Városunk almenü

Lakóközösség a Dunán: kilencven éves a Luppa-szigeti nyaralótelep

2022. július 26.

Kirándulóként egyszer különleges élményben volt részem: figyelhettem, ahogy egy nagy platánfa alatt „lakógyűlésre” gyülekeznek a Luppa-sziget lakói. Azóta is érdekel, kik lehetnek ők? Hogyan teltek egykor, és milyenek ma a varázslatos kis sziget mindennapjai?

A múlt század húszas éveiben fellendülő turista- és víkendmozgalomhoz köthető, hogy a Dunát ellepték az evezősök. A Helvétia Építő és Ingatlan Rt. meglátta ebben a lehetőséget, megvette az örökösöktől a Luppa-szigetet, és éppen kilencven évvel ezelőtt, 1932-ben nyeles telkekre osztották fel a területet, így néhány belső telek kivételével minden nyaralónak volt saját Duna-partja vagy lejárata a Dunához. Folyami kővel megerősítették a hordalékszigetet, kiépítették a villany-, víz- és csatornahálózatát, és a telkeket újsághirdetésekben kínálták elsősorban a tehetős budapestieknek. A nyaralóhely híre hamar elterjedt, és a szigetet néhány év alatt birtokukba vették az üdülők. Az első modern víkendházat Soros Tivadar ügyvéd építtette Farkas Endre és György tervei alapján 1934-ben. A sziget korai lakói között volt Kozma Lajos építész, aki saját maga számára tervezett üdülője később több szigetlakó villájának tervezéséhez is inspirációt adott, és máig meghatározza a sziget különleges hangulatát.

A Platán sor 8. alatti vasbeton nyaraló a magyar modern építészet egyik szimbóluma lett. Mivel a sziget folyamatosan ki van téve a Duna áradásainak, a nyaralók többsége vasbeton lábakon álló, lapostetős, praktikus elrendezésű, minimalista épület. A sziget csak hajóval közelíthető meg, az építkezés itt költséges, és csak a legszükségesebb alapanyagokra szorítkozhat. Ez találkozott a Bauhaus emberléptékű és funkcionalista törekvéseivel. Kozma több üdülőt tervezett a szigeten, melyek közül egy ma műemlék, de mellette a korszak jelentősebb modernista építészei, Forbát Alfréd vagy Körner József is terveztek itt házat. A parcellázással egy időben ültették a ma már védett platánsort, ami a felgallyazás és a sűrűn ültetés miatt különbözik a városokban általában megszokottól: a fák törzse sokkal magasabb, az ég felé nyúlik, és nagyban hozzájárul a sziget atmoszférájához. 1941-ig harminchárom ház épült, 1947-ben harmincöt nyaraló állt a szigeten, de ebből öt romokban az 1944–45 fordulóján beköszöntő, minden elképzelést felülmúló, pusztító jegesár miatt.

A nyaraló- és telektulajdonosokat tömörítő Budakalász-Lupaszigeti Fürdőegyesület 1934-ben alakult meg a Fészek Klubban. Döntéshozó testülete a nyár kezdetén és végén a szigeten, évközben budapesti kávéházakban találkozott. Ablonczy Balázs érdekes tanulmányban mutatja be a sziget első nyaralótulajdonosainak színes társaságát, amiben egyaránt megtaláljuk a zsidó származású, polgári középosztály tagjait: ügyvédeket, orvosokat, nyomda- és gyártulajdonosokat, bankigazgatót és szerkesztőt és az úri, keresztény, hagyományos középosztály jellegzetes képviselőit: kormánypárti képviselőt, katonatiszteket, minisztériumi tisztségviselőket, művészeket, az Országgyűlési Tisztviselők Sportclubját és a Magyar Atlétikai Club evezős szakosztályát. A sziget ismertebb lakói között volt Kozma Lajos, Jánszky Béla építész mellett a később milliárdos üzletemberré váló, akkor gyermek Soros György és családja; Hatvany Lajos irodalomtörténész, a Nyugat folyóirat egyik alapítója éppúgy, mint Páger Antal színész és Molnár-C. Pál festőművész. A teleptársak aktívan hozzájárultak a sziget mindennapjaihoz: Soros Tivadar ügyvéd kezdeményezésére a mai füves területen teniszpályákat hoztak létre, felesége cukrászdát üzemeltetett, és fagylaltot árult a szigeten megpihenő evezősöknek, kilencéves Gyurka fia pedig egyszemélyben írta, szerkesztette és árusította a Lupai Újságot. Kartschmaroff Loránt vegyigyáros, amatőr absztrakt festő, aki jelentős műgyűjteményéről volt ismert, másfél évtizeden át rendíthetetlenül felügyelte a szigeti fák metszését és permetezését, becenevét ma is őrzi a sziget Kacsa utcája.

Ablonczy írása éppen azért figyelemreméltó, mert rávilágít a polgári-nemzeti kategorizálás esetlegességére, és hogy mennyire nem e törésvonal mentén szerveződtek a sziget mindennapjai a huszadik század feszültségekkel (zsidótörvények, munkaszolgálat, deportálás, államosítás, kommunista hatalomátvétel) leginkább terhelt két évtizedében. Bár az együttélésből mindig adódtak konfliktusok, és a politika a sziget lakóinak életébe is betört, nem találni zsidózást és antiszemita felhangot a közgyűlési jegyzőkönyvekben. A második zsidótörvény kapcsán az egyesület is bejelentette zsidónak számító négy tisztségviselőjét, de még 1944-ben is találunk zsidó származású vezetőt a tisztikarban, amivel vállalta a fürdőegyesület, hogy kiesik a privilegizáltak kategóriájából. Akkor sem volt vádaskodás és politikai felelősségre vonás, amikor 1945 után fordult a kocka. Az átmeneti időszakban a közösség baloldali tagjai kerültek előtérbe, mivel ők jobb lobbi-erővel rendelkeztek, de a keresztény Molnár-C. Pál továbbra is választmányi tag maradt, és sikerült elérniük a sziget budapesti telefonhálózatba kötését és a hajóállomás megnyitását.

Az érdekképviselet szükségessége, a folyó és a természet erejével való folyamatos küzdelem, ami olyan kemény volt, hogy sok telekvásárlót visszariasztott az építkezéstől, összekovácsolta a szigetlakók közösségét annyira, hogy ellenálljon az egymást követő diszkriminációs hullámoknak, és a közös célok érdekében együttműködjön. A kommunista hatalomátvétel után megjelent az egyesület közgyűlésén az államrendőrség képviselője, majd 1950-ben megszűnt az egyesület. A nyaralókat sorra államosították, és állami vállalatok munkatársai, szakszervezetek tagjai látogatták azokat. Tömegüdültetésre azonban alkalmatlannak bizonyult a sziget és infrastruktúrája, ezért a tulajdonosok később sorra visszakapták hétvégi házukat. A hatvanas években újra fellendült a nyaralóépítési kedv: a Luppa-szigeten ekkor épült több színvonalas magánház, köztük Schmitt Pál olimpiai bajnok és volt köztársasági elnök nyaralója, két társas üdülő és a sziget központi helyének számító Sanyi bácsi büféje, aminek Diós Sándor névadója ugyan már nem él, de családja továbbra is retro stílusban üzemelteti a vegyesboltnak is beillő, cseh söröket csapoló és debrecenit kínáló ártéri kocsmát.

A sziget ma is csak csónakokkal vagy az Ebihal Büféből menetrendszerűen közlekedő komppal közelíthető meg. A szigetlakók többségének van kenuja, kajakja, motorcsónakja, ez elengedhetetlen itt a mindennapokhoz. A helyi emlékezet szerint Tatai Tibor olimpiai bajnok a nyaralójának építőanyagait is kenuval szállította egykor a szigetre. Árvíz idején, amikor elönti a szigetet a Duna, a nyaralók között is csak evezve lehet közlekedni és menteni a menthetőt. Bár évek óta inkább az alacsony vízállás jellemző a Dunára, a helyiek rendszeresen figyelik a vízállásjelentéseket, és emlékeznek még a 2013-as utolsó nagy árvízre, amikor hajózási zárlat is nehezítette a kármentést. A hétvégi házak inkább praktikusak, mint kényelmesek, amit szemléletesen és viccesen így fogalmazott meg egy versben a Molnár-C. Pált meglátogató Radnai Lóránt építész 1939-ben: „Vándor, ki pihenni jöttél e hajlékba / s könyököd beverted az első ajtóba / látván e szűkséget kérded, hol a tettes / Vándor! – hozzád szól ez ősi tizenkettes. … Ha szúnyogot öltök, falat ki nem rúgtok / itt benn talán, talán még lakni is tudtok!”. Ez sem riasztja viszont vissza az eltökélt, kikapcsolódni vágyó szigetrajongókat.

A Luppa máig népszerű pihenőhelye és inspirálója képviselőknek, újságíróknak, művészeknek, sportolóknak. Molnár-C. Pál festőművész visszatérő témája volt a luppai teraszon a naplementében fürdőző Luppai Vénusz. Bacsó Péter, aki maga is nyaralótulajdonos volt a szigeten, 1964-ben itt forgatta első játékfilmét, a Nyáron egyszerűt. Itt töltődött fel az évadok végén Margitai Ági Kossuth-díjas színésznő. 1990-ben újraalakult a Lupa Egyesület, és azóta is képviseli az ingatlantulajdonosok érdekeit, őrzi a sziget természetvédelmi értékeit, és ezek figyelembevételével szorgalmazza az infrastruktúra fejlesztését. 2015 óta működik a LuppArt Művésztelep, ami minden nyáron egy hónapon át inspiráló környezettel támogatja a kortárs képzőművészeket. Tavaly nyáron a szigetlakók közül Molnár-C. Pál dédunokája, Csillag Péter újságíró és Dezső András Pulitzer-díjas író-újságíró, a magyar alvilág és titkosszolgálat jó ismerője kalauzolt végig a szigeten sok más érdeklődővel együtt. A szigettörténeti séta végén Molnár-C. Pál apró víkendházába is bejutottam, felejthetetlen élmény. A Lupa Egyesület minden nyár végén, idén szeptember 3-án megrendezi a Luppa-napot, amire színes programokkal várja a környékbelieket, hogy néhány órára nekik is átadhassa az élményt, milyen az élet a Duna közepén egy szigeten.

Földy-Molnár Lilla

Fotók: fortepan.hu

Az írás megjelent a Budakalászi Hírmondó július-augusztusi összevont számában.