Hajnalban tetőzik a Duna, utána lassú apadás várható
2024. szeptember 20.
Budakalászon hajnalban 835 centiméteren tetőzik a Duna, ezt követően lassú apadás várható. Mintaszerű a budakalászi összefogás, köszönjük a Duna-partra vezényelt tűzoltók hétvégi ellátására érkező felajánlásokat.
A Duna átlagos vízszintje ugyan elmarad a 2013-as áradás vízszintjétől, de a védvonalak terhelése így is igen jelentős – fogalmazott az MTI-nek Láng István vízügyi főigazgató. Elmondása szerint a Duna tetőzésközeli állapotban van Nagybajcsnál, mától várhatóan elindul az apadás a folyó északi szakaszán.
Budakalászon erre még várni kell. Holnap reggelig még emelkedésre számíthatunk, a budapesti vízmérce szerinti 835 centiméteres magasság közelében ekkor fog tetőzni az évtized dunai árhulláma. A vízügyi szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a védekezés ideje hosszabb lesz, mint ahogy azt korábban tervezték, mert a vártnál lassabb az apadás.
Az elmúlt napokban Budakalászon befejeződött a felkészülés az árvízre. A Barát-patak torkolatánál lévő zsilipet lezárták, hivatásosok és önkéntesek közreműködésével elkészült a gát erősítése a Kórház utcánál.
A lezárásokat fokozottan ellenőrzik. Az Eurovelo6 teljes budakalászi szakasza és a Megyeri-híd a kerékpárosok előtt le van zárva, a biciklisek a 11-es út melletti kerékpárutat használhatják. A Duna-partra csak az engedéllyel rendelkező helyi lakosok és a védekezésben részt vevők mehetnek be. A Lupaszigeti út felől az elöntött ártérbe autóval tilos behajtani. A III. kerület (Királyok útja) felől engedéllyel a Gátőr utcán keresztül be lehet hajtani a védett oldalra, de a gáton való közlekedés szintén korlátozott.
A városrendészek és a polgárőrök együtt járőröznek a gáton, a belépési pontokon a rendőrökkel közösen ellenőrzik az arra közlekedők jogosultságát. Az éjjeli órákban kutyás őrszolgálat is lesz a Duna-parton és a Vízirendészet is fokozott ellenőrzést tart a területen.
A Dunán hajózási zárlat van érvényben, a korlátozás minden vízi járműre érvényes. A budakalászi hullámtérben 266 ingatlant érint az elöntés. Azok az ingatlantulajdonosok, akik behajtási engedéllyel rendelkeznek, a Vízirendészet tájékoztatása szerint saját ingatlanjaikba csónakkal bemehetnek, a Duna medre felé azonban szigorúan tilos a kihajózás. A védekezés ideje alatt a 06 70 314 6104-es ügyeleti telefonszám éjjel-nappal hívható.
Köszönjük az eddigi példaértékű együttműködést és összefogást! A kalászi magánszemélyektől, a cserkészektől, az Auchan és a METRO áruházaktól érkezett felajánlásokat. A budakalászi cserkészek a cserkészházat ajánlották fel a nógrádi tűzoltóknak, a Telepi Suli ma uzsonnát vitt a gáton szolgálatot teljesítőknek, holnap a BSS Étterem és a Schieszl Étterem gondoskodik a gáton lévőkről, vasárnapra pedig a Kifli.hu Shop visz majd ebédet nekik.
A gáton nincs szükség további lakossági közreműködésre, de az ár levonulása után induló helyreállítási munkálatokban ismét számítunk az önkéntesek segítségére.
Dr. Vass Csaba járási tisztifőorvos nemrég továbbította a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatóját. Ebben néhány egyszerű óvintézkedésre hívják fel az árvíz által sújtott lakosság figyelmét, hogy elkerüljék az árvíz okozta egészségügyi veszélyeket.