Nyárindító Kalászi Tárlat a Faluházban
2025. május 23.
Budakalászi kötődésű alkotók seregszemléjét tartották tegnap este a Faluház kávézójában. A Barcsay-díjas festőművész, Külüs László kezdeményezésére életre hívott csoportos kiállítás célja bemutatni városunk képzőművész-társadalmának egy szűk keresztmetszetét. A hagyományteremtő rendezvény elején Forián-Szabó Gergely polgármester mondott köszöntőt, Kluka Borbála, az Óbudai Esernyős Galéria galériaszervezője nyitotta meg a tárlatot. A este fényét zenés produkció is emelte: Tóth Orsika gitárral kísért éneke mindenkit elvarázsolt.
Nyolc művész különböző képi világgal, indíttatással és technikával készült alkotásait csodálhatta meg a közönség a csütörtökön 18 órakor kezdődő kiállításmegnyitón. Forián-Szabó Gergely örömtelinek tartotta, hogy városunk bővelkedik a tehetséges festőművészekben és sokszor nem is tudjuk, hogy akit például hajvágás miatt keresünk fel, szabadidejében képeket fest – utalt Szabó Zsuzsannára, aki kollázstechnikákkal kísérletezik és az akril mellett most már olajfestékkel is dolgozik.
Erb Ida Boglárka az ún. testpozitív mozgalmon keresztül fogalmazza meg alkotói és magánéletbeli kihívásait a festményei segítségével. Fridrik Ágnes „Frida” a Kalász Suli művész tanárának képein az art deco és a szecesszió hatása köszön vissza. Kovács Nika építészmérnök-hallgató szabadban és műtermi körülmények között is kipróbálta már magát, elmondása szerint festményein szívesen örökíti meg városunk szépségeit. Külüs László 2022-től a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány kuratóriumának tagja, az ifjú tehetségek útjait is egyengeti, eközben rendszeres kiállítója hazai művészeti tárlatoknak.
Margit Zsófia erdélyi tanulmányai után Budapest és London felé vette az irányt, és úton van azóta is, munkáit kísérleti, átmeneti fázisban láthatjuk. Simon Gyula bár a művelődési ház Képzőművészeti Körének oszlopos tagja, munkáit rendszeresen bemutatja önálló tárlatokon a fővárosban is. Tóth Eszter „TEA” a vásznon kelti életre sajátos mesevilágát mások és a maga örömére is.
A tegnap nyílt ingyenesen látogatható kiállítás rendkívül sokrétű, aki kedvet kapott, augusztus 25-ig megtekintheti a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár kávézójában nyitvatartási időben.










