Képviselő-testületi döntések
2018. május 04.
2018. április 26.
Térítési díjakról szóló rendelet módosítása
A szociális törvény szerint a fenntartó Önkormányzat minden évben megállapítja a térítési díjakat a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások területén. A Kalászi Idősek Klubjának vezetője megállapította ellátási formánként a szolgáltatási önköltségeket, melyek alapján kisebb mértékű emelésre kerül sor a házi ellátásban. A nappali ellátást továbbra is ingyenesen biztosítják az igénybe vevőknek.
A gyermekek napközbeni ellátásának önköltsége is emelkedett az előző évihez képest, ennek ellenére a bölcsődei ellátásban továbbiakban sem vezet be gondozási térítési díjat az Önkormányzat. A rendeletbe emellett bekerült, hogy a bölcsődében a felvételi kérelmeket az intézményvezetőnek egész évben folyamatosan kell elbírálnia.
Intézményvezetői pályázatok véleményezése
A Váci Tankerületi Központ Igazgatója, Verebélyi Ákos írásban tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a Kalász Suli Általános Iskola intézményvezetői pályázati felhívására kettő, míg a Kalász Alapfokú Művészeti Iskola vonatkozásában egy pályázat érkezett. A Nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében az iskola intézményvezetői pályázatainak tekintetében az Önkormányzatnak véleményezési joga van. A Képviselő-testület a Kalász Suli esetében Végh Attila pályázatát támogatja, a Zeneiskola tekintetében pedig Hermeszné Uracs Mónika megbízását javasolja.
Ingatlan belterületbe csatolása
Jogszabályi előírás alapján a belterületbe csatolást a tulajdonos kizárólag az Önkormányzat engedélye alapján intézheti, a költségek vállalása mellett. A Képviselő-testület jóváhagyta a lakóövezeti besorolású Prekobrdo városrészben a belterületbe csatolási kérelmet.
Javaslat utca elnevezésre
A Gerinc utcáról nyíló 2316/6 hrsz.-ú ingatlan az Önkormányzat tulajdonát képezi. Az ingatlan közterület, melynek hivatalos elnevezése még nem történt meg. A javasolt „Egres utca” elnevezést a Testület jóváhagyta.
Elhullott és kóbor állatokkal kapcsolatos szerződések
A Képviselő-testület jóváhagyta a város területén keletkező elhullott állatok tetemének összegyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására vonatkozó megbízására, valamint a kóbor ebek befogására és a befogott állatok jogszabály szerinti tartására, őrzésére vonatkozó szerződés megkötését.
Nem közművel összegyűjtött szennyvíz elszállítása
A vízgazdálkodásról szóló törvény alapján az Önkormányzat köteles gondoskodni a településen található szennyvízbekötés nélküli ingatlanok esetében a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésének szervezéséről és ellenőrzéséről. A Képviselő-testület pályázatot írt ki a háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező közszolgáltatás ellátására.
Hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés meghosszabbítása
Az éves közbeszerzési terv alapján a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. Amíg ez az eljárás nem zárul le, a folyamatos szolgáltatás biztosítása érdekében a jelenlegi szolgáltató, a Zöld Bicske Kft. szerződését egy évre meghosszabbította a Testület.
Pályázati hírek
A város Vasút sori óvodaépítésre beadott önrészes pályázatát visszautasították. Az önrész nélküli óvodaépítési valamint a P+R parkoló építési pályázat eredményéről még nincs hír. Új pályázatot adott be az Önkormányzat 85%-os támogatás intenzitás mellett a Kispap és az Áfonya utcák, továbbá a Gyümölcs utca – Áfonya és Kálvária utca közötti szakasz felújítására.
Elővásárlási joggal kapcsolatos döntés és bérleti szerződés meghosszabbítás
Az Önkormányzat javára elővásárlási jog van bejegyezve a 0189/186 és 0189/9 ingatlanokra, amelyek a Luppa-tó környezetében találhatóak és az Óbuda Zrt. tulajdonában vannak. A tulajdonos értesítette az Önkormányzatot arról, hogy a fenti ingatlanjait értékesíteni kívánja, ezért szükséges az elővásárlási joggal kapcsolatos döntés meghozatala. Az adásvételi szerződés kapcsán az Önkormányzat elővásárlási jogával nem kívánt élni.
Az Önkormányzat a 0184/4 és 0226/5 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítéséről 2017-ben adásvételi szerződést kötött a Lupa Vagyonkezelő Kft.-vel. A vevő előteljesíteni szeretne úgy, hogy most május végéig kifizeti a teljes hátralékát. Az előtörlesztés mellett kérelmezte, hogy a Luppa-tó mellett fekvő önkormányzati tulajdonú 2191 és 2192 hrsz-ú., részére 2017-től 2021-ig bérbe adott ingatlanok bérleti szerződését egy évvel meghosszabbíthassa.
A Képviselő-testület valamennyi határozata és az egyes napirendek előterjesztései teljes terjedelemben megtalálhatók a város weboldalán a Képviselő-testületi ülések és Határozatok menüpontban.