Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. november 07. csütörtök | Rezső napja

Hírek

 

Kubai szövőnők Budakalászon

2023. június 15.

Amikor Gaján Vilmos először mutatta meg a Szövőgyár történetét feldolgozó gyűjteményt, rögtön megakadt a szemem egy festményen. Tudni akartam, hogy kik vannak rajta és miért pont őket festették le. Kiderült, ők a kubai lányok, akiket a szövőgyárban foglalkoztattak és éveken át köztünk éltek. Voltak, akik barátságosan, szinte csodálattal fogadták a különös lánycsapatot, voltak, akik szerint könnyűvérű, szertelen nők voltak. Kik is voltak valójában, miért voltak itt és milyen háttérrel éltek évekig közöttünk?

Tóth Rozália festőművész alkotása

Kuba 1960 után kezdte el keresni a többi szocialista országgal a diplomáciai kapcsolatot. Kuba tervei közt szerepelt a lenipar felvirágoztatása, míg a magyar textiliparban egyre inkább jellemzővé vált a munkaerőhiány. Kézenfekvő megoldásnak tűnt az 1980. április 19-én aláírt munkaügyi egyezmény Magyarország és Kuba között, melynek értelmében a textiliparban keletkező munkaerőhiányt kubai munkásokkal töltötték fel. A ’80-as évek elején érkeztek először a kubai vendégmunkásokként emlegetett fiatal nők, szerződésük szerint négy évre. Rövid gyorstalpaló nyelvtanfolyam és fél év betanulási időszakot követően beállhattak a három műszakos munkába. A magyar nyelvet folyamatosan tanulták, hiszen négy év leteltével a szakvizsgát magyarul kellett letenniük mielőtt visszatértek Kubába. Megközelítőleg nyolcvan fiatal lány érkezett Kalászra, akiknek a női munkásszállón adott otthont a vállalat.

Kubában a Castro rezsim nagyon szigorú megfigyelés alatt tartotta azokat a dolgozókat, akik Európába jöttek vendégmunkásnak. Már a kiválasztásukkor átvilágításon estek át az egész családjukkal együtt, de ittlétük alatt is ellenőrzés alatt álltak. Akik bármilyen kihágást követtek el, vagy úgy tűnt, nem elég lojálisak a kubai kommunista államhoz, azoknak a szerződésük lejárta előtt vissza kellett utazniuk.

A kubai lányokról egymásnak ellentmondó vélemények születtek és keringenek a mai napig az erkölcseiket és a munkamoráljukat illetően. Egyesek rendes, dolgos lányokra emlékeznek, mások nagyhangú, munkakerülő, kacér nőkről számolnak be. Az amerikai kontinensről jött hölgyek a gyár melletti munkásszálló ötödik, később harmadik emeletén laktak. A munkásszálló naplójából kiderül, hogy legalább két turnus érkezett Budakalászra. Az első csapatban feltehetően harminc lány lépett be a gyárba. A naplóbejegyzések arról árulkodnak, hogy csendes, rendes lányok voltak, soha semmi rendbontásról nem panaszkodtak a szálló portásai. A lányok kizárólag kubai vendégeket fogadtak, egymással barátkoztak, maguknak főztek és együtt ettek. A Magyarországon egzotikusnak számító lányok körül gyakran próbáltak legyeskedni a férfiak, volt, hogy a szállón belül érte is őket kellemetlen atrocitás férfiak részéről. Előfordult, hogy valaki a beleegyezésük nélkül tapogatta őket, amit azonnal jelentettek a portán, de volt olyan eset is, amikor valaki a portára kérette őket megbeszélt találkozóra hivatkozva ittasan, de a lányok ezt természetesen visszautasították, mert semmilyen találkozóról nem volt tudomásuk. 1986-ban érkezett a második turnus, amikoris ötven lány költözött a második emeletre. Köztük volt pár lány, akik gyakran az ablakban ültek, nyitottak voltak és egy-egy flört is belefért az értékrendjükbe, amiről Karsai Miklós, az egykori kalászi tanácselnök a következőképp nyilatkozott:

„Hát, ezek a kubai lányok jól néztek ki, de állandóan táncoltak, riszáltak, szambáztak. Még Visegrádról is ide jártak a férfiak.”

Az életszínvonal akkoriban Magyarországon sokkal kedvezőbb volt, mint Kubában, ahol a kommunista diktatúra alatt az alapélelmiszerekhez is nagyon nehezen, étkezési jeggyel lehetett hozzájutni és ahol egy jobb mosógép csak álom volt. Egy beszámoló szerint, amikor a főúti hentesboltba beléptek és meglátták, hogy lehet csirkét kapni, felvásárolták az egész pultot minden nap egészen addig, míg fel nem világosították őket arról, hogy itt nem hiánycikk a csirke, akár minden nap vehetnek belőle, bármikor elérhető áruról van szó. A jobb életkörülmények ellenére a mindennapjaik nem voltak könnyűek, meg kellett birkózniuk a nyelvi nehézségekkel, a családjuk hiányával. Amikor végre egy hívás beérkezett Kubából, az gyakran megszakadt, főképp levélen keresztül tartották a kapcsolatot a szeretteikkel. Négy év alatt egyszer látogathattak haza, többször egy-egy nagyobb háztartási géppel, ami akkor a hazájukban elérhetetlennek számított. A fizetésük nagy hányadát vissza kellett küldeniük a kubai nemzeti bankba, amit csak hazaérkezésükkor kaphattak meg. Ez a gyakorlat némileg befolyásolta a munkakedvüket a gyárban, hiszen a nagy anyagi felhalmozást nem igazán értékelte a kommunista rezsim.

Sajnálom, hogy én már nem találkozhattam velük. Szívesen tanultam volna tőlük a dallamos spanyolt és azt, hogy legyen kedvem táncolni, ha a nyomorból jövök, ha elszakadtam a családomtól, ha három műszakban rostokolok egy gépsor mellett egy idegen kultúrában négy évig.

Gulyás Rita

A szöveg megjelent a Budakalászi Hírmondó júniusi számában.