Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. október 06. vasárnap | Brúnó, Renáta napja

Hírek

 

Közösségi célokat szolgáljon az Arany János utcai villaépület, korai fejlesztőcsoport indul a bölcsődében, újabb térfigyelő kamerák, ösztöndíjprogram – ülésezett a Képviselő-testület

2024. szeptember 26.

Tegnap a 2019–2024-es önkormányzati ciklus utolsó ülésén 21 előterjesztést tárgyalt a budakalászi képviselő-testület. Dr. Göbl Richárd zárszavában hangsúlyozta: a nehézségek ellenére sikeres öt évet zártunk, hiszen új iskolát, óvodát, megújuló intézményeket, közösségi tereket és összetartó budakalászi közösséget építettünk.

A korábbi bérlővel, lakáshasználóval folytatott hosszú pereskedés, a felhalmozott jelentős tartozás és az elhúzódó végrehajtási eljárás után a város birtokába visszakerült Arany János utcai ingatlan jövője is napirenden volt. A képviselők úgy döntöttek, hogy nyílt pályázatot írnak ki a hasznosításra, ahol a megajánlott bérleti díj és a szükséges felújítás műszaki tartalma mellett a helyi közösség igényeinek kiszolgálása kiemelt bírálati szempont lesz.

A testület még márciusban döntött a Helyi építési szabályzat korrekciós módosításáról. Ennek tervezete elkészült és a partnerségi egyeztetés is megtörtént. A pontosítást a Képviselő-testület jóváhagyta. A testületi ülésen arról is határoztak, hogy Budakalász teljes területe a Pilisi Bioszféra Rezervátum átmeneti területébe kerüljön.

A képviselők a hamarosan megnyíló Ciklámen sétány térfigyelő kameráiról és a nyugellátásban részesülő budakalászi lakosok karácsonyi ajándékcsomagjairól is döntöttek, majd október 1-i hatállyal megváltoztatták a Polgármesteri Hivatal szervezeti és működési szabályzatát.

Elfogadták a Csodabogár Bölcsőde 2023/24. évi beszámolóját és jóváhagyták a Budakalászi Jó Pásztor Óvoda nevelési évre vonatkozó beszámolóját is. Térítésmentesen helyet biztosítottak egy korai fejlesztőcsoport számára a Mályva Bölcsődében. Az egyéni foglalkozásokat szeptembertől június végéig heti két alkalommal tartják a Pest Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szentendrei Tagintézményének szakemberei.

A Képviselő-testület arról is döntött, hogy Szentendre Város Egészségügyi Intézményeivel együttműködve, a kibővült kapacitású laborszolgáltatások, a pszichiátriai szakrendelés után októbertől reumatológaiai szakrendelés is induljon az Egészségházban. A szakorvosokat Szentendre Város Egészségügyi Intézménye biztosítja a budakalásziaknak.

A Képviselő-testület egyebek mellett elfogadta az Önkormányzat fenntartásában működő intézményi tálalókonyhák működéséről szóló beszámolót és döntött arról, hogy Budakalász 2025-ben is csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíjprogramhoz.

A Gyümölcs utca környezetében a 3004/1 helyrajzi számú zártkerti ingatlant és a hozzá kapcsolódó önkormányzati tulajdonban lévő kivett közutat a testület belterületbe csatolta. Az ingatlan eddig a környezetétől eltérően zártkerti besorolású volt. A Képviselő-testület kezdeményezte négy Klisovác utcai ingatlan belterületbe vonását is. Az ingatlanok belterületi telkekhez kapcsolódnak, a Patakpart Általános Iskola és a Napvirág Idősek Otthona között helyezkednek el.

A testület a Felsővár utca a Gerinc utca irányába történő egyirányúsításának megtartása mellett a Kálvária utcában kétirányú forgalmi rendet vezetett be. Felkérték a polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg ehhez.

A Képviselő-testület zárt napirendi pontok között tárgyalta az augusztus 17-i viharban megrongálódott lakóház ügyét. Az épületet korábban értékesítette a város, a testület a jelenlegi helyzet figyelembevételével felülvizsgálta a részletfizetési határidőket.

A testület az Omszk-tó környezetében egy szabálytalanul kialakított többlakásos társasház kapcsán elrendelte, hogy a kivitelező a helyi építési szabályzatnak megfelelően egylakásossá alakítsa az ingatlant.

A képviselők végül az idei városi díjak, a „Budakalász Díszpolgára” és a „Budakalászért Emlékérem” odaítéléséről is döntöttek.  A testületi ülésen tárgyalt valamennyi napirendi pont ITT érhető el.

Az ülés végén dr. Göbl Richárd polgármester úr megköszönte Tolonics István és Máté István, a Fidesz-KDNP képviselőinek munkáját. Ők a júniusi önkormányzati választások eredményeként nem vesznek részt az október 2-án megalakuló új Képviselő-testület munkájában. dr. Göbl Richárd mellett Czinke Zsuzsa és Rácz Miklós a 2011 Egyesület képviselői sem vállaltak megbízást a következő időszakra.

Zárszavában dr. Göbl Richárd jelezte: öt nehéz, coviddal, növekvő központi elvonásokkal és romló gazdasági-pénzügyi körülményekkel terhelt esztendőt hagyunk a hátunk mögött. Mégis sikeres öt évet zártunk, hiszen új iskolát, óvodát, megújuló intézményeket, közösségi tereket és összetartó budakalászi közösséget építettünk – fogalmazott a búcsúzó polgármester.

A 2024-2029-es önkormányzati ciklusra júniusban megválasztott új Képviselő-testület ünnepi alakuló ülésére 2024. október 2-án 17.00 órai kezdettel kerül sor a Faluház Nagytermében. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várunk.