Jól haladnak az új Vasút sori óvoda építési munkái
2022. október 20.
Jól haladnak az új Vasút sori óvoda építési munkái. Az Önkormányzat az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyével együttműködve hozza tető alá a beruházást, és ha minden a tervek szerint alakul, a helyi gyerekek jövő szeptemberben birtokba vehetik az új létesítményt. Az új négycsoportos óvodával jelentősen csökkennek majd a jelenlegi magas csoportlétszámok településünkön.
A régi kislétszámú Vasút sori óvodát 2017-ben zárta be az önkormányzat, az épületet 2019 augusztusában lebontották. A város által 2016-ban benyújtott óvodaépítési pályázatot a Pénzügyminisztérium 2020-ban költséghatékonysági indokkal elutasította, mert az épület terveinek megvalósítása a régió többi pályázatához képest fajlagosan drága volt. A városvezetés ezt követően mindent megtett annak érdekében, hogy a város saját lehetőségeit jelentősen meghaladó beruházásra megoldást találjon. Hosszas tárgyalások után Erdő Péter bíboros úr nevében szándéknyilatkozat született egy új, katolikus óvoda építésére a Vasút soron, a Szent Kereszt Felmagasztalása templom mellett. Az indoklásban kiemelték, hogy Budakalászon méltó helyen lesz az új intézmény.
Időközben sikerült megállapodni a 2019-ben lebontott Vasút sori óvoda szomszéd telkének tulajdonosaival is, így elkezdődhettek a tárgyalások az új, tágas, négycsoportos óvoda konkrét megvalósításáról. Budakalász ehhez vállalta a szükséges méretű ingatlan átadását és a tervek elkészítését. A tervpályázatra felkért hat építésziroda mind kimagasló színvonalon oldotta meg a feladatot, a bíráló bizottság mégis egyhangúlag tudta kiválasztani az első helyezettet, a Zacc Építészirodát. A kiviteli tervek elkészültek és a földhivatali telekalakítások is megtörténtek. Ezek után pedig a Főegyházmegye kiírta a kivitelezésre szóló pályázatot, a cégek április elejéig tehettek ajánlatot.
Május végén az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a kivitelezői pályázaton nyertes REAG Invest Kft. képviselői aláírták az új budakalászi óvoda kivitelezői szerződését. Ekkor megtörtént a munkaterület átadása is, a megállapodás értelmében a kivitelezésre 12 hónap áll rendelkezésre.
A földmunkákkal és az épület alapjainak kijelölésével már meg is kezdődött az építkezés. Június végén ünnepélyes keretek között megáldották és ünnepélyesen elhelyezték az új óvoda alapkövét.
A munka azóta is tart, és immár látványos eredményei is vannak. Aki a Vasút soron jár, láthatja, hogy épülnek az új óvoda falai, és a kivitelezők szinte hétről hétre jutnak egyre közelebb a tervek megvalósításához. A fő cél most az, hogy az idén tető alá kerüljön az épület. Ebben az esetben a téli időszakban a belső munkákkal is tudnak majd haladni a szakemberek.
Az új Vasút sori katolikus óvoda – a felekezeti hovatartozástól függetlenül – elsősorban Budakalászon lakó vagy budakalászi tartózkodási hellyel rendelkező óvodáskorú gyermekek számára kínál óvodai nevelést. Nem körzetes óvoda lesz, ezért Budakalász teljes területéről fogad majd jelentkezőket. Az Önkormányzat jelenleg három helyen, összesen 19 óvodai csoportot működtet, az új négycsoportos óvodával jelentősen csökkennek majd a jelenlegi magas csoportlétszámok. Az intézmény működtetését a Főegyházmegye intézményfenntartásra szakosodott szervezete határozatlan időre, de legalább 15 évre vállalta.