„Odaviszem a lovat a szagával, a patakopogásával és prüszkölésével – ez az igazi érték”

2026. március 25.

Budakalász humán programja, az EsélyErőTér keretében január óta állatasszisztált élménypedagógiai foglalkozásokon is részt vehetnek a budakalászi óvodások és iskolások. A terápiás golden retriever mellett márciustól minilovak is szolgálják a gyerekek fejlődését a helyi intézményekben.

Ács Franciska, a Bethesda Gyermekkórház munkatársa ebben a tanévben mindhárom kalászi általános iskolába elviszi állatait az elsősöknek. Ezek a találkozások a bizalomépítést szolgálják, fejlesztik az egymásra figyelés és az empátia készségét, miközben a gyerekek megtapasztalják az együttműködést és az elvárásmentes jelenlétet is. A terapeuta az állatvédelem és a felelős állattartás szemléletének elsajátítására is nagy hangsúlyt fektet.

Nem csak az állatokhoz, de a gyerekekhez is értenie kell annak, aki ilyen foglalkozást űz. Milyen út vezetett ehhez a szép hivatáshoz?

Édesapám lovas ember, a gyerekkoromat is lovak között töltöttem, egy 40 hektáros tanyán nevelkedtem, az egész családom lovagol. Testnevelőtanár állatasszisztált tréner, és lovasoktató vagyok, jelenleg mentálhigiénét hallgatok a Károli Gáspár Református Egyetemen. A lovak segítenek visszakanyarodni a saját jelenünkbe. Általuk leszakadhatunk a múltról, a jövőtől való félelemről, és a jelenben tudunk töltődni. Nekem is sokat segítenek a mindennapokban.

Milyen lovakkal találkozhatnak a gyerekek a foglalkozásokon?

Amerikai minilovakkal dolgozom már nyolc éve. Kezdetben kizárólag beteg, nehéz helyzetben lévő gyerekekhez jártam, így a lovaim ahhoz szoktak hozzá.  Másfél évvel ezelőtt léptem be az egészséges gyerekekkel végzett állatasszisztált foglalkozás világába. Nagyon sok a speciális nevelési igényű gyerek, a lovaim így sokkal érzékenyebbek feléjük. 10 000 kapcsolódáson vagyunk túl, úgy látom, jobban ráhangolódnak az életútjaik miatt az ismerős rezgésre, amit az SNI-s gyerekeknél tapasztalunk.

Mennyiben más – ha más egyáltalán – terápiás foglalkozást vezetni és élménypedagógiai programot szervezni?

Minden esetben fontos tisztázni, hogy a ló menekülő ménes állat, ezért fontos a kapcsolódás számára, hogy érezze, hogy közösséghez tartozik. Tovább ott marad a ló, ahol nyugodt körülményeket tapasztal, ezért az introvertáltabb gyerekek társaságában jobban szeret lenni. Az egészséges és a beteg gyerekek számára egyaránt fontos megtapasztalni, ha a lóhoz partnerként közeledünk, követni fog, kapcsolódni fog hozzánk. Azonnali visszajelzést ad, ha sok vagyunk neki, türelmetlenek vagyunk vele. Olyankor meghátrál, mert veszélyt észlel.  Ez egy finom játék, pusztán a jelenlétével hatással van a gyerekekre, akiknek megtartja a figyelmét – nem is kell fegyelmezni őket.

Hogyan építi fel az órákat?

Minden óra más kicsit, nem merev menetrend szerint haladok, alkalmazkodom a csapathoz: mennyire nyitottak, mennyire mélyíthetők az érzéseik. Megérkezem, megvárom, amíg ők is „megérkeznek”, bemutatom, hogy élünk, hol élünk. Nem kondicionálom túl a lovaimat, nem tanítottam nekik trükköket, hanem a kapcsolódásra érzékenyítem őket. Egyszerre egy ló vesz részt a foglalkozáson, osztott kis csoportban, majd az osztály másik feléhez a másik állatot viszem be – az én lovaim csak napi egy órát dolgoznak.

Bizonyára van egy dinamikája a foglalkozásoknak, azért ahhoz a jelenséghez hozzá kell szoknia a gyerekeknek, hogy a tanteremben van egy ló.

Ezek az állatok kis térben működnek, a természetben túl sok számukra az inger. Zárt térben kezdtem, így megszokták, a gyerekeknek meg hatalmas élményt jelent. Régen fára másztunk és egész nap bandáztunk, ez ma már nincs így, a digitalizált világ a valódi élményt kinyírja a szociális térben. Az az érték, hogy valóban odaviszem a lovat, a szagával, a patakopogásával, a prüszkölésével, viszem a répát, amit ropogtat, a kapcsolódást, és a gyerekeket ez elvarázsolja. Megismerkedünk a ló testi jelzéseivel, rávezetem őket a helyes válaszokra, ha nagyon nem megy, a jelen lévő pedagógus besegíthet, de alapvetően azt szoktam kérni, hogy ő húzódjon a háttérbe. Valódi ingereket kapnak, a tanárokkal utána beszélgetnek ezekről, ezáltal mélyítik az érzések megélését.  

Hogyan reagálnak a gyerekek, gyorsan felveszik a ritmust – vagy méginkább: le tudnak lassulni kellőképpen?

Beszélgető körrel kezdünk, ezalatt a ló csak létezik körülöttünk, jelet ad, felénk fordítja a figyelmét. Bevonom a gyerekeket is ebbe, mit látnak, hogy jelez a ló, ha neki diszkomfortos, mi zavarhatja meg a nyugalmát. Miközben a ménesi dinamikáról, az alapvető szükségletekről, álltavédelemről is ejtünk szót, a ló ott van. Ha vagány a csapat, elengedem, beveszi a teret, kapcsolódik. Nagyon fontos, hogy csak az érintheti meg, akihez odamegy: a ló kezdeményez. Érezhetően visszafogják magukat a gyerekek a sikerélmény elérése érdekében.

A ménesi dinamika akkor is megjelenik, amikor már nem a természetben élnek a lovak?

A háziasítás ezen nem sokat változtat.  A vadon élő ménest egy idősebb, tapasztaltabb állat, a vezérkanca vezeti és a rangidős mén zárja a sort – jelen esetben én vagyok a vezérkanca. A ló a határozott vezetőt követi, ha bizonytalan valaki, a ló is az lesz. Ha azt érzi, neki kell irányítania, minden jelre odafigyel, megrezzen, vigyáz, hiszen az ő felelőssége a ménes. Ezért fontos, hogy alárendelődjön nekem, elfogadjon vezetőjének, mert akkor így lesz nyugodt.

Meg szoktam kérdezni a gyerekektől, hogy ennek analógiájára az ő kis közösségükben ki tölti be ezt a pozíciót – szokták mondani, hogy a tanárnéni.

Ezen felül pedig ahogy az embereknek, úgy a lovaknak is más a habitusuk. Nekem két heréltem van és egy csődör, mindegyiknek más a személyisége. A foglalkozás végére ezt is jobban átérzik már a gyerekek, hogy ahogy a lovak, úgy mi is más ütemben nyílunk meg, kihez-kihez másként kell közelítenünk.

A beszélgetőkör után annak is eljön az ideje, hogy végre megérinthessék a gyerekek a lovat.

Előfordul, hogy van a csoportban olyan, aki tart az állat közelségétől, jóllehet bátorítok mindenkit, de semmit sem erőltetek – a legtöbbször azért a foglalkozás végére ezek a gyerekek is nyitottabbá válnak. Simogatás, vezetgetés, kapcsolódás, etetés is szerepel a programban.

Az egyik feladatban kettesével szólítom a gyerekeket – van, amikor a pedagógus segítségét kérem, de általában jól meg tudom ítélni, ki milyen személyiség. A ló egyik oldalára áll az egyikük, a másik oldalára a párja. Aki az osztályban hangadó típus, ő lesz a kísérő, aki befelé forduló, annak kell most vezetnie a lovat – érdekes látni, hogy a gyerekek a ló miatt, mert így akarnak élményhez jutni – vagy beletesznek plusz energiát, vagy visszafogják az erőforrásaikat, szép játék szokott ez lenni.

Az etetés is nagy élmény – a bátrabbak a kezükbe vehetnek egy szem répát, el kell rejteniük a ló elől, aki kikutatja. Az óvatosabbaktól  csak annyit kérek, ejtsék maguk elé a falatot.

Hogyan lehet befejezni a foglalkozást? Könnyen elválnak a gyerekek a lótól?

Ez egy nagyon intenzív élmény, fókuszáltnak kell lenniük a gyerekeknek, és elfáradnak. Erős inger éri őket, egy idő után elkezdenek ficeregni, nem unják meg, egyszerűen lehet érezni, hogy vége van a foglalkozásnak, ami az ovisoknál fél óra, sulikban 45 percig tart.

Lehet már tudni, mit hoz a jövő, folytatódik a program szeptembertől?

A pályázat szerint egyelőre az általános iskolák első osztályosaihoz viszem a programot, minden osztály egyszer vehet részt egy ilyen foglalkozáson. A Patakpart Általános Iskolában már jártam, a Telepi Suliba éppen ezen a héten megyek vissza kétszer, és a Kalász Suliban is lesz alkalma a gyerekeknek megtapasztalni ezt az élményt áprilisban. Terveink szerint ősztől folytatjuk.

Ács Franciskával és minilovaival legközelebb március 27-én találkozhatnak a Telepi Suli tanulói, majd április 20-án és 24-én a Kalász Suliba látogatnak az élménypedagógiás foglalkozás keretén belül. Március 30-án pedig Zsebi, a golden retiriever érkezik a Telepi és a Nyitnikék Óvoda Pomázi úti tagintézményébe gazdájával, Dobainé Zsólya Viktóriával, korábbi foglalkozásaikról készített beszámolónkat ITT olvashatják.

Marosvölgyi Judit