Mesélő védett épületek – Budai út 39.

2019. szeptember 16.

„Nem engedtek ki az olimpiára, inkább behívtak katonának.”- a Budakalászi Hírmondó interjúja.

Megelevenednek a hajdani Cuki Presszóval kapcsolatos kedves emlékképeink, ahogyan mai találkozónkra igyekszünk a Budai út egy kiemelt helyszínére. Tanítás után seregnyi diák tért be ide fagylaltozni, párok kávéztak meghitten a hangulatos teraszon, baráti társaságok adtak egymásnak találkozót bensőséges beszélgetésekre. Diera János tulajdonos eleveníti fel a ház építésének, nagyszülei Budakalászra érkezésének körülményeit és körvonalazza az utat, amely a vendéglátóhely kialakításának ötletéhez vezetett. A jelenlegi panzió vastag falai közt, a hűvös étkező helyiségben foglalunk helyet, ahonnan beszélgetés közben rálátunk a kert rejtett zugaira, többek közt az itt díszelgő régi kerekes kútra.

• Az egyik legrégibb budakalászi háznál járva felvetődik a kérdés, mit tudunk az értékvédelem alatt álló patinás épület múltjáról?
• A házat a sváb Belovitzer Pál családja építtette – ahogy a homlokzaton szereplő évszám is mutatja – 1901-ben. A történelem szomorú eseményei folytán 1946 februárjában kitelepítették őket, így üresen maradt az épület. Ezzel azonos időben anyai nagyapám Illyés György és családja magyarként a romániai Brassóban hasonló sorsra jutottak. Hosszú, csaknem egyéves hányattatott út lezárásaként kerültek ide és töltötték meg újra élettel e falakat. Mind a házat, mind a kapcsolódó mezőgazdasági területeket részletre vásárolták meg, a terheiket egészen a hatvanas évekig fizették. Egyaránt voltak bérelt és saját földjeik, melyeket szorgalmas munkával műveltek. A szocializmusban később le kellett mondani a területekről, a kártérítés jelképes volt. A rokonságból négy család élt itt egymás mellett, egy-egy szoba-konyhás lakrészben. A másik ágról apai nagyapám, Diera János és családja a budakalászi Killer borkereskedésben – a későbbi Pomázi úti Hársfa Borkertben- vállaltak munkát, ők így kerültek Budakalászra. Apám 1925-ben született a ma is ezen a területen álló apró régi gazdasági épületben, később ő is ugyanitt dolgozott.
• Hogyan éltek szülei? Mesélne gyerekkori élményeiről?
• Édesanyám, Illyés Mária szövőnőként gyárban dolgozott Csillaghegyen. Szüleim a negyvenes években ismerkedtek meg a faluban járva-kelve. Egybekelésüket követően ebben a házban kezdték meg ők is közös életüket. Károly és Katalin után harmadik gyermekként 1953-ban születtem. A környékbeli gyerekekkel összejártunk, az utcán „dicsértessék”-kel köszöntünk a járókelőknek, erős katolikus gyökereket kaptunk. A nyári szünetekben szőrén ültem meg a lovunkat, úgy nyargaltam ki a kőbányánál húzódó földjeinkre, ahol a felnőttek dolgotak. Elnézték nekünk gyerekeknek, hogy folyton láb alatt voltunk, szaladgáltunk, rosszalkodtunk. A régi, itt maradt sváb családokkal összetartó közösséget alkottunk. Mivel apám nem volt híve a szocializmusnak és fegyvergyárban dolgozott, állandó megfigyelés alatt állt. Bár jól beszéltek németül, nem mertünk e nyelven megszólalni emiatt. A rendszer gyanús elemeinek gyermekeként nem lehettem kisdobos, sem úttörő. Először műszerész, majd vendéglátóipari szakképesítést szereztem. Elkezdtem sportolni, ami életem elkövetkező évtizedét erőteljesen meghatározta. A Fradiban eveztem tizenegy évig, ebből kilencet válogatottként töltöttem, igen jó eredményekkel. Az edzések jelentős részének helyszínét a budakalászi vizek adták, hiszen naponta eveztünk fel a Római-parttól Szentendréig. Ifjúságom a sporttal telt, ennek következtében néhány évre el is szakadtam szülőfalumtól, mert a mindennapos edzések miatt csak késő esténként jutottam haza. A politika később erőteljesen beleszólt sportpályafutásom alakulásába. Nem engedtek ki az olimpiára, inkább behívtak katonának. Többszörös magyar bajnokként fel kellett adnom a pályafutásomat 1980-ban. Az akkori sportpolitika szellemében az eredmény mellett származási és családi háttérszempontok domináltak. Nagyon rosszul érintett, hogy ezen a ponton újra fel kellett építeni az életemet.
• Hogyan alakult családalapítása?
• Nejemmel, Borbély Magdolnával a megismerkedésemet szintén a sportnak köszönhetem, ő az MTK-ban evezett. A közös érdeklődés, a küzdeni akarás szellemisége mindig azonos volt bennünk. Házasságkötésünket követően a fővárosban éltünk néhány évig. Budakalászra 1977-ben költöztünk vissza és megkezdtük a ház felújítását. Szüleim és rokonaim még itt éltek, később a család tagjai apránként elköltöztek, de ők is a környéken maradtak. Két csodálatos fiam született, Balázs és Gergő. Érkezésükkor nagy lelkesedéssel néztünk a szülői örömök felé.
• A presszó megnyitásának ötlete hogyan merült fel?
• A Cuki Presszót 1990-ben nyitottuk, sokáig szolgált kedvelt találkozóhelyként a helyiek számára. Később profilt váltottunk és a panzió üzemeltetése felé vettük az irányt. Sikerrel tesszük ezt feleségemmel vállvetve immár 22 éve. Igen széles a vendégkörünk, kiemelt időszakokban fiaink segítségére mindig számíthatunk.
• Milyen szerepet vállalt a falu életében?
• A kilencvenes években képviselőként aktívan vettem részt a közösségi életben, szívügyemnek tekintettem magam is a falu sorsát, identitásának megőrzését. Mára főként a munka és a család töltik ki a mindennapjaimat, de hiszem, hogy a település jövője a múltjára épülve tud tovább fejlődni. Büszke vagyok rá, hogy unokám tavalyi iskolakezdésével a Diera család immár negyedik generációját képviseli a Kalász Suliban.