Kalászi Kultúrpiknik a Hollóvölgyben
2026. szeptember 03.
Szeptember 12-én szombaton ismét leteríthetjük a kockás pokrócokat a Kalászi Kultúrpikniken a Hollóvölgyben. A gyerekprogramokkal, sok-sok zenével és gasztro-élményekkel fűszerezett szabadtéri rendezvény ingyenes, és mindenki számára tartalmas kikapcsolódást ígér.
A 13 órai kapunyitás idején köszöntő italok és falatkák várják majd az érkezőket. Ezután ifjabb Csoóri Sándor Sündi és együttese Erdőzenéje csendül fel a Monolovácon. A zeneiskola népihegedű-tanára kivételes programmal készül azoknak, akik vele tartanak. (Megközelítés egy könnyű túrával a kijelölt útvonalon a Hollóvölgytől, vagy autóval és egy kis rövid sétával a Sadovétől. Részletes térkép hamarosan!) Fél négytől Varró Dani és Molnár Gyuri zenés, irodalmi műsorát hallgathatják meg az érdeklődők. 17 órai kezdettel Kollár-Klemencz László szólókoncertjével várja a köréje gyűlőket, majd egy mesére hív mindenkit A só, Sanyi, én és a gyerekek társulat valamivel hat óra után.
Cugi Kultúrkvízén tornáztathatja meg az agyát, aki vállalja a játékmester kihívását. Mindeközben a Kálvária Pincészet borait lehet majd kóstolni, aztán aki megéhezik a finom nedűre, Nyers Csaba finomságaival enyhítheti éhét. A hagyományőrzés nagy mesterétől sokat tanulhatunk a régi idők konyhájáról, szokásairól, érdemes lesz odafigyelni halk szavára. Ha jóllaktunk, és még akad hely a hasunkban a desszertnek, egyedi és izgalmas sütemények kóstolója és vására vár bennünket. A Pitypang Alkotóműhely jóvoltából az ügyes kezűek szebbnél szebb díszeket és ékszereket varázsolhatnak az árnyat adó fák alatt, de sótartót vagy belevaló fűszersót is készíthet, akinek ahhoz lesz kedve. Este 8 órától pedig Vízi Péter iránymutatása mellett a csillagokat fürkészve sok érdekességet tudhatunk meg, amiért érdemes lesz az égre emelni a tekintetünket.
A Hollóvölgy az erdő szélén, a város határában festői környezetben tárul majd elénk, arra bíztatunk mindenkit, aki csak teheti, érkezzen gyalog vagy kerékpárral! Ez a természetbarát megoldás jutalmat érdemel, ezért azok között, akik nem autóval jönnek, ajándékot sorsolunk ki.
Várunk mindenkit nagy szeretettel!
A belépés díjtalan!










