Nemzeti Összetartozás Napja

2016. június 10.

Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezünk minden évben június 4-én, a 2010-ben nemzeti emléknappá nyilvánított napon.
Budakalászon a történelem szomorú eseményéről egyben a magyarság öszszetartozásáról emlékeztek meg június 3-án délután. A rendezvényen dr. Vitályos Eszter az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár tartott beszédet. A megemlékezésen felléptek a Kalász Művészeti Iskola növendékei és tanárai, valamint a Lenvirág Táncegyüttes tagjai. Völgyes József, a Kalász Suli igazgatója pedig beszédében az adai testvériskolai kapcsolatokon keresztül jelenítette meg az összetartozás erejét, jelentőségét. A megemlékezésen Magyarország Kormánya, az Önkormányzat, a Fidesz, az 1956-os Munkástanács és a Viola Egyesület nevében helyeztek el koszorút a megemlékezők.

Részlet dr. Vitályos Eszter az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár beszédéből:

„Június 4-e rendszerint egy verőfényes kora nyári nap. Nekünk, magyaroknak azonban, talán az év legsötétebb, leggyászosabb napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban joggal vélte úgy, hogy „Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!” Ám az a bizonyos „jövendő”, az újabb vérzivataros idők, még nagyobb csapást hoztak reánk. A legnagyobb büntetést,  a magyarságra a legnagyobb csapást a XX. század mérte. 1920. június
4-én. Trianonban. Ez akkor végzetes, halálos csapásnak tűnt arra a Magyarországra, amely korábban túlélte a tatárjárást, túlélte a másfél évszázados török rabigát és amely meg tudta őrizni identitását a Habsburg birodalom részeként megélt évszázadok alatt is.
Ám a legnagyobb bajban, amikor a nemzeti végzetünkrémképe kísértett, közbelépett értünk az isteni gondviselés. Őneki köszönhető, hogy a megcsonkított
országunk lassan föléledt és a maradék 93 ezer négyzetkilométeren újra Magyarországot tudtak teremteni dédszüleink. Olyan Magyarországot, amelyet az újabb történelmi sorscsapások, a hazánkra kényszerített fasiszta, majd kommunista rabiga sem tudtak eltörölni. De a mérhetetlenül nagy és fájó trianoni seb egyre csak marta a
magyarság lelkét. Marta belülről és némán. Nem élhettük meg a fájdalmunkat, nem beszélhettük ki a tragédiánkat, nem nyújtattunk vigasztaló kezet az erdélyi, felvidéki, délvidéki testvéreinknek…
Az internacionalizmus által ránk kényszerített némaság csak még fájdalmasabbá tette a történelmi bűnt: Magyarország szétrablását. Trianon
nem más, mint a győztesek és csatlósaik szabad és féktelen rablása. Amikor Antall József a rendszerváltás hajnalán azt találta mondani, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke, akkor tört át a gát. Áttörte a sok évtizedes hallgatás, elhallgatás falát. De utána még két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy kimondassék:
„a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása
valóság, és a magyarok önazonosságának meghatározó eleme.”