Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna napja

Hírek

 

Nagylelkű felajánlások a Prolan Zrt.-től

2020. május 14.

A budakalászi székhelyű, idén 30 éves Prolan Irányítástechnikai Zrt., az ipari automatizálás egyik hazai „fellegvára”, az általuk fejlesztett termékek és rendszerek megtalálhatók közműszolgáltatóknál, vasúttársaságoknál és több mint félmillió háztartásban. A mérnöki alkotóközösségként működő cég alkalmazottai számára teremtett támogató légkör mellett mindig figyelmet fordított a cégen kívüli, segítséget igénylő közösségi ügyek, szervezetek segítésére. Székhelyük a budakalászi Lenfonó területén található.

Sörös Ferenc, a Prolan Irányítástechnikai Zrt. Igazgatóságának elnöke elmondta: „A jelenlegi válsághelyzetben sem volt kérdés, hogy amivel tudunk, segítünk. 7 millió forintot adományoztunk – a Vércsepp a Vérellátásért Alapítványon keresztül – az Országos Vérellátó Szolgálatnak, ahol ezt az összeget többek között a koronavírus-fertőzésben szenvedő, súlyos állapotú betegek speciális plazmaterápiájához szükséges vérkészítmények előállítására, az ezzel kapcsolatos ígéretes kutatások elősegítésére fordítják. Ezen felül Budakalász önkormányzatának 3 millió forintot ajánlottunk fel a járványveszéllyel kapcsolatban felmerülő költségek fedezésére, és további 10 db számítógéppel és monitorral segítettük a rászoruló diákok távoktatását.

A teljes sajtóközlemény ide kattintva olvasható>>

A felajánlott pénz felhasználásáról a Budakalászért Közalapítvány kuratóriuma fog dönteni a koronavírus-járvány okozta károk enyhítésére. Köszönjük szépen minden budakalászi nevében!