Konstruktív párbeszédre törekszik Budakalász a kerékpárosokkal
2020. április 29.
A város vezetése a hét elején konstruktív párbeszédet kezdeményezett a Magyar Kerékpárosklub vezetőivel annak érdekében, hogy megnyugtató és mindenki számára elfogadható szabályozás születhessen a május elsejei hosszú hétvégére, mert az önkörmányzatok nagy valószínűséggel most is megkapják a jogot arra, hogy saját hatáskörben döntsenek.
Számos lakossági jelzés érkezett a kerékpárosokat is érintő hétvégi szabályokkal kapcsolatban. Ezeket nem hagytuk figyelmen kívül, Budakalászon azonban a korlátozások idáig két fő szempont, a kockázati szint és a betarthatóság szerint kerültek meghatározására.
? A kockázati faktor
A kerékpáros közlekedés esetében a távolságtartás ajánlott mértéke többszöröse a gyalogos közlekedésének, a kerékpározásra és sportolásra vonatkozó ajánlás betartása pedig reálisan nem garantálható a hétvégi megnövekedett forgalom, illetve gyalogos és kerékpáros vegyes forgalom mellett.
? Betartathatósági szempont
Az M0-át a gáttal összekötő szakasz ugyan nem érint lakott területeket, azonban az útvonal sok lehetőséget ad annak elhagyására a nem engedélyezett területek felé. Ennek megakadályozására – ellenőrzésére nincs reális lehetőség, ezt a területet az önkormányzat rendelkezésére álló humánerőforrással nem tudjuk lefedni.
A szabályok betartása mellett természetesen elegendő lenne az enyhébb korlátozások bevezetése is.
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján viszont sajnos kijelenthető, hogy míg számos esetben megértést és együttműködést tapasztaltunk, főleg a helyi lakosok részéről, addig mások igyekeztek kibújni a szabályok alól vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták azokat. Ez az oka annak, hogy az önkormányzat az elmúlt két hétvégén a jelzések ellenére is a szigorúbb korlátozások mellett döntött.
Természetesen nem cél szükségtelen korlátozás bevezetése, de az önkormányzat minden budakalásziért felelősséget kell, hogy vállaljon. Kötelességünk, hogy a lakosság egészségének védelmében akár kevésbé népszerű döntéseket is meghozzunk.
Reményeink szerint a Magyar Kerékpárosklub szakmai segítségével, összhangban az országos tendenciával, a május elsejéhez kapcsolódó hosszúhétvégére már enyhébb, és mindenki számára elfogadható szabályozást alakíthatunk ki.