Forián-Szabó Gergely, a 6. számú választókörzet képviselője, alpolgármester
Forián-Szabó Gergely vagyok, közgazdászként dolgozom pénzügyi területen Az ezredfordulón a családommal a barátságos falusias környezet, a jó levegő és a sportolási lehetőségek miatt döntöttünk amellett, hogy Budakalászra költözünk. Hat gyermekünk szintén igazi otthonra lelt a faluban, ami időközben várossá vált.
Budakalász „lelkét” adják a helyi közösségek, melyeket szeretnénk felkarolni. Nagyon fontosnak tartom, hogy a helyi civil kezdeményezések megfelelő lehetőségeket kapjanak a működésükhöz.
Az összefogás pozitív erejét többször megtapasztaltam Budakalászon. Az északi elkerülő út ügyében például aktív részt vállaltam abban, hogy a város többi részének érdekeit is szem előtt tartva Szentistvántelep lakói számára is megnyugtató megoldást találjunk. Fontosnak tartom, hogy a tarthatatlan közlekedési helyzet ügyében sikerüljön előrelépést elérni (pl. az M0 továbbépítése, vagy a belső forgalomcsillapítási lehetőségek terén).
A 2011 Egyesület egyik alapítójaként hiszek a tisztességes, szakmailag megalapozott csapatmunkában és a helyi közösség erejében. Megválasztott képviselőként és alpolgármesterként azt tekintem elsődleges feladatomnak, hogy Budakalász fejlődése a korábban megtapasztalt mennyiségi dimenzión túl minőségi szempontból is felgyorsuljon.
Kérdéseikkel és javaslataikkal keressenek fel bátran, állok rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken.
E-mail: forian-szabo.gergely@budakalasz.hu
Fogadóóra időpontja, helyszíne: Hétfőnként, 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban. Bejelentkezés szükséges.
Telefon: 0626 340-266
Nagel István, a 7. számú választókörzet képviselője, alpolgármester
Nagel István vagyok, közgazdász, projektvezetőként dolgozom az energetikai szektorban.
Húsz éve költöztem Budakalászra, falusias, nyugodt hangulata rögtön magával ragadott. Első perctől otthonomnak éreztem, így számomra nagy öröm, hogy immár saját családommal, feleségemmel és három gyermekünkkel is itt lakhatunk. Felemelő érzés megtapasztalni a kalászi közösség erejét, amikor néhány óra alatt betelik a koma-tál felajánlások listája, mellyel az édesanyák egymást segítik az újszülöttek érkezése utáni hetekben. Azonnal érkeznek a felajánlások a Karitász csoport egy-egy felhívása esetén is a rászorulók megsegítésére. Részese lenni ennek csodálatos, ugyanakkor mindig is kötelességemnek éreztem, hogy hozzájáruljak a közösségek kialakulásához, fejlődéséhez, így több program szervezésében is részt vettem. Szívügyem a környezettudatos életmód az ezzel kapcsolatos szemléletformálás a környezetemben.
Budakalász közösségének egyéni érdekek nélküli szolgálata, környezeti kincseink megőrzése, a város jövőjének valós párbeszéden alapuló alakítása a 2011 Egyesület fő vezérlő elvei, mely teljes összhangban van saját belső motivációmmal és értékrendemmel. Ezért vállaltam alapítói tagságot, most pedig a 7-es körzet képviselőjeként, alpolgármesterként is ezek mentén fogom szolgálni Budakalászt. Ebben minden budakalászi konstruktív véleményére, javaslataira számítok, állok rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken.
E-mail: nagel.istvan@budakalasz.hu
Fogadóóra időpontja és helyszíne: Hétfőnként, 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban. Bejelentkezés szükséges.
Telefon: 0626 340-266