Költészet napi versgála a Faluházban
2025. április 14.
Április 11-én péntek délután költészet napi versgálát tartottak a Faluházban. A rendezvényen mindhárom budakalászi általános iskola diákjai részt vettek, összesen 29 gyerek szavalt.
A Kalász Suli Általános Iskolából, a Patakpart Általános Iskolából és a Szentistvántelepi Általános Iskolából is érkeztek versmondók, hogy József Attila születésnapján a költészetet ünnepeljék. Forián-Szabó Gergely polgármester köszöntő szavai után Wettstein Márk színművészhallgató konferálta fel az előadókat, akik hangulatos színpadi kellékekkel a háttérben szavalhattak. Kortárs kedvencekből és klasszikus költőink híres verseiből is hallhatott a közönség, komolyabb hangvételű és tréfás szerzemények is előkerültek a délután folyamán. Radnóti Miklós és József Attila művei jól megfértek a „rímhányó” Romhányi József versei mellett, ahogy örömmel fogadta a hallgatóság Tóth Krisztina vagy éppen Kányádi Sándor verseit is a diákok előadásában. Miután mindenki sorra került, a gyerekek Forián-Szabó Gergelytől átvehették az alkalomra készült névre szóló emléklapokat, amik mellé mindenkinek járt egy-egy tábla csokoládé is. A seregszemle végén, a tanulmányait a Kaposvári Egyetem színészképzésén folytató Wettstein Márktól hasznos előadóművészi tanácsokat is kaphattak az ifjú versmondók.