„Nincsen határ ott, ahol egy nyelvet beszélnek”
2023. június 05.
Június 4-én a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztünk a Faluházban. Ez a nap 2010 óta nemzeti emléknap, a Nemzeti Összetartozás Napja Magyarországon.
Dr. Göbl Richárd polgármester beszédében emlékezett a 103 évvel ezelőtt történtekre. 1920. június 4-én bekövetkezett az, amit egy magyar sem gondolt soha, hogy megtörténhet. „A gyász nem gyógyuló fekélyként éktelenkedik nemzetünk testén. Azon a napon furcsán megfordult velünk a világ, elvesztettük azt, ami ezer éven át a miénk volt” – fogalmazott a polgármester.
Hazánk népessége 18 millióról 7,5 millió főre csökkent, a 283 ezer négyzetkilométeres területből alig 93 ezer maradt – Magyarország a területének 71 százalékát vesztette el. Elvették erdőinket, ásványainkat, folyóinkat és csupán 35 ezer főnyi hadsereg maradt, modern fegyverzet nélkül. Az olaszok kisajátították egyetlen tengeri kikötőnket az Adrián és még Ausztria is kapott egy kis földet a korábbi magyar területből. „Így hálálta meg Európa, hogy annak idején a magyarok megvédték a tatároktól és a törököktől. A rövidlátó és önző politikusok nem vettek tudomást erről, a szomszédos országokban pedig általánossá vált a magyarok elleni gyűlölet” – tette hozzá dr. Göbl Richárd.
„Nincsen határ ott, ahol egy nyelvet beszélnek”— énekelte Kiss László népzenész-énekes, majd a Lenvirág Táncegyüttes műsorát tekinthettük meg. A megjelentek ezt követően a Kárpátok őre szobornál helyezték el a megemlékezés koszorúit és virágait.