Interjú Rogán László polgármesterrel
2017. december 19.
Az ünnepek közeledtével figyeljünk jobban egymásra!
Befejeződtek az ezévi fejlesztési munkálatok a városban. Decemberben Budakalász is a karácsonyra hangolódik. Kigyúlnak az ünnepi fények az utcákon és az adventi koszorún is minden hétvégén újabb gyertya lobban fel. Az év utolsó hónapjának feladatairól és eseményeiről kérdeztük Rogán László polgármestert.
Hogyan haladnak a beruházások a téli időszakban a városban?
Lassan az év végére érünk és ezzel befejeződnek idei projektjeink is. A Klenity fejlesztése lezárult. Itt elkészült a Téglási András utca burkolata, vízelvezetése és a járdájának megépítése. Emellett a kapcsolódó utak, a Kanokok és a Sekrestyés utca is térköves burkolatot kapott, valamint a Kántor utca aszfaltos útfelújítását is elvégeztük. Az építést igyekeztünk siettetni, hogy az itt élőknek a lehető legrövidebb ideig kelljen alkalmazkodni az építéssel járó megváltozott körülményekhez. Így mintegy két hónap elteltével rendezett szilárd útburkolatot kaptak az utcák lakói. Fontos elmondanom, hogy tartjuk magunkat a ciklus elején tett vállalásunkhoz és 2019 végére szeretnénk minden belterületi összközműves utcát szilárd útburkolattal ellátni. Ehhez pedig a lakosságnak semmi mással, csak egy kis türelemmel kell hozzájárulnia. Budakalász ezen vállalása a környező települések viszonylatában mindenképpen egyedülálló, hiszen több szomszédos településen a lakosságnak jelentős összegeket kell befizetniük az utak építéséhez – van, ahol 50 %-ot is.
A Klenityben készült úthálózat megépítése óta számos lakossági visszajelzést kaptunk az itt élőktől. Elmondták, hogy az utak amellett, hogy lehetővé teszik a komfortos közlekedést, szép rendezett környezetet teremtettek. Emellett a Budapestre közlekedő szentistvántelepiek is nagy örömmel használják az új alternatív közlekedési útvonalat. Jövő tavasszal nyomógombos zebrát is kiépítünk saját költségen a gyalogosok biztonsága érdekében a Téglási András utca és a Szegfű utca között.
A Klenity mellett másik nagy projektünk az óváros felújítása volt. Úgy gondolom, Budakalász megérdemli, hogy a kertvárosi részek mellett a belvárosa is rendezett, szép látványt nyújtson. Azt szeretném, hogy településünk egy fejlődő, de gyökerét őrző város képét mutassa mind az itt lakóknak, mind pedig az ide látogatóknak. Ennek szellemében újítjuk meg a Budai utat a Postától a Kalász Suliig terjedő szakaszon. Most decemberre értünk az első ütem végére. Ebbe a fázisba a patak hídjától a Polgármesteri Hivatalig terjedő szakasz fért bele. Jövőre a túloldal felújításával és a növénytelepítéssel folytatjuk. Úgy gondolom, hogy ezekkel a fejlesztésekkel még élhetőbbé vált városunk.
Hóval, faggyal köszöntött be az idei tél. Hogyan teszik járhatóvá az utakat?
Bár óriási kapacitással és nagy költséggel jár, a tavalyi kemény tél után úgy döntöttünk, hogy Budakalászon minden belterületi utat síkosságmentesítünk. Nem könnyű feladat ez, hiszen teljes belső úthálózatunk mintegy 50 km hosszú. Az utakat több járművel és a fagyos, havas időjárás esetén azonnal – akár éjjel is – elkezdik tisztítani, mégis időbe telik, mikorra mindenhová megérkezik a munkagép. Fontos, hogy a lakosok is közreműködjenek ebben. Egyrészt saját ingatlanjaik előtt mindenkinek síkosságmentesíteni kell a járdaszakaszt. Másrészt fontos az is, hogy az autókkal ilyen időjárás esetén az ingatlanon belül parkoljanak, hogy a hókotró munkagépek elférjenek, mert csak akkor tudnak bemenni az utcákba és a feladatukat így tudják elvégezni. Az idén újításként sótartályokat is kihelyeztünk a városban összesen hét helyszínen. A tartályokat a nagy lejtésű, meredek utcáknál helyeztük el és jeges idő esetén önkiszolgáló jelleggel bárki azonnal használhatja, amíg a segítség meg nem érkezik.
A tél az ünnepek közeledtével hogyan gondoskodik Budakalász a rászorulókról?
A karácsonyt megelőző időszakban fokozottabban figyelünk az idősekre és a rászorulókra Budakalászon is. A városban a kivágott fákat minden alkalommal eljuttatjuk azoknak a családoknak, akiknek nagy szükségük van erre a támogatásra.
A hideg időben fontos, hogy figyeljünk a beteg, idős, elesett emberekre is. Ha valakinek a környezetében, szomszédjában, ismeretségi körében vannak ilyen emberek, mindenképpen nézzenek rájuk a hideg időben, nehogy tragédia történjen. Rendészeink is segítenek a megfelelő címek, elérhetőségek megadásával ilyen esetekben.
Az idősek számára most hirdettük meg a házi segítségnyújtást. A Budakalászi Idősklub munkatársai vásárlásban, gyógyszerfelíratásban, hivatalos ügyek intézésében, személyes higiénia megteremtésében tudnak segíteni vagy akár csak pusztán társaságot biztosítanak a kalászi időseknek, ha beszélgetésre vágynak.
Idén is megszerveztük a „Minden gyermeknek legyen karácsonya!” jótékonysági ünnepséget, ahol helyi szervezetek támogatják személyre szóló karácsonyi ajándékcsomaggal és ünnepi műsorral a rászoruló családban élő gyermekeket.
Emellett minden budakalászi nyugdíjasnak tartós élelmiszercsomagot ajándékoz a város, melyet ez évben is nagy örömmel fogadtak az ajándékozottak. A csaknem ezer fő részvételével zajló Idősek Karácsonya rendezvényünk pedig évek óta mindig nagy népszerűségnek örvend. Idén fő műsorszámként az örökifjú Oszvald Marika és Peller Károly szórakoztatta a vendégeket.
Kívánom, hogy a karácsonyi ünnepek alatt mindenkinek legyen alkalma kicsit lecsendesedni, Jézus születését és a csodát várni! Tudjunk befelé fordulni és a legfontosabbra, a családunkra figyelni! Áldott, békés boldog ünnepeket kívánok!