Január 22. A magyar kultúra napja

2022. január 21.

A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én, a Himnusz kéziratának születésnapján ünnepeljük.

Kölcsey Ferenc 1823 januárjában befejezte a Himnuszt, majd februárban elkezdte a Vanitatum Vanitast, amivel áprilisban készült el. A két szövegben sok hasonlóságot fedezhetünk fel, viszont a Himnusz borús, mélytónusú hangulatához képest a Vanitatum Vanitasban Kölcsey sztoikus filozófusokat követve szemléli a balsorsot. A Vanitatum Vanitas nem a nemzet imája, hanem az elmélkedés, felülemelkedés szövege.

Johann Gottfried Herder által a Himnusz megírását megelőzően közel fél évszázaddal leírt magyar nemzethalál gondolata nagy hatással volt 19. századi magyar politikusokra, de a kor irodalmi alkotásaiban is gyakran találkozhatunk vele. Kölcseynél legerősebben talán a Zrínyi dalában olvashatjuk ki a nemzethalált, azonban a Vanitatum Vanitas szemlélődő soraiban a gondolat drámaisága elpárolog.

A második versszak így kezdődik: Földünk egy kis hangyafészek. A hangyafészek szó nem a lekicsinylés eszköze, hanem az emberi élet múlandóságához igazítja a múlt szemlélésének léptékét. A sztoá nem cinizmus, a Vanitatum Vanitasban olvashatjuk a Légy, mint szikla rendületlen gondolatát, amit Vörösmarty a Szózat megírásakor felhasznált. Ehhez a rendületlenség állapothoz szükséges tehát szem előtt tartanunk, hogy Füst a balsors, mely elszáll;//Gyertyaláng egész világunk;//Egy fúvallat a halál.

Olvassuk tehát A magyar kultúra napján Kölcsey Ferenc Vanitatum Vanitas című versét:

VANITATUM VANITAS

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

Földünk egy kis hangyaférszek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.

Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napoleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.

A virtus nagy tüneményi
Gőz, mit hagymáz lehele;
A kebel lángérzeményi
Vértolúl s kínjele;
A vég, melyet Sokrat ére,
Catonak kihulló vére,
S Zrínyi Miklós szent pora
Egy bohóság láncsora.

És ti bölcsek, mit hozátok
Ami volna szép s jeles?
Mámor bírta koponyátok,
Plato s Aristoteles.
Bölcselkedő oktalanság,
Rendbe fűzött tudatlanság,
Kártyavár s légállítvány
Mindenféle tudomány.

Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.

Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.

Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.

Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.

Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!

1823. február-április