In memoriam Dr. Milosevits Péter
2021. november 23.
70 éves korában váratlanul elhunyt dr. Milosevits Péter, egyetemi tanár, író, a közélet tiszteletre méltó személyisége. Halálával a budakalászi és magyarországi szerb közösség elveszítette egyik legnagyobb íróját és művészét.
Milosevits Péter irodalomtörténész, író Budakalászon született, régi szerb családban. Szakmai pályájának nagy részét az ELTE szláv tanszékén töltötte, de hosszabb ideig ő volt a magyarországi szerbek hetilapjának főszerkesztője, valamint műfordítóként, színpadi szerzőként is többször kipróbálta magát. Sokoldalú tehetsége, színes egyénisége a szerb nyelvű olvasóközönség előtt már régebb óta ismert. A róla készült portréműsorral a mai napon Milosevits Péterre emlékezik a Duna TV és a Duna World csatorna Srpski ekran adása.
„Életkoromnál fogva én még láttam azt a régi Kalázt, amiből ma már nem látni semmit. Egyszerű, földműves parasztok éltek itt egy paraszt faluban. Ezt én még gyerekként átéltem, éltem benne. Autók helyett lovaskocsik jártak, mezítláb rohangáltunk ott, ahol most parkolni sem lehet. Ez eltűnt, de én még láttam. És ami így eltűnik, az egy idő után megszépül az emlékekben, ez pedig aztán rétegződik azzal, ahogyan gyerekkoromban a nagyszüleimtől, főleg a nagyanyámtól hallottam”
– Milosevits Péter így vezette be azt a beszélgetést, amit vele és a Kaláz parazsa című regényének támogatójával, Schieszl Konráddal, a jól ismert Schieszl-étterem tulajdonosával folytattunk a magyar-sváb-szerb háromnemzetiségű Budakalász lakói békés történelmi együttéléséről. A cikk a Budakalászi Hírmondó 2021. márciusi számában jelent meg, melyet most teljes terjedelmében úja közlünk itt.
Fotó: HVG