Ne megszokásból vezessünk! Egyirányúvá vált a Scholz Ferenc utca
2024. január 02.
Ma életbe lépett az új forgalmi rend a Scholz Ferenc utcában, a lakosság tájékoztatását követően kikerültek a jelzőtáblák is. Kérjük, ne megszokásból vezessenek ezen az útszakaszon! Az új szabályok betartását a városrendészet fokozottan ellenőrzi.
A Scholz Ferenc és a Kereszt utcákban megjelenő jelentős átmenő forgalom régóta keserítette az ott lakók életét. Az itt élők több alkalommal is aláírást gyűjtöttek és kérelmeket nyújtottak be az Önkormányzathoz, melyek nyomán több intézkedés történt. Sajnos a „behajtani tilos, kivéve célforgalom” táblázás, a forgalomlassító küszöb telepítése, valamint a rendészeti ellenőrzések nem oldották meg a problémát. A szűk lakóutcákban hétköznap délutánonként továbbra is rendszeres volt a nagyszámú átmenő gépkocsiforgalom.
A lakók által megfogalmazott forgalomcsökkentő ötletek közül a nyitható fizikai akadályok (sorompó vagy süllyedő oszlop) kiépítése túlzott mértékű forgalomkorlátozással és magas költséggel járt volna. Mindkét utca zsákutcává alakítását (ehhez fizikai akadály elhelyezését a Kereszt utca és Scholz Ferenc utca sarkán) sem támogatta az Önkormányzat, többek között a megforduláshoz szükséges helyigény hiánya miatt. A javaslatok között szerepelt újabb sebességcsökkentő küszöbök telepítése is, de a korábbi tapasztalatok alapján ez nem oldaná meg az átmenő forgalom problémáját.
A közlekedési, költséghatékonysági és rendészeti szempontok együttes figyelembevételével készült előterjesztés a Scholz Ferenc utca Kereszt utca felé történő egyirányúsítására tett javaslatot, melyet a szakbizottság támogatását követően a képviselő-testület is elfogadott. Ez alapján a Kereszt utcában továbbra is megmarad a kétirányú forgalmi rend, de a Scholz Ferenc utcába a Kereszt utca felől nem lehet majd behajtani.
Ezzel a megoldással megszűnik a Damjanich utca felől érkező átmenő forgalom, de a Kereszt utca, ahol a református templom is található, továbbra is mindkét irányból megközelíthető marad.