Mit ünneplünk pünkösdkor?
2023. május 28.
Sokan zsidó vallási ünnepnek mondják, mások a keresztény egyház születésnapját ünneplik ekkor, míg a Szentlélek kiáradásáról is szó esik. Cikkünkben utánajártunk az ünnep eredetének, lényegének, mai aktualitásának.
A pünkösd eredete
A pünkösd eredete az Ószövetségben gyökerezik. Sávuot, a hetek ünnepe a Tóra (Mózes öt könyve) alapján Izrael népe három fő zarándokünnepének egyike. A sávuot a törvényadás és az új kenyér ünnepe. Ezen a napon arra emléknek a zsidók, hogy Isten a Sínai hegyen Mózesnek adta a törvényt, vagyis a tízparancsolatot és az ahhoz kapcsolódó iránymutatásokat, amivel szövetség jött létre a Mindenható és választott népe között. A sávuot egy aratási ünnep, aminek pészah, a zsidó húsvét a kiindulópontja, amikor az első árpát elkezdik learatni. Az aratás első napjától hét hetet számolnak, majd az ötvenedik napon tartják meg az új kenyér ünnepét, amit görögül pentecosénak neveztek (jelentése: ötvenedik), ebből a szóból ered a pünkösd elnevezés.
Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig és akkor mutassatok be új ételáldozatot az ÚRnak. És hirdessétek ki, hogy ugyanezen a napon szent összegyülekezés lesz, ne végezzetek semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát. Örök rendelkezés legyen ez minden lakóhelyeteken nemzedékről nemzedékre. /3Móz 23:16, 21/
Ez volt az a vallási ünnep, amire Jeruzsálembe zarándokoltak Jézus feltámadását követő ötvenedik napon a tanítványok az apostolokkal.
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” /Apostolok cselekedetei 2:1-6/
A Szentlélek eljövetelét követően Péter apostol tanítására háromezer zsidó vált Jézus követőjévé, akik később szerte a világon vitték az evangéliumot, vagyis azt a jó hírt, hogy Jézus meghalt a bűnök bocsánatára és feltámadásával legyőzte a halált megnyitva az utat minden Őbenne hívőnek az örök életre. Így született meg az Egyház és elindult a keresztény misszió.
Sávuot az Újszövetségben
A kenyér a bőség szimbóluma, egy alaptáplálék, amit Isten mindennapi áldásához kötnek a hívők. Ezért volt olyan nagy jelentősége az új kenyér ünnepének. Jézus földi tanításai során saját magára használta ezt a szimbólumot.
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” /János evangéliuma 6:35, 51/
A törvény Mózes könyveiben Istentől kapott parancsolatok összessége, ami Isten választott népének, a zsidóságnak íródott, akikkel köttetett a szövetség. Jézus a hegyi beszédben a következőképp beszél a törvényről:
„Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” /Máté evangéliuma 5:17/
Jézus a kereszthalálával, feltámadásával, a bűnök bocsánatával és a Szentlelkének kiárasztásával töltötte be a törvényt, hogy akik Benne hisznek, azok az Ő Lelkével megtelve tudjanak Istennek tetsző életet élni, a Mindenhatóval élő kapcsolatban maradni nap mint nap.
„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” /Pál -levele a rómaiakhoz 1-2/
A Szentlélek kiáradásával pünkösdkor az ószövetségi törvény betöltetett, Isten új szövetséget kötött immár nem csak a zsidó néppel; Jézus minden emberért meghalt, a bűnbocsánat és a Szentlélek minden ember számára elérhető, aki hisz Jézusban. A hit a Szentlélek által eggyé teszi a népet, összefogja az Egyház tagjait.
„A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.” /Pál első levele a korinthusiakhoz 12:12-13/
Pünkösdkor tehát Krisztus által szerzett új szövetséget, a Szentlélek kiáradását, ezáltal pedig az Egyház születését és egységét ünnepeljük.
Gulyás Rita