Időseink emlékeznek – hallgassuk őket, amíg lehet!

2018. december 20.

A Budakalászi Hírmondóban megjelent írással Hetényi Ferencnét szeretnénk még jobban megismertetni, hiszen bemutatni nem kell. Őt a falu gyógyszerészeként ismerték majd’ fél évszázadon át.

Magdi néni a jól ismert, csak rá jellemző mosolyával, csinosan, határozottan fogad. Senki nem mondaná meg, hogy 92. évébe lépett. Nyugdíját épp átveszi a postástól, eligazítja a takarításban neki segítő hölgyet, majd hellyel és frissítővel kínál. Készült a beszélgetésre, precízen pontosan, ahogy ezt sok éven át a gyógyszertárban megszokta.  Fényképek kerülnek elő, serceg a ceruza.

Magdolna 1927-ben született, Solymáron nevelkedett. Édesanyja tanító volt, édesapja a Könnyűipari Minisztérium alkalmazásában állt. Az apa a napi több órás úton együtt járt vonattal lányával, ki munkába, ki iskolába. A fiatal Magdi 1946-ban érettségizett a Mária Terézia Gimnáziumban. Leendő férje ekkor került haza a 22 hónapos szovjet hadifogságból. Egymásba szerettek, 1947-ben össze is házasodtak.

Hetényi Ferenc gyógyszerész szülei családi patikát üzemeltettek Pilis faluban, így az ifjú pár hozzájuk költözött és ők is bekapcsolódtak a munkába. Három fiúgyermekük született, a legkisebb sajnos Down-szindrómával. Az államosítás elérte a családot, egyik percről a másikra át kellett adniuk a helyüket egy lengyel menekült patikusnak. A fiatalokat családostól az újhartyáni gyógyszertárba helyezték, itt szolgálati lakás is kaptak. Nagyon megszerették a falusi életet, csirkét, disznót tartottak. Később az enyhülés idejében visszatérhetett ki-ki a maga eredeti helyére, így az újhartyáni patikus is kérte vissza a helyét.

A budakalászi patikában lévő álláslehetőség kapóra jött számukra, hiszen innen a Csobánkai Gyógypedagógiai Intézetbe könnyen átjárhattak sérült gyermekükkel fejlesztésre. Így 1959-től Budakalászon éltek és dolgoztak a régi Budai úti gyógyszertár épületében. A fiúk imádták, hogy mindig volt otthon valaki, szerettek a magas épület hosszú lépcsőin szaladgálni. Sok helyi járt hozzájuk, rögtön otthon érezték magukat a faluban. Az akkori orvosokkal – Erdélyi és Gaál doktorokkal, valamint a textilgyár saját orvosával, Dispiter Pállal nagyon jó kapcsolatot ápolt a patikus pár. A falubeliek egy jó szóért is gyakran betértek hozzájuk, emellett saját készítményeik is népszerűek voltak. Maguk készítettek a kúpokat, porokat, kenőcsöket, kanalas orvosságokat. Időközben Magdi néni a gyógyszerkiadó szakasszisztensi képzést is elvégezte. Az akkori idők szokása szerint megfigyelés alatt álltak, jelentéseket írtak róluk. Káderlapjukon nem számított előnynek, hogy vallásukat gyakorló, hívő családként éltek. Férje 1977-es nyugdíjba vonulását követően, át kellett adniuk szolgálati lakásukat. Ekkor költöztek a Hajnalka utcába, a frissen elkészült új tömblakások egyikébe. Társulhattak a textilipai dolgozókhoz, hiszen főként számukra készültek e társasházak.

Két idősebb fiuk szintén gyógyszerész lett és gyógyszerész testvérpárt vettek feleségül. Ők máshol találtak munkalehetőséget. Sajnos Magdi néni 1989-ben elvesztette szeretett férjét és munkatársát, akit egy hét alatt legyőzött a Parkinson-kór. E nehéz időkben Magdi néni akkori főnöke, Vicsek Éva támogatta őt, hazavihette az adminisztrációs munkákat. Legkisebb fiának, Lórántnak nemrégen – 64 éves korában – bekövetkezett haláláig vele is szoros kötelékben élt. Kiskorától sokat segített a patikai munkában, misére is együtt jártak, a fiú jólelkű, segítőkész ember volt. A templomban gyakran segédkezett, megvárta míg mindenki elment és ő zárt.  Hiánya nagy űr Magdi néni számára, mégis támaszt és örömet nyújt büszkesége, a hat unoka és tíz dédunoka. Mindmáig vezet, autójával fuvarozza a templomba a környékbeli időseket. Nagyon jól érzi magát, a szomszédokkal közeli baráti viszonyt ápol, az átszűrődő óvodai gyerekzsivaj örömmel tölti el. Szakmai tapasztalatával ma is támogatja korábbi főnöke szentendrei gyógyszertárát. A patikában töltött évtizedekre meghatva gondol vissza. Életművéért 1997-ben a várostól a „Budakalászért” díjat vehette át.