Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. október 10. csütörtök | Gedeon napja

Hírek

 

Interjú Rogán László polgármesterrel

2018. augusztus 09.

Útépítésekben Budakalászt nem lehet megállítani

Budakalászon idén nyáron sem áll meg az élet. Míg a városlakók nagy része pihen, nyaral, addig a munkagépek dübörögnek a városban és a tervezőasztalon sem áll meg az élet.

Rendkívüli ülésen határozott a testület a Gerinc utca építésével kapcsolatban.

A Berdó fő gyűjtőútjának és vízelvezetésének megépítésére a közbeszerzési eljárást június végén írtuk ki. A pályázat a hónap végén zárult le. Az építőipari fellendülés miatt kisebb volt az érdeklődés a pályázatra, kérdéseket összesen három cég fogalmazott meg a kiírással kapcsolatban, végül egy vállalkozás nyújtott be ajánlatot. A testület az ajánlatot elfogadva a Derby 2000 Kft.-t bízta meg a kivitelezéssel. A szerződéskötést követően augusztus elején már át is adjuk a munkaterületet a kivitelezőnek, így hamarosan indulhat a munka. Az útépítés miatt szükség volt a Telekom kábelhálózatának áthelyezésére is ezen a területen. A munkálatokat az Önkormányzat rendelte meg és fizette ki a távközlési szolgáltatónak. Szerencsére mind árban, mind időben viszonylag kedvező feltételeket sikerült elérni a szolgáltatónál. Így ez a munkafázis az elmúlt két hétben zajlott és az építési munkák kezdetére be is fejeződik. A út és vízelvezetés megépítésével megbízott vállalkozónak szerződés szerint 180 nap áll rendelkezésére, ennek megfelelően papírforma szerint a jövő év elejére kell elkészülnie a munkával. Természetesen, ha a körülmények lehetővé teszik, akkor a kivitelezés gyorsabban is haladhat, így akár december elején kész is lehet az utca. A munka a vízelvezetés megépítésével kezdődik majd. A kivitelező a Barát-pataktól felfelé haladva építi majd meg a hálózatot, hogy egy esetleges nagyobb csapadék ne okozzon gondot az építés során és biztosított legyen a vízelvezetés. Ezt követően szakaszosan építi majd meg a mintegy 900 méter hosszúságú utcát. Az út végső borítása aszfalt lesz. Nagyon fontosnak tartjuk az itt élők informálását a kivitelezéssel kapcsolatban, ezért a vállalkozási szerződésben külön kikötöttük a lakók folyamatos tájékoztatását. A vállalkozó külön telefonszámot és e-mail címet tart fent kapcsolattartásra a lakossággal.

Milyen terveik vannak a környező utcákkal kapcsolatban?

Korábbi ígéretünknek megfelelően a környező utcában is javítjuk az utak minőségét. A Gerinc utca építésével egyidőben a Berdó részben közművesített, csatorna nélküli utcáiban folyamatosan zajlik majd a kátyúzás. Az utcák zúzottköves javítását a Gerinc utca építését követően végezzük el. Az érintett utcák a Gyümölcs, Bodza, Füves, Fagyal, Kökény, Szeder, Berkenye és Fél utcák, valamint a Gyümölcs köz. A végleges szilárd burkolat minden esetben az egyes utcák teljes közművesítését és a megfelelő közterület kialakítását követően épülhet meg. Bízunk benne, hogy az Áfonya és Kispap utcák megépítésére beadott pályázatunk is pozitív elbírálást kap és itt is megépülhet a szilárd út és a vízelvezetés is.

A város más részein is folyik az útépítés. Mely területek érintettek még?

A zárszámadás során rendelkezésre álló pénzmaradványból tudunk a Berdó zúzottköves útjai mellett több városrészben is további útépítéseket megvalósítani. A költségvetés múlt hónapban megtörtént módosításakor határoztuk el a Prekobrdo városrészben az útalap megépítését és zúzottköves borítását a jármű közlekedésre tervezett, jogilag rendezett utcáiban, így a Levendula, Orom és Zsálya utcákban, a Menta, Körömvirág és Boróka közökben. A munkagépek a Duna-partról érkeznek majd, ahol a gáttal védett utcák kapnak ugyanilyen burkolatot. Fontos elmondanom, hogy az útépítések nem kevés költséget rónak a városra, az Önkormányzat azonban lakossági hozzájárulás fizetése nélkül tisztán saját forrásból valósítja meg ezeket a fejlesztéseket. El kell mondjam, hogy ez más településeken nem jellemző gyakorlat.

Az iskolákkal kapcsolatban van fejlemény?

A Patakpart Általános Iskola közbeszerzésével kapcsolatban a hét elején volt helyszíni szemle. A szemlén az alpolgármester úr, a főépítész, a városfejlesztési osztályvezető, valamint az eddig érdeklődő cégek együttesen tekintették meg az építkezés leendő helyszínét. A kiírt ajánlattételi határidő augusztus végén van. A kivitelező cég kiválasztása az eljárás előírt protokollja szerint az év végére várható. A Szentistvántelepi Iskola új tantermeinél a katasztrófavédelem talált még hiányosságokat, amiket a kivitelezőnek korrigálni kell. Ezzel egyidőben az épület kulcsait a Nemzeti Sportközpontoknak az Önkormányzat rendelkezésére kell bocsátania. Ígéretük szerint a kulcsátadás a hónap elején megtörténik, amit aztán az iskolaigazgatónak átadhatunk. Szeptemberben reméljük megnyílhatnak a régen várt tantermek ajtói.

Az augusztus 20-i államalapítási ünnepen több városi díjat is átnyújtanak.

Ez évben a városi díjak elbírálása során nagyon magas volt a mérce. Minden díjra több jelölés is érkezett, ezért különösen nehéz volt a Bizottság és a Testület dolga. Több kategóriában nem is tudtunk dönteni és rendhagyó módon két jelöltnek is kiadtuk ugyanazt a díjat. Bár díszpolgárt ez évben nem választottunk, ugyanakkor az Budakalászért Emlékérem elismerésben Pappné Kotroczó Erzsébet pedagógus és Kálmán József atya, Budakalász korábbi plébánosa részesült. A Budakalász Kultúrájáért Díj is két igen méltó jelölthöz került. Így Sütő Lajos, a Művelődési Ház munkatársa és Dr. Ronkovicsné Dr. Faragó Eszter egyetemi docens, az Egészségklub tagja kapja a kulturális elismeréseket. A Kalászi Pajzs emlékérem kitüntetést pedig a városunkban magas színvonalon szolgáló Kökény Sándor zászlósnak adományoztuk. Ezúton is elismeréssel gratulálok minden díjazottnak! Remélem, az ünnepségen sok budakalászi vesz majd részt, hogy együtt ünnepelhessük nemzeti ünnepünket és városunk kiválóságait.

  1. július 31.