Kovács Kristóf Áronnal beszélgettünk

2019. április 15.

A Magyar Védőnői Szolgálat után ezúttal a tanári, intézményvezetői pálya feladatai közé pillanthatunk be. Kovács Kristóf Áron nevét sok-sok kalászi gyermek és szülő ismeri – interjúalanyunk elismert intézményvezető, kedvelt tanár, sőt: lelkes sportoló is.

Névjegy

· A Szentistvántelepi Általános Iskola intézményvezetője 2010. óta. Ugyanitt angol nyelvet is tanít, heti öt órában. 

· Az idegennyelv- mellett irodalom szakos tanári diplomát is szerzett, valamint történelem szakos bölcsész és szakvizsgázott közoktatási vezető. 

· Budapest III. kerületében él családjával, két fiúgyermek: Máté Benedek (10 éves) és Ádám Domonkos (8 éves) édesapja. 

· Kedvtelései a természetjárás és a sportolás.

– Miért választotta a tanári pályát?

A tanításnak nálunk családi hagyományai vannak. Dédapám kántortanító volt, nagymamám is pedagógus lett, és pedagógushoz is ment férjhez. Nagyapám iskolaigazgató volt egy kis, Veszprém megyei faluban – ő meghatározó személy volt az életemben. A nagyszüleim mindkét lánya, így édesanyám is tanári végzettséget szerzett. Jómagam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanultam és ott is kezdtem el dolgozni pedagógusként, pár évvel később nagynéném ugyaninnen ment nyugdíjba. Mégsem mondhatom, hogy tudatosan erre a pályára készültem volna, de nem történhetett volna másképp.

– Meséljen a szakma szépségeiről és kihívásairól!

– A pedagóguspályában a közhiedelemmel ellentétben nem a nyári szünet a legjobb, hanem az, hogy gyerekekkel és értük dolgozhatunk. A kihívást az jelenti, hogy a pedagógus a személyiségével, a lelkével dolgozik, így folyamatosan kiegyensúlyozottnak, frissnek, nyitottnak kell lennie.

– Mióta ismerhetik önt a diákok „Kristóf bácsiként” a szentistvántelepi iskolában, mióta tanít ott?  

– Budakalászra, a Szentistvántelepi iskolába 2010-ben érkeztem. Az igazgatói feladatot külsős pályázóként, vezetői tapasztalat nélkül nyertem el – ugyan volt már jócskán volt a hátam mögött szakmai múlt: tíz évet töltöttem általános iskolai és gimnáziumi képzésben, dolgoztam szakmai szolgáltatónál, önkormányzati szakmai bizottságban és érettségi elnökként is tevékenykedtem.

– Milyen diák volt? Volt-e valaha csínytevése, kapott-e elégtelent?

– Azt gondolom, hogy átlagos diák voltam. Természetesen voltak csínytevéseim, rossz  döntéseim és nem szégyellem azt sem, hogy voltak gyenge jegyeim is. Mély meggyőződésem, hogy a vétett hibák a tanulási folyamat részét képezik, sokat tanulhatunk belőlük. Így tekintek tanítványaink botlásaira is.

– Melyek a főbb feladatai intézményvezetőként?

– Leegyszerűsítve azért felelek, hogy az intézmény szakszerűen és törvényesen működjön, ez azonban szerteágazó feladatkört jelent. Támogatnom kell a nevelőtestületet, biztosítani kell a működéshez szükséges tárgyi és személyi feltételeket. Foglalkozni kell a tanítás megszervezésével, a dolgozók kiválasztásával, a szakmai munka ellenőrzésével, a kapcsolattartásra a szakmai szervezetekkel, de arra is figyelni kell például, hogy milyen karbantartási feladatokat kell elvégezni.

– Órákat is tart a felső tagozatosok számára. Hogyan egyezteti össze az igazgatói feladatokat a tanítással?

– Bárhogy nézzük, az az öt angolóra, amit egy héten tartok, nem túl sok, de nem is kevés. Elég arra, hogy maradjon közvetlen kapcsolatom a tanítással, a gyerekekkel. Sokszor valóban kihívást jelent, hogy úgy szervezzem az intézményvezetői feladataimat, hogy a tanítási órák ne sérüljenek.

– Milyen szakmai kihívásra számít a következő években? Mit szeretne elérni az iskolában?

– A szakma egyetért abban, hogy a jelenleg hatályos Nemzeti alaptantervben változtatásokra lenne szükség. Ennek módosítása folyamatban is van. Egy új szándék már látszik: a gyerekek tevékenységeken keresztül tanuljanak önállóságot és együttműködést, és ezeken keresztül sajátítsák el a tantárgyi jellegű tartalmakat. A megvalósítás bizony komoly kihívást jelent majd. A nevelőtestületünk értékes tapasztalataira építve kidolgozzuk majd a helyi tantervet, amellyel célunk, hogy még jobb legyen diáknak és pedagógusnak is lenni iskolánkban.

– Szabadidejében úgy tudjuk, sportol. Mit, és hogyan szakít időt rá?

– Intenzív fizikai aktivitás és a természetben töltött idő nélkül el sem tudom képzelni az életem. A testmozgás szinte lehet bármi: úszás, futás, kerékpározás, squash, evezés, túrázás, vagy akár falmászás. A lényeg, hogy jelentsen kihívást vagy kapcsoljon össze a természettel. A fontos, hogy a fiaimmal együtt töltött idő ne rövidüljön: ezért futni, vagy úszni hajnalban, falat mászni, fallabdázni pedig ha tehetem, késő este indulok.

– Milyennek ismerte meg a kalászi gyerekeket, szülőket? Ennyi év alatt valószínűleg megismerte a várost. Vajon meg is szerette?

– Véleményem szerint a főváros szomszédságában a Pilis és a Duna közelsége révén kivételes adottságokkal rendelkezik a település. Budakalász idén tíz éve kapta városi rangját, mégis emberi léptékű tudott azóta is maradni. Ez a fontos érték meghatározza a közösséget, így nemcsak az iskolába járó gyerekeket és szüleiket, de az iskola mindennapjait is. Igaz, nem Budakalászon élek, de ehhez a közösséghez tartozónak vallom magam.