Nem lesz légi kémiai szúnyoggyérítés a Dunakanyarban
2020. augusztus 17.
Az idei évtől az uniós szabályok értelmében már nem alkalmazható a kifejlett szúnyogok ellen légi kémiai készítmények permetezése, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azonban 2020. július 27-i közleményében arról tájékoztatott, hogy a szúnyogok okozta betegséghullámok veszélyére figyelemmel 180 napra engedélyezi a légi kémiai szúnyoggyérítés végzését a katasztrófavédelem számára.
Az NNK felhatalmazása nyomán augusztus 4-én Budakalász, Leányfalu, Óbuda, Pomáz és Szentendre polgármesterei közös levélben fordultak Pintér Sándor belügyminiszterhez és a feladatra kijelölt Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetőjéhez, hogy a Tisza menti településekhez hasonlóan a dunakanyari településeken is intézkedjenek a légi kémiai szúnyoggyérítésről. Indoklásuk szerint a földi kémiai gyérítés nem hozott eredményt, a szúnyoginvázió már nappal is elviselhetetlen, ami veszteségeket okoz a turizmusból élő vállalkozások számára is.
Az OKF augusztus 10-én válaszolt a polgármestereknek, arról informálva a városok vezetőit, hogy az NNK ideiglenes engedélye kizárólag azon területeket érinti, ahol a betegségterjesztő szúnyogfajok magasabb számban vannak jelen, így a katasztrófavédelem jelen pillanatban csak a keleti országrészben szervez légi kémiai kezeléseket.
Mint írják, „szakértői vizsgálatok alapján július hónapra közepesen erős, de nem extrém mértékű, szúnyogártalom alakult ki a Dunakanyar régióban, azon belül elsősorban inkább a régió északi, északkeleti részterületein. Az ártalom ellen rendszeres földi kémiai kezelések történtek, melyek hatására a lakott területeken mostanra jelentősen lecsökkent a szúnyogok egyedszáma. A kezelések minden esetben meghaladták a 80 %-os hatékonyságot.”
Az OKF álláspontja tehát az, hogy a Dunakanyarban a légi gyérítés aktuálisan nem indokolt, annak alkalmazása a jelenlegi ártalomhoz képest aránytalan környezetterhelést jelentene.