A nevezetes házakról Mirk István mesél

2017. szeptember 21.

Az írás a nagy tiszteletű néhai Mirk Istvánnal 2006-ban készült riport alapján készült, akit 2003-ban a város díszpolgárává is avattak, valamint nevéhez fűződik a Tihanyi Szent Erzsébet Alapítvány létrehozása is. Már tíz éve ment el közülünk Pista bácsi, aki többek között Budakalász helytörténetének hiteles lexikona volt. A közelmúltban mondta róla  –  a 2007-ben a temetési szertartását két paptársával végző  –  Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője, hogy Pista bácsi az egyik legnagyobb személyiség, akivel életében találkozott. A Budakalászi Hírmondó halálakor így emlékezett meg róla: „Nagyon tiszteltük bölcsességéért, emberségéért, harcosságáért, hitéért.” Életét végigkísérte az alig tizennégy évesen árvává vált ifjúban kialakult felelősségérzet: „Egyedül vagyok, mindenről és mindenkiről nekem kell gondoskodni.”

Forrás: Sváb Krónikások és ifj. Mirk István

„Denkstein Dezső fuvaros – kereskedő volt, lovakat tartott. Úgy beszélt svábul, hogy ha valaki nem tudta volna, hogy ő zsidó, svábnak hitte volna. Hátul pékség működött, mellette állt az istálló. Az öreg nagyon vallásos, ortodox zsidó hírében állt, aki kereskedéssel is foglalkozott kis szatócsboltjában. Ilyen üzlet volt a községben talán tíz is. Petróleumot, szappant, cukrot is lehetett kapni náluk.

Jellegzetes a falu régi házaiban a lakások elhelyezkedése. Az épületek hosszan hátrafelé nyúltak, hogy a lovaskocsinak bejárata legyen. Itt a fiataloknak egy kisebb helységből alakítottak ki szobát, jellemzően a nagymama kamráját kapták. Ott kezdték ifjú házasokként az életüket. Mindig az istálló került hátrébb, mert ebből lett lakás. Ilyen hosszúkás alakú a Báder-ház is, a templommal szemben. Eredetileg hentesüzlet működött itt, majd az egész Báder családot kitelepítették.

A Schmidt-ház sem volt korábban zárt rendszerű, azelőtt nyitott volt, Schmidt Sebő bácsiék alakították így át. Eredetileg tágas, nyitott udvara volt, melynek egyik részében óvoda működött. Egy időben sörlerakat is működött itt. Hátul, az udvarban a hegy alatt volt a pince, rendszeresen jártak ide masszív, muraközi lovakkal a fuvarosok. Stráfkocsival hozták a sört, használtak 200 literes hordókat is. A kisebb hordók a lovaskocsi oldalán lógtak láncokon.

A Fabró-ház közvetlenül az iskola mellett állt, tágas futballpályák várták a diákokat, az egyik osztály itt játszott, a másik ott. A család olasz származással büszkélkedhetett, az öreg Fabró kőszakértő volt, a róla elnevezett kőfejtő gazdája. Turráékhoz is tartozott egy bánya, így számos kőfaragó lakott a felső területen a tavaszi munkakezdésig. Lejártak a faluba és egész télen hitelben vásároltak a fűszerestől és a hentestől. A boltosok szívesen adtak nekik, mert ők voltak azok, akik tavasszal biztosan fizettek. Utoljára a kocsmárosok kapták a hiteltörlesztést, ám végül őket is kifizettek.

Több kocsmánk is működött a faluban, az egyik legismertebb a Fő-téren, az élelmiszerbolt helyén üzemelt. Popper nevű zsidó származású ember volt a tulajdonosa az üzletnek, ő azonban kiadta bérbe. Az Ürömi úton fölfelé állt a Miltz vendéglő, később kerékpár üzlet vette át a helyét. A Zentai -féle vendéglő helyén később italboltot nyitottak és a Pálma Presszó is itt várta vendégeit.

Jól emlékszem arra az időre, amikor ott kovácsműhely állt nagyon mélyen lent az udvarban. Amikor a budakalászi utat elkészítették volt olyan ház, amelynek ablaka egy szintre került a járdával, úgy, hogy be lehetett volna lépni rajta. Így jártak Mandl Hermanék is, akiknél gyakran megfordultam, hiszen barátok voltunk. Olyan magas volt az utca szintje, hogy az ágyuk alacsonyabban állt, mint az út szintje.

A Kálvária sarkán szintén nevezetes épület állt, Berta bácsi cukrászdája. Vendéglátó-egységüket először a Turra-házban üzemeltették. Ő triciklin járta az utcákat, a Duna-partot és fagylaltot árult.

A folyópartot eleven élet jellemezte akkoriban. Lejártak az asszonyok mosni is a Dunára, mángorlófával csapkodták a ruhákat. Lovaskocsival vonultak le, a mosás ideje alatt a lóval szántottak. A mosás végeztével kiterítették és szárították a ruhákat. Amikor a szántást befejezték, hazafelé két-három családot is elvittek a kimosott ruhákkal. Az én nagyanyám is így járt le a szódásokkal és nagyon boldog voltam, amikor én is csatlakozhattam hozzájuk. Ha megszomjaztam, nagymamám fogott egy kalapot, három lépést beljebb ment a parttól, megmerítette és ittam a Duna vizét. Semmi bajom nem lett tőle.”

Képek:

1. Denkstein Ház
2. Báder Ház
3. Schmidt Ház
4. Schmidt Ház
5. Fabro Ház