Megkezdődött az új óvoda építésének előkészítése a Vasút soron
2019. augusztus 07.
A nyár elején megtartott Képviselő-testületi ülésen fontos döntés született a zárszámadás tárgyalása kapcsán.
A pénzmaradvány elsődleges felhasználási céljaként a Vasút sori óvoda megépítését határozta el a Testület. Rogán László polgármester az ülést követően elmondta: „Nagy örömmel jelentem be, hogy több éves előkészítő munka és felelősségteljes gazdálkodás eredményeként a budakalászi családokat támogató intézkedéseink részeként jövőre megépül az új óvoda a Vasút soron. A régi, balesetveszélyes és a mai kor követelményeinek még felújítással sem megfelelő intézmény helyébe egy korszerű, új épület kerül majd.”
A Képviselő-testület 2016-ban döntött arról, hogy az új óvoda megépítésére pályázatot nyújt be, ennek megfelelően elkészültek az épület engedélyes tervei.
A pályázat elbírálása elhúzódott, viszont az így rendelkezésre álló időben az Önkormányzat felkészült a beruházás saját forrású megvalósítására. Erre a célra jelenleg 200 millió forint elkülönített összeg áll rendelkezésre a költségvetésben. Így eredménytelen pályázat esetén is megépülhet jövőre az óvoda. Új fejlemény a pályázattal kapcsolatban, hogy az irányító hatóság új – szeptemberi – időpontot tűzött ki az elbírálásra, tehát még mindig van esély a kedvező értékelésre.
Az építés előkészítésének részeként a héten megkezdték a régi, családi házból átalakított, korszerűtlen, omladozó óvodaépület bontását a Vasút soron, így az elmúlt napokban látványos változások történtek. A kivitelezés első szakaszában kézi erővel végzik a bontást, ezt követően hamarosan munkagépek bevonásával haladnak tovább. Az elbontott törmeléket daráló segítségével dolgozzák fel. A munkálatokat várhatóan néhány héten belül be is fejezik, így a szomszédos Kalász Suli épületében szeptemberben tanévet kezdő gyerekek iskolai tevékenységét nem zavarják majd.