Jégemberek Budakalászon
2023. február 24.
Amikor először hallottam a kalászi jeges úszókról, nem tudtam eldönteni, hogy őrültek, vagy egészségtudatosak. Amiben biztos voltam, hogy valami extrém dologról van szó; egy csapat rendszeresen úszik a hideg Lupa-tóban, stimulálva ezzel az ellenálló képességüket, elméjüket, miközben nemzetközi sikereket érnek el és összetartó, baráti közösséget hoznak létre.
A Jégember Klub a Békés Harcos Sportegyesület hidegtűrő közösségét Szászi Ferenc thai boksz edző hívott életre Budakalászon. A kalászi jégemberek története egy 15 évvel ezelőtti télre nyúlik vissza, amikor Ferenc a Luppa-tó partján sétált és ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy léket törjön, majd megmerüljön a jeges vízben. A következőképpen számolt be a tapasztalatairól:
„Az érzés leírhatatlan. Olyan hideg, hogy már forró, mintha ezer tűvel szurkálnának. Nagyon erős impulzust kap ilyenkor a test és a lélek egyaránt, aminek hatására minden megszűnik és elönt egyfajta békesség.”
Ferenc a meghatározó élmény után először a barátait, tanítványait hívta, hogy teljesítsék ezt a nem mindennapi kihívást, majd, akik megtalálták a belső erejüket a hideg vízben, azok sorra hívták a vállalkozó kedvű ismerőseiket a fagyos, extrém kalandra. 15 éve minden óévet a jeges Lupa-tóban búcsúztatnak, három éve pedig egy lelkes magja a csapatnak heti rendszerességgel úszik át ősztől tavaszig a tűrőképessége határain. A Klubhoz eddig megközelítőleg százan csatlakoztak és a létszám folyamatosan bővül. Tavaly részt vettek a Téli Balaton-átúszáson, 5 fokos vízben úszták át a tavat.
Idén január 7-én a kalászi Jégember Klub öt fős csapata képviselte Magyarországot Ausztriában, az „Ice Bear Trophy” Nemzetközi Jégúszó Bajnokságon, ahol egyéniben egy ezüst és egy bronz, 4 fős váltó csapatban pedig egy ezüstéremmel tértek haza.
Céljuk, hogy a hidegtűrést, mint sportot bejegyeztessék és egyesületi keretek között működtessék.
A kényelemmel elnyomott belső erő
A hidegtűrés egyik ikonikus alakja Wim Hof, a holland Jégember, akinek a könyve nemzetközi szinten elsöprő sikert aratott, és módszerét eddig nyolc egyetemi kutatás támasztja alá. Wim Hof állítja, hogy a modern világban az ember elkényelmesedett, aminek következtében az alkalmazkodó— és ellenállóképességünk visszafejlődött, mert nem érnek minket elemi hatások olyan mértékben, ami a belső erőnket mozgatja. Elvesztettük a természettel való harmóniát azzal, hogy komfortban élünk. A belső ellenálló erő helyett csak kívülről támogatjuk az immunrendszerünket, ami így törékenyebbé válik. Ahhoz, hogy a testünk és a tudatunk belső potenciái aktiválódni tudjanak, ahhoz stimulációra van szükség, a hideg víz pedig pont olyan elemi erő, ami kimozdíthat minket a komfortzónánkból.
Szászi Ferenc szerint a hideg víz tanítómester, olyan nagy úr, amit nem lehet legyőzni, de megtalálhatja benne az ember az egységet önmaga és a természet között.
„A hideg víz egy olyan elem, amit nem legyőzünk, hanem elfogadunk. Belevisszük a belső tüzet, ami sokszor felemészt minket és harmóniára lelünk. Ettől válik addiktívvá” – fogalmazta meg a kalászi jégember.
A közösség
Akik eddig csatlakoztak a Jégember Klubhoz, azok legtöbben baráti társaságra is leltek, hiszen egymást húzzák, inspirálják és a közös megtapasztalás is közelebb hozza a tagokat, akik főleg budakalásziak, de a többen más településekről járnak a Lupa-tóra csobbanni.
„Aki üres, az feltöltődik, aki tele van, az kiürül. A világ sokszor ránk pakol különböző terheket, rétegeket, amik nem is mi vagyunk. A dermesztő hideg kiüríti az embert; ott nincs gondolat, álarc vagy szerep, ott csak mi vagyunk csupaszon, a jeges vízben mindenki egyenlő” – mondja Ferenc, aki szerint nem kell más ahhoz, hogy valaki jégemberré váljon, mint szándék és tevőleges akarat.
Mindenki más háttérrel, más állapotban érkezik, mindenki másképp reagál és szokik hozzá a hideghez, de nem nyomasztják egymást tétekkel, elvárásokkal. Van, hogy valaki csak jelen van és a parton várja a társait miközben forró teát csinál és bátorítja őket, míg máskor ő jön ki utoljára a hideg tóból. Van, aki minden vasárnap elmegy a téli strandra, más csak ritkábban csatlakozik. Az extrém úszások után gyakran együtt maradnak, beülnek a Gól Presszóba túrógombócozni, ahol megosztják egymással a tapasztalataikat és beszélgetnek az élet nagy dolgairól. A csapat mindemellett befogadó, mindenkit szívesen fogadnak.
„Ha nem hideg víz lenne, hanem kerékpár-küllőpolírozás, akkor is maradnék a társaság miatt” – nyilatkozta egy jégember a csapatból.
A budakalászi Jégember Klub tagjai minden vasárnap 13 és 15 óra között tartanak jeges úszásokat, edzéseket a Lupa Beach-en. Akik ki szeretnék próbálni a fagyos élményt, azokat tapasztalt jegesúszók várják, akik között akad edző és életmentő is. A csobbanást megelőzi a pulzus és vérnyomásmérés, valamint egy felelősség-nyilatkozat aláírása.
Bővebb információt a Jégember Klub- a Lupán Facebook oldalán, vagy Szászi Ferenctől kaphatnak a +36 70/772-7788-as telefonszámon, valamint a jegemberek@gmail.com email címen.
Március 25-én (a dátum február 25-ről március 25-re módosult!) a kalászi Jégember Klub hidegtűrő közösségi találkozást szervez meglepetéssel és természetesen jeges csobbanással a Lupa téli strandján. A rendezvényen részt vesz Schirilla György, a nemzet rozmárjaként emlegetett híres jegesúszó, sportoló, valamint Paksi András Wim Hof-légzés oktató, aki a hidegtűrés légzéstechnikáját osztja meg a résztvevőkkel.
Gulyás Rita
Az írás megjelent a Budakalászi Hírmondó 2023 februári számában.