Jótékonysági hangverseny a Kalász Művészeti Iskola javára
2019. március 22.
Jó ügy mellett tehették le voksukat azok a vendégek, akik részt vettek a Művelődési Ház Báltermében megrendezett jótékonysági rendezvényen. Az ünnepi gála védnöke Rogán László polgármester és Verebélyi Gábor Ákos a Váci Tankerületi Központ igazgatója volt.
A Kalász Művészeti Iskolában a zeneoktatás magas színvonalú. Az iskola igen népszerű, így többszörös túljelentkezés jellemző évek óta. Most az intézmény jótékonysági gálát szervezett, hogy a bevételt az iskola bővítésére használják majd föl. Rogán László polgármester is több ízben támogatta már a zeneiskolát. Tavaly az angliai zenészekkel szervezett közös koncert, a tamburástalálkozó valamint a Kamp Kapelle nyári táborának szervezését.
A jótékonysági est kiváló művészeként lépett fel Vikidál Gyula, Balogh Anna, Solti Ádám, Magyar Szilvia és a Kalász Singers tagjai. Az esemény házigazdája Hermeszné Uracs Mónika intézményvezető volt, részt vett többek közt Dr. Kulin Sándor volt polgármester, Benkó Attila a Művelődési Ház vezetője, mindkét iskolaigazgató, a város képviselői, Eredics Gábor korábbi zeneiskola vezető és számos budakalászi család.
Az előadók óriási energiákat megmozgatva töltötték be hangjukkal a Báltermet, így a vastaps sem maradt el. A vendégek az ismert musical szólamok, fülbemászó operett dallamok hatása alatt, feltöltő élménnyel gazdagodva térhettek haza.