarosan házasságot kötött egy helybéli lánnyal, két gyermekük született.

A második világháború után orosz hadifogságba hurcolták feleségével együtt. Szüleit és gyermekeit Németországba telepítették, minden vagyonukat elkobozták, amiből semmit nem kaptak vissza.

Az ötéves fogság alatt egyik testvére és több barátja meghalt. Szabadulása után felesége Németországba ment a gyermekei után. Mivel ő később szabadult, már nem engedték utánuk menni, tiltotta a hatalom. Többszöri próbálkozás után fél évre börtönbe került, ezután feladta a kijutást.

A hadifogság után Piliscsabára költözött rokonokhoz, egy bőröndnyi ruhával kezdte újra az életét. Egy katonai kantinban volt csapos. Ezután az ’50-es években Óbudán volt ágybérlete, nappal más aludt ott, éjjel pedig ő. A Mafilm számára szállított motorral filmtekercseket, esténként éjjeliőrködést is vállalt, majd a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott motoros futárként.

Budakalászra 1958-ban költözött a Budai útra a Schieszl Borház melletti udvarba. Motorkerékpár építéssel és javítással foglalkozott. Szívesen motorozott barátaival, ennek során ismerkedett meg második feleségével, Mártikával. Házasságot 1959-ben kötöttek és 1960-ban megszületett János fiuk, akit rajongásig szerettek. Nagy szeretetben éltek, sok barát vette őket körül. Felesége a Fővárosi Gázművek szakszervezeti bizottságán dolgozott 40 éven át, egészen nyugdíjazásáig.

Szentistvántelepre 1965-ben költöztek. Sokat utaztak, többször kilátogattak a németországi rokonokhoz. Jókedvű, segítőkész embernek ismerte mindenki. Szeretett felesége 2010-es halála után egészségi állapota jelentősen megromlott, napjai nagy részét pihenéssel töltötte fia, menye, két unokája, három dédunokája körében. Decemberben találkozhatott volna az első ükunokájával.

Fájó szívvel búcsúzik szerető családja, fia János, menye Ibolya, unokái ifj. János és Márti, párjaik Julcsi és Béla, dédunokái Noémi, Roland, Dominik. Sosem felejtünk, örökké a szívünkben élsz!