Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2021. május 15. szombat | Szonja, Zsófia napja

Hírek

 

„Különleges üzenete van annak, amikor anya-lánya együtt zenél”

2021. május 02.

Anya és lánya, barokk és bossa nova, progresszív rock és Agnus Dei. Az ellentétek nem csak, hogy vonzzák, de ki is egészítik egymást. Vagy valójában nem is ellentétek. Mint a klasszikus és a könnyűzene vagy a generációk szembenállása. Andrejszki Judit orgonista és régizenésszel, valamint legidősebb lányával, Pejtsik Panna énekes-dalszerzővel beszélgettünk anyákról és lányokról, példaképekről anyaság és karrier viszonyáról, társadalmi elvárásokról és belső utakról.

Szöveg: Laborczi Dóra | Fotó: Nagy Tamás | Forrás: Budakalászi Hírmondó, 2021. áprilisi lapszám

Mikor voltatok a legbüszkébbek egymásra?

Pejtsik Panna: Tegnap! A Zeneakadémia levetített egy négy évvel ezelőtti koncertfelvételt, Sebestyén Márta: Kodály nyomában című produkcióját. Ebben egy dal erejéig zongorán kísértem anyát.
Andrejszki Judit: Nem is tudom, mikor izgultam ennyire utoljára, hogy itt most ország-világ látja, mit produkálunk. Nagyon jó érzés volt. Fantasztikus, amikor a saját lányommal zenélek.
PP: Nekem még az ugrott be, hogy anya tavalyelőtt, 51 évesen lediplomázott. Beült az iskolapadba a sokkal fiatalabbak közé az öt gyereke és a rengeteg koncertje mellett és végig is csinálta – emiatt nagyon büszke vagyok rá.
AJ: Én pedig Panka hirtelen támadt énekesi karrierjét csodálkozva ámulom és bámulom. Tudtuk, hogy zenész lesz belőle, mert azt mindig éreztük, hogy árad belőle a zene és valahol ki fog törni. Aztán egyszer csak megtalálta magát. Persze, a Dalt is végigizgultuk.

Mármint A Dal című tv-showt, aminek az élő műsorába Panka is bekerült a Fehér elefánt című dalával.

PP: Igen, a dalom bekerült a 40 legjobb dal közé, aztán az első élő műsor után nem jutottam tovább. Ezt nem is bánom, mert bár nagyon intenzív és élvezetes időszak volt, kezdésnek elég is volt ennyi kóstoló a show-bizniszből. Szívesebben vagyok az, akire páran felfigyelnek, de azoknak a kedvencük leszek, minthogy nagy tábort akarjak kiszolgálni a legtrendibb zenével. De tényleg rengeteget számított, hogy van mögöttem egy értő és támogató családi közeg.
AJ: Jó érzés, amikor nem én állok ott, hanem a lányom – mert tudom, hogy milyen ott állni, a másik oldalon. Soha nem izgulok úgy koncerteken, ahogy őérte izgulok ilyenkor.

Ritka, kiemelkedő pillanat, amikor együtt zenéltek?

PP: Itt, Budakalászon is volt többször családi koncertünk, amikor mind a heten felléptünk. Illetve a legutóbbi kalászi Kert-koncertemen is meghívott vendégként szerepeltek anyáék. Ezekkel a vendégszereplésekkel azért én is jól járok, mert – mondjuk ki – húzó nevek a szüleim. Ezekre a koncertekre, persze, készülünk, de nem igazán szoktunk itthon összeülni zenélni. A tavalyi karanténban készítettünk néhány közös zenélős videót, ezeknek nagy sikerük volt és rengeteg emberhez eljutottak, nem kis részben azért, mert anyának óriási virtuális – persze, nem csak virtuális – rajongótábora van. De ettől függetlenül is azt hiszem, hogy különleges üzenete van annak, amikor nem csak két ember, hanem anya-lánya együtt zenél.

Pejtsik Panna énekes, dalszerző, zongorista. Együttesei: Pejtsik Panna Projekt, VoiceStation, Budapest Show Kórus, Octovoice

Felfelé ívelő pályaszakaszban vagytok mindketten: Pankának ott volt a Dal, Juditnak pedig néhány hete jelent meg a Daloskönyve, ami voltaképp az első szólólemezének tekinthető.

AJ: Volt ’98-ban egy szóló CD-m, több régizene együttesemmel készítettünk felvételeket illetve Sebestyén Mártával is jelentek meg közös lemezeink. De ilyen, hogy én találjam ki a teljes koncepciót, közreműködőket az első számtól az utolsóig, még nem volt. 53 évesen kihoztam egy albumot, ami tényleg az enyém, ráadásul rendhagyó formátumban: ez tényleg egy daloskönyv, amelynek illusztrációihoz gyönyörű 18. századi kódex adta az inspirációt, a zenei anyag pedig a 17-18. század virágénekei, melyeket szerettem volna korhűen bemutatni. A könyv végén egy QR kód segítségével lehet hozzájutni a zenei anyaghoz, így egyszerre rendhagyó és kortisztelő is a lemez.

Nálad mintha egyszerre valósulna meg az autentikus, hiteles és korhű hangzás, miközben nagyon is meg tudod érinteni a mai hallgatóságot.

AJ: Ez azért lehet, mert az érzelmek nem változnak. Az emberek érzései a 16. században is ugyanazok voltak. Ez a kortalanság, ami megjelenik ezekben a dalokban és a koncertjeinken. Nem szeretem, hogy ma frakkban kell végigülni egy 16. századi koncertet úgy, hogy nem lehet rá táncolni! Régen is volt könnyűzene és szakrális zene, de nem különült el ennyire, hogy ha komolyzenét hallgatunk, akkor azt komolyan kell venni. A régi énekek ugyanolyan pajzánok, viccesek és érzelmesek, mint amilyeneket ma hallunk a pop-zenében; bánatról, szerelemről, szenvedésről énekeltek akkor is és most is. Ennek a folytonosságát próbálom meg átadni.

Panna, a te műfajodban hogyan tudod kamatoztatni ezt a zenei örökséget?

PP: Én sem szeretem, hogy a komolyzenészek sokszor lenézik a könnyűzenészeket, a könnyűzenészek pedig szomorú-zenészeknek hívják a komolyzenészeket. Engem úgy neveltek zeneileg – anya és apa is ezt vallják –, hogy nincsenek élesen különváló zenei ágazatok, a komoly és könnyűzene határai elmoshatók. Akár így, ahogy anya mondta, akár apukám (Pejtsik Péter – a szerk.) vonalán, aki az After Crying alapítójaként, illetve a magyar popzenei élet legkeresettebb szimfonikus hangszerelőjeként úgy ötvözi ezeket a stílusokat, hogy azok egységet alkossanak. Én klasszikus zongoristaként végeztem és rengeteg klasszikus zenét hallgattam, közben pedig láttam, hogyan jelenik meg a Dies Irae vagy más középkori, klasszikus dallam rockzenei környezetben, torzított gitárokkal, az After Crying dalaiban. Anya is bármikor elénekel egy blues-dalt úgy, hogy csak pislogunk. Számomra teljesen természetes, hogy bátran és szabadon át lehet járni a stílusok között, és igyekszem érteni mindkét „nyelven”. Ahogy elkezdtem dalszerzéssel foglalkozni, rá kellett jönnöm, hogy ez bizonyos szempontból nehézség is: annyi stílusban esik jól alkotni, hogy egyelőre még nem tudom bekategorizálni magamat. De azt hiszem, nem is szeretném.

Anyák napja környékén nem hagyható ki a kérdés: hogyan lehet karriert építeni öt gyerek mellett?

AJ: Kellettek hozzá a tündéri szüleim, akik szintén nyolc gyereket neveltek föl. Cselló- vagy zongoraórára vitték a gyerekeket és nagyon sok kiszervezhető feladatot elvégeztek helyettem. Amikor pedig betegek voltak, mehettek a nagypapa-nagymama gyógyuldájába, az nagy kiváltság volt. Kellett egy olyan férj, aki nem várja el, hogy minden nap 12-kor gőzölögjön az asztalon az ebéd. Mivel nem áradtak felém az efféle elvárások, laza háztartásvezetésre nyílt módom. Azt is szoktam mondani, hogy persze, sok gyereket kaptam, de jó gyerekeket, akik akár másfél órán keresztül is elnézték a halakat az akváriumban egy üzleti megbeszélés alatt.
PP: Szerintem az is fontos, hogy anyából árad a pozitív, optimista életszemlélet – szerencsére ezt én is örököltem tőle.
AJ: Ezt én is otthonról hoztam. Sokszor gondoltam arra, hogy ahhoz képest, hogy az anyukám felnevelt nyolc gyereket, ez semmi. Mindent megoldott. Fél 7-kor már készen volt az ebéd, ráadásul akkor még nem volt központi fűtés, hajnalban be kellett gyújtani az összes szobában, az összes kályhában, ez őrület lehetett. Mindenesetre ez a fajta nyitottság, a problémák helyett a megoldásra törekvés és a szerencsés körülmények együttállása – ez a családi burok ad egyfajta idealista életszemléletet, ami nagyon sok mindenen segített.

Andrejszki Judit előadóművész, csembalista, barokk énekes. Együttesei: Musica Profana, Corvina Consort, Bacchus Consort. 5 gyermek édesanyja.

Panna, érzed esetleg a hátrányát is annak, hogy a szüleid árnyékában építed a zenei karriered vagy ez tisztán erőforrás a számodra?

PP: Abszolút erőforrás. Borzasztó nagy büszkeség és próbálom ezt az örökséget tovább vinni, próbálok méltó lenni rá. A közös munkák abban is segítenek, hogy partnerként tudjak rájuk tekinteni, barátként, nőként. Segített abban, hogy megértsem őket. Ez főleg anyával kapcsolatban volt nehéz, de egy ponton elkezdett foglalkoztatni, hogy ő nőként hogyan élt meg dolgokat. Ehhez az kellett, hogy ki tudjak lépni abból, hogy én a lánya vagyok ő pedig az anyukám, aki azért él, hogy mindent megadjon nekünk. Így többet értek meg az ő igényeiből, hogy mit érez bizonyos dolgokkal kapcsolatban, milyen problémái és megoldásai vannak. Rengeteget lehet ebből tanulni, ha sikerül átlépni ezeket a „kiosztott” szerepeket.

Ha már a női szerepek szóba kerültek: tapasztaltatok bármilyen nehézséget nőként a zenei pályán?

AJ: Az lehet furcsa, amikor megjelenek egy harminc kilós hangszerrel: nehezen nézik ki belőlem, hogy ezt én hoztam ilyen lazán a vállamon. Visszafelé azért már segítenek. De én alapvetően nagyon jól meg tudtam, tudom élni a nőiességet a színpadon. Bezsebeltem rengeteg bókot és néhány furcsa ajánlatot, de ezeket sem éltem meg zaklatásnak. Rengeteg férfi kollégámmal zenélek évek óta, van, akivel 33 éve. Ez számomra egy abszolút támogató közeg.
PP: Lehet, hogy volt néhány szereplés, ahol ment a cicukázás, de szerencsére engem ezek a külső negatív hatások elkerültek, vagy tudok rajtuk nevetni. A legtöbb projektemben én vagyok a főnök, van egy projektkórusom, ott is mindent én intézek, szervezem az embereket, tartom a kapcsolatot, emiatt engem általában komolyan vesznek. Szerintem az, hogyha az ember egy támogató közeggel szorosan együttműködve kerül be a szakmába, akkor kevesebb az esélye az ilyen jellegű rossz tapasztalatoknak. Persze rengeteg történetet ismerek arról, hogy nőként sokkal nehezebb érvényesülni bizonyos zenei területeken is, hogy nem nézik ki belőled, helyt tudsz állni. És még én is meg tudok lepődni, ha látok egy női DJ-t vagy női producert – szerencsére egyre gyakoribbak ezek. De az, ami a világ felől ömlik ránk, szerintem sokszor saját magunkban is kialakít félelmeket, magunk alábecsülését, valótlan szerepeket, például a technikai dolgokkal kapcsolatban: rettentő büszke tudok lenni magamra, ha valamit összerakok, telepítek, megoldok – mert ez nem olyan “lányos” feladat…
AJ: Azért a saját kis orgonaparkomat én is mindig magamnak rakom össze és akkor a technikusok is mindig néznek, hogy na, jött a mama… Emellett a saját együttesem, illetve Sebestyén Márta menedzsereként is gyakran megjelenek nőként és ezt el szokták fogadni. Szerintem azért is, mert én nagyon könnyű eset vagyok, könnyen kommunikálok és ezért mindenki nagyon hálás.

Mi az, amit ezen a sok szempontból nehezített anyák napján a nőknek, anyáknak üzennétek?

AJ: Lehetne azt a klisét mondani, hogy nem kell megvárni, hogy az embernek a karrierje kialakuljon és utána vállaljon gyereket. De mégis ez az igazság. A tudatos időhúzás szerintem nem jó. A rugalmasság nagy kincs és minél fiatalabb vagy, annál rugalmasabban kezeled a gyerekeket.
PP: Én ennek pont az ellentétét fogalmaznám meg. Most vagyok 28 éves és nagyon sokáig tartott, hogy le tudjam magamról vetni azokat a társadalmi elvárásokat, hogy mikor kellene gyereket vállalnom, vagy hogy már nem kellene itthon laknom. Én talán azt üzenném, hogy mindenki ismerje fel, neki mi a legjobb, mit engedhet meg magának, mi az, amit nagyon szeretne és a külső hatások ne befolyásolják fölöslegesen ebben.
AJ: Én is ezt mondom: az, hogy ma karriert építünk először és negyven évesen szülünk egy gyereket az egy társadalmi nyomás.
PP: Ugyanúgy társadalmi nyomás az is, hogy szülj hármat és ne építs karriert.
AJ: Akkor fogalmazzunk úgy, hogy a kettős társadalmi nyomásokat mindenki a maga belső igényének megfelelően hangolja össze. De ha valaki azon vacillál, hogy gyereket szüljön előbb és aztán építsen karriert, akkor szerintem ne habozzon, ha erre lehetősége van, nyugodtan merjen belevágni.
PP: Anya életútja lehet a példa, hogy nem fog derékba törni a karrierje.
AJ: Legfeljebb egy kicsit késik az önmegvalósítás…