Megtelt a templom Karsai Miklós búcsúztatóján

2022. július 25.

Ma délután a Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban sokan emlékeztek Budakalász egykori vezetőjére. A gyászmisét követő búcsúztatón a munkatárs, Wágnerné Klupp Katalin így emlékezett Karsai Miklósra.

Tisztelt gyászoló Családtagok, Barátok, egykori Munkatársak és Ismerősök!

Volt kollégaként nehéz itt és most megszólalni. Mi természetesen a család és a barátok után következünk, de általában életünk egy meghatározó részét a kollégák között töltjük. Próbáljuk magunkat ettől a ténytől függetleníteni, de látnunk kell, hogy ez nem megy. Ahhoz, hogy ezt érezzük, tudnunk kell, hogy részben a munkahelyünkön teljesítjük ki magunkat.

Egy ember életét nem lehet pár leírt gondolattal „összefogni”. Emléket állítani és emlékeztetni rá, talán igen. Az elmúlt évtizedekből ilyen emlékek villannak. A fellobbanó fény erényt és hibát mutat, feszültséget és nyugalmat is, ragyogást és árnyékot, vihart és szelíd napokat. Mindnyájan ilyenek vagyunk, mert embernek születtünk!

Egy vezető értékelésében nem feltétlenül az a legfontosabb erény, hogy szeretik-e a munkatársai, de az ember megítélésében igen is fontos. Miklós számunkra példát adott hivatásszeretetből, az áldozatos kötelességteljesítésből, a becsületes emberi magatartásból. Szerette a munkáját, a hivatásával járó kihívásokat.

Olyan személytől kell elköszönnünk, aki nemcsak a családjáért, hanem a közösségért is munkálkodó ember volt, aki mindig és minden helyzetben tudta a kötelességét. Az ő keze alatt nagyon sokat fejlődött a község, majd a nagyközség. Mindig tisztelettel adózott a Kalászon élő nemzetiségek múltjának és hagyományainak.

Karsai Miklós 1937. december 6-án Budakalászon született 5 gyermekes családba. Itt járt általános iskolába, a háborút és a svábok kitelepítését is szinte gyermekként élte meg. A kiskunfélegyházi középiskolában a mezőgazdasági technikum állattenyésztési tagozatát végezte el. Pomázon az állami gazdaság kiskovácsi üzemegységében gyakornokoskodott. Itt ismerte meg feleségét is. 1960-ban megszületett Miklós fia. Három évvel később tanácselnök-helyettesnek választották, majd két év múlva, 1965-ben tanácselnök lett. 1990-től nyugdíjba vonulásáig a 7. kerületi önkormányzatnál dolgozott.

Budakalász szülöttjeként nagyon jó hely- és emberismerettel rendelkezett. Az adott körülmények között elkötelezett és korrekt vezetője volt a településnek egészen a rendszerváltásig. 1969-ben az ő irányítása alatt kapta meg a település a nagyközség címet. Megépült a Pomázi úti könyvtár, a 150 férőhelyes Mályva utcai óvoda, a községháza új épülete, 8 tantermes iskolabővítés történt a Kalász Suliban, kiépült az ívóvízhálózat és elkezdődött a gázhálózat építése. Tanácselnöki múltjához tartozott a katonai barakkok felszámolása, az Omszk-park kivitelezése, az 1965-ös és 1975-ös nagy árvíz idején részese volt a mentési munkálatoknak, majd pedig megépült az orvosi rendelő, ahol  háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok tudtak méltó helyen dolgozni.

2009-ben Budakalász várossá nyilvánítása alkalmából az önkormányzat képviselő-testülete a város vezetésében, irányításában és fejlesztésében korábban tevékenykedő tanácselnök munkáját elismerve „Budakalászért emlékérmet” adományozott.

Akit szerettünk, akit tiszteltünk, akiért gyertyát gyújtunk, az itt marad közöttünk és a lelkünkben marad mindörökké.  Miklós, nyugodj békében!