Mentális egészségmegőrzés a veszélyhelyzetben

2020. április 28.

Jelenleg, akármerre fordítjuk a fejünket, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírekbe ütközünk. A világ vezető intézkedéseinek többsége arról szól, hogy mindenki, aki teheti, maradjon otthon. Ez a korlátozás az életünk minden területét érinti, áthatja. Amellett azonban, hogy ez biztonságunkat szolgálja, felborítja az életritmusunkat is. Alkalmazkodni az új élethelyzethez nagyon sok lemondással jár: sok dolgot kell mellőznünk és sok olyan tevékenységet nem végezhetünk, amely ezelőtt mindennapos volt. Természetes, hogy a szabályozások, az elszigeteltség frusztrációt és szorongást kelt az emberekben. Az, hogy hirtelen elvesztettük a kontrollt életünk egy részének irányítása felett, nyugtalanságot és bizonytalanság érzést vált ki bennünk. A tehetetlenség érzés csökkentése érdekében nagyon fontos tudatosítani magunkban, megérteni, és elfogadni azokat a dolgokat, melyek rajtunk kívül álló tényezők, így nem lehetünk rájuk hatással. Például:

• Nem tudjuk pontosan megjósolni, mi fog történni, és mennyi ideig fog elhúzódni a járvány.
• Nem tudjuk irányítani mások motivációját, cselekedeteit és a helyzetre való reakcióit.
• Nem tudunk mások helyett otthon maradni, betartani a szabályokat.

Azonban, lehetőségünk van arra, hogy a rajtunk kívülálló események helyett önmagunkra, és az általunk befolyásolható dolgokra fókuszáljunk. Ha így teszünk, jelentősen csökkenthetjük a helyzetből fakadó negatív érzések erősségét. A kötelező otthonmaradást ne börtönként, korlátozásként éljük meg, hanem tekintsünk rá a számtalan pozitív lehetőség szemüvegén keresztül.

Az otthonlét alatt több idő jut azokra a tevékenységekre, amiket már régen szerettünk volna megcsinálni, de sosem jutott rá elég idő. Lehet ez a nagytakarítás, a kertészkedés, testedzés, vagy egy jó könyv olvasása. A lényeg, hogy mindenki találja meg saját életében azokat az erőforrásokat, amik örömöt jelentenek számára. Ugyanígy megnyílt a lehetőség arra, hogy közvetlen családtagjainkkal is több időt töltsünk el. Magától értetődőnek tűnhet, de végre van tér a tartalmas beszélgetéseknek, a közös sütés-főzésnek, meseolvasásnak, társasjátékozásnak. Tény, hogy a szülők különösen nehéz helyzetbe kerültek azáltal, hogy bezártak a nevelési intézmények, hiszen a gyerekekkel, a munkával és a háztartással is foglalkozniuk kell egy időben. A pároktól ez az időszak még erősebb együttműködést kíván meg, hiszen, ha az egyik szülő túlterheltté és frusztrálttá válik, hatással lesz az egész család légkörére. Megoldás lehet, ha a szülők beosztják, hogy ki, mikor foglalkozik a gyerekkel. Legyen meg a helye és ideje a tanulásnak, a játéknak, a házimunkának. Míg az egyik szülő a gyermekkel van, a másik fordítson időt munkája mellett saját kikapcsolódására, pihenésére. A struktúra a gyermek számára is jelentőséggel bír: iránymutatást ad a körülötte kialakult káoszban. Mivel a gyerekek önmagukban nem „pánikolnak”, jelentős, hogy mi történik a közvetlen környezetükben. Ha a szülők higgadtak és rendszert biztosítanak a gyerekeknek, akkor ők biztonságban fogják érezni magukat mellettük.

A tevékenységeken túl, itt az idő, hogy megálljunk, és önmagunkra figyeljünk. Értékeljük az eddig megtett cselekedeteinket, döntéseinket, és állítsunk új célokat magunk elé. A célok elérése motivációt ad az egyénnek és megtölti pozitív érzésekkel, energiákkal. A cél elérése érdekében jó, ha felállítunk egy napi tervet. Ez a hajtóerő segíthet abban, hogy az időt ne érezzük unalmasnak, magunkat pedig haszontalannak.

Fontos azoknak az embertársainknak, – különösen idős rokonainknak, szomszédunknak – a támogatása, akik egyedül vannak ebben a nehéz időben. A legrosszabb, ha valaki egyedül van bezárkózva, és nincs kihez szólnia. Az ember alapvetően társas lény, folyamatos impulzusokra van szüksége a környezetéből, így a magány feszültséget válthat ki benne. A feszültség érzés növekedése magában hordozza a felelősségvállalás és a belátó képesség csökkenését, így ennek lehet következménye, hogy a magányos személy a kérés ellenére is elhagyja otthonát. Segítsünk nekik otthon végezhető elfoglaltságot találni, adjunk nekik apró feladatokat, amiket könnyen el tudnak végezni, és azt érezhetik, szükség van rájuk. Mindenkinek jólesik, ha egy nap legalább valaki felhívja, és megkérdezi, hogy van, mivel telik a napja. Az egyedül lévő személyeknek ez egyébként is sokat jelent, de a bezártság fogságában egyenlő a társas léttel. Ha tudunk ilyen személyekről, gondoljunk rájuk, emeljük fel a telefont, hogy érezzék, nincsenek egyedül: számíthatnak ránk és mi is számítunk rájuk.

Végezetül azt tanácsolnám mindenkinek, hogy szabályozzák a vírussal kapcsolatos hírfogyasztásukat! Természetes, hogy mindenki a lehető legtöbb forrásból, széleskörűen szeretne tájékozódni a járványról, azonban nem mindegy, hogy ezt miképp teszi. A hírek folytonos böngészése a stressz csökkentésére szolgáló mechanizmus. Azt az érzetet adja, hogy ha minél többet tudunk, annál jobban a kezünkben tartjuk a dolgokat, annál nagyobb kontrollal bírunk. Ám a szűretlen, mértéktelen információ a céllal ellentétben növelni fogja a szorongást, és a negatív gondolatok, érzelmek felé fog sodorni bennünket. Fontos, hogy legyünk mértéktartóak az olvasottakkal, és kritikusak a tartalmukkal. A kritikus gondolkodás segít az érzelmek szabályozásában, a mértéktartás pedig megakadályozza, hogy az otthon töltött időnket a vírussal kapcsolatos hírek hassák át.

Ne feledjük, annak ellenére, hogy úgy tűnik, kicsúszott a kezünkből az irányítás, még mindig mi dönthetünk arról, hogyan állunk hozzá a kialakult helyzethez. Mi választhatunk, hogy a negatív, vagy inkább a pozitív dolgokra figyelünk, és szabadon mutathatunk együttérzést magunk és mások felé. Mindenki vigyázzon magára, vigyázzunk egymásra, és aki teheti, maradjon otthon. Bár egymástól elszigetelve, mégis együtt tehetjük a legtöbbet a védelmünk érdekében.

Pazdera Nóra

Pazdera Nóra pszichológus – a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény budakalászi családsegítőjének munkatársa

A cikk a Budakalászi Hírmondó áprilisi számában jelent meg. A magazin ide kattintva érhető el>>