Mesélő védett épületek 14.

2017. december 13.

Diófa utca 1.

Az aprócska házba szinte az utcáról belépve tekintünk körbe: eredeti cserépkályha, rekamié, faligoblinek. Három generáció nőtagjai képviseltetik itt ma magukat tele emlékekkel, koszorúban ülve.

A nagymama Kalászi Józsefné, született Leskó Róza szövőnő, lánya Bucsánszki Ferencné, született Kalászi Katalin energetikus és az unoka Bucsánszki Beáta néptáncos, hagyományőrző óvónő, akinek fontos a sváb-jelleg megőrzése. Milyen találó a magyarosított családnév, bár ahogyan az akkoriban működött, tanácsos volt felvenni a Fratnek helyett. Csodálatosan működik az emberi emlékezet: a 87 éves hölgy szemébe könny szökik, megifjodik, ahogyan szemezget emlékképei közt. Az élmény filmszerű, moccanatlanul feledkezünk bele a hallgatásba.

A család remek kőfaragó mesterembereket adott a szakmának. A házat Róza néni sváb nagyszülei építették az 1800-as évek végén: Wichofszky Mihály és felesége Weiszhár Katalin. Ők négy gyermeket hoztak itt világra. A legifjabb baba hírét a frontra kivitt családfő már nem tudhatta, így hazakerülésekor váratlan öröm volt számára az akkor már 3-4 évesforma, cseperedő élet. Az épület mellé egy szoba-konyhát is épített a gondos apa, hogy minden gyermeke ott kezdhesse meg családi életét. Ott lakhattak addig, amíg sajátjuk nem lett. A kert végében álló boltíves pincébe vonultak le a környékbeli családok légiriadó idején. A nagymama később tragikus halált halt. Aratáskor megemelte magát, sérvet kapott és belehalt, mert az orvos nem látta el hétvégén.

Róza néni szülei is szorgalmasan éltek. Gyermekként látta azt az óriási kőszoborot, mely egy angyalt ábrázol, ahogy kardjával lecsap a kígyóra. Ez volt szintén kőfaragó édesapja kiemelkedő alkotása, aki azt is elmondhatta magáról, hogy valamennyi fővárosi hídon dolgozott. Kenyéradója a helyi Krahl kőbánya volt, azonban télen nehezen éltek, mert ilyenkor nem akadt megbízás. Miután férje kikerült a frontra, az édesanya Újpestre járt dolgozni, az Aquincum HÉV megállótól kilométereken át a hídon gyalogosan a gyapjúszövőgyárba. Óriási dolog volt akkor az a munkakönyv. A családfőt pótolandó, a gyerekek is korán munkába álltak. Róza néni már 15 évesen szövőnő volt a helyi Kosmos gyárban. Később sem mondott nemet az éjszakai műszakra. Még nagymamája nevelte rá a föld szeretetére, kiskorától kísérte őt, folyton kertészkedett. Málnaszedés idején az egész család kivonult, mert 600 négyszögöles területen termesztették. Róza néni 13 éves volt, amikor már négy kosárral vitte egyedül az illatozó gyümölcsöt a pomázi piacra, felkötözve elöl-hátul, egy-egy a kezében. Egy kilogramm málna ára 1 pengő volt a negyvenes években. Róza később gyermekeivel, állás, állattartás mellett is 4 földet művelt belső erő által hajtva. Lehangoló módon területeik nagy részét később elvették tőlük.

Róza néni unokatestvéréé, Mandjik Franciska nénié lett időközben a ház, akinek nem született saját gyermeke, így folyamatosan kereste a kapcsolatot a másokéval. Katalint sajátjaként szerette, második otthona volt gyermekkorában ez a ház, ahogy Beának is. Utolsó percig gondoskodtak az idős házaspárról haláluk előtt, így örökölték meg a házat, ahol most Bea az ötödik generációt képviseli.  Emlékszik, Franciska néni hogyan szaladt ki a sufniba, hogyan festette a kislány Beának a körmét a verandán és hogyan készítette a goblineket. A belső szobában volt a kötőgépe, ahonnan gyakran hallatszottak a serény munka neszei. Érdekes volt az is, ahogyan a szaladó szemeket szedte fel a finom nylon harisnyán. A régi nyári konyha működő varróműhelynek volt berendezve, ahová ritkán engedett be gyermeket munka közben a nagy zaj miatt. Singer varrógépét szívesen megmutatta és varrást is játszhattak. A sufni előtt felállított mosóedényekben saját készítésű öblítőt és fehérítőt használt. Ha nyitva volt az ajtó és gyerekricsajt hallott az utcáról, szaladt is a palacsintával elébük. Bérmaszülők is voltak, sok gyereket karoltak így fel. Ha a kitelepített sváb rokonság hazalátogatott, akkor is itt találkoztak. A Magyar utcával szemben álló kocsma is a Weiszhár családé volt, ennek konyhájában is sokat sertepertélt a gyermek Róza.

Bea személyében most tovább él a régi hagyomány és nem halnak el az érzelmi szálak.

Védendő értékek a házon: az épület tetőformája, tömege és a beépített tornác. Értékes elemek továbbá az ablakok és a kőlábazat. ( a festett képen Franciska néni, a régi képen a családtagok, valamint Wichofszky Mihály szerepelnek)