Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. május 19. vasárnap | Ivó, Milán napja

Hírek

 

Ötven éve Budakalász szolgálatában

2022. október 19.

Wágnerné Klupp Katalin 1972-ben állt munkába a budakalászi Városházán (egykori Tanácsházán), ami első és utolsó munkahelye volt. 26 éve, 1996. szeptember 30 án alakult meg a Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület, Wágner Katalint, az Egyesület alapítóját és a budakalászi németek történetének kutatóját életéről, munkájáról kérdeztük.

Fotók: Hartl-Nagy Tamás

Budakalászon születtem, ahogyan a szüleim, testvéreim is, sőt családfakutatás alapján az őseink 1812-ig visszamenően Budakalászon születtek. Mi továbbmentünk a családfa kutatásban és eljutottunk az1744-es évekig, a Feketeerdőig, Weigheim nevű városkába. 2018-ban megkerestük ezt a várost és ott még mindig van 8-10 Weiszhar nevű család, akik nem is tudtak arról, hogy Magyarországra vándoroltak annak idején az őseik. Iskolába a mai Kalász Suliba jártam, abba az iskolába, ami ebben az évben ünnepli fennállásának 120. évfordulóját. 1972 augusztusában férjhez mentem és elkezdtem dolgozni. 40 évig első és utolsó munkahelyként a mostani nevén Polgármesteri Hivatalban dolgoztam, hol a pénzügyi részen, hol az adó részen. Nagyon szerettem az emberekkel foglalkozni és segítségükre lenni, közben bekapcsolódtam a falu, a nagyközség, majd a város kulturális életébe is. Így jött, hogy a kitelepítés 50. évfordulója után 1996. szeptember 30-án megalakítottuk a Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesületet. Az Egyesület célja volt a hagyományok, kultúra ápolása, továbbadása és a kapcsolattartás a kitelepített kalásziakkal. Ennek a kapcsolatnak az ápolásában nagy segítségemre volt a kitelepítéskor 16 éves Trendl Ferenc, akinek életében még ma is sokat jelent szülőfaluja Budakalász. Az ő segítségével nagyon sok élményben volt részünk. Általa találkozhattunk a rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal Németországban, mivel minden év októberében megszervezte a kitelepített kalásziak találkozóját Schornbachban, amit rendszeresen pár nap kirándulás követett. Így mélyebben megismerhettük azt a környezetet, ahova ők letelepedtek. A kitelepítés 50. évfordulóját követően Trendl Ferenc szervezésében
gyakran jöttek haza busszal a kitelepített kalásziak. A kitelepítésre emlékezve a 60. évfordulóra elkészítettük a „Kalászi svábok krónikásai” című könyvet, a kitelepítés 65. évfordulójára megépítettük a Klisovác utcai kápolnát, (régen Kőbányai út) amelyben egy Medjugorjei Szűzanya található. A kitelepítés 70. évfordulóján márvány könyvet helyeztünk el a Kitelepítési emlékműnél és egy szép verset vésettünk bele. A kitelepítés 75. évfordulójára a plébánia falára Makk Ferenc plébánosnak állítottunk emléket, akinek az áldásával indultak el a kitelepített kalásziak 1946. február 22-én a HÉV alsó állomásáról, ahol 33 vagonba helyezték el őket, több, mint 1000 embert. 2004-ben felújítás után került átadásra a Sváb tájház, mely egyben az irodánk is. Sikerült az utolsó percekben a padlások, pincék mélyéről összegyűjteni azokat a kincseket, amiket itt tudunk bemutatni.

A Német Nemzetiségi Egyesület megalakulásának 25. évfordulójára megszerkesztettem a „Kalászi svábok élete” című könyvet, amiben összefoglaltam azokat a programokat, eseményeket, melyeket az elmúlt 25 évben megvalósítottunk a Német Nemzetiségi Önkormányzattal közösen. Itt a Tájházban hosszú évek óta minden tavasszal és ősszel az iskolásoknak hon- és népismereti órát tartunk, melyekre igyekszünk kézzelfogható dolgokkal készülni.

Említette, hogy a családfakutatással 1744-ig vissza tudtak menni a családtörténetben.

Ezt a családfakutatást a ’80-as években az unokatestvérem kezdte el, aki Amerikában élt. Sok levelet kaptam tőle, bombázott a kéréseivel, hogy Kati, erre a plébániára menjél, ott kérdezzél, itt kérdezzél és én akkor még nem értettem, hogy mit szeretne tőlem. Az elmúlt hosszú években megtapasztaltam, hogy milyen jó, hogy akkor ő ezt elkezdte, mert azóta már nincs az élők sorában. Ezek a kutatások mára már nem csak az én hobbimnak számítanak, hanem a velem egy korúak között sokan vannak, akik a családfájukat kutatják. Az ember minél idősebb, annál inkább igyekszik megismerni a múltját. Azt hiszem, tisztában kell lennünk azzal, hogy honnan jöttünk. A Német Egyesület munkájához tartozik és célja is, hogy minél több mindent megismerjünk Budakalász múltjából, ezen belül a svábok életéről. A fölöttünk lévő korosztály lassan kezd kihalni és kiemelkedően fontos az idős adatközlőket megkérdezni. Tudásuk, tapasztalatuk pótolhatatlan. Igyekszünk a régi sírköveket is megmenteni, hisz ezek is életünk része, így tisztelhetjük őseinket is. A kutatásainkkal nem hagyunk fel, igyekszünk az eddigi dokumentációnkat úgy rendbe rakni, hogy amikor mi már nem leszünk és az utódaink fölnyitják ezeket a könyveket, akkor nagyon sokat megtudhassanak a múltunkról. Van egy mondás, hogy a múltunk nélkül nincs jelenünk.

1972-ben kezdett a tanácsnál dolgozni és abban az évben házasodott meg.

Most ünnepeltük a férjemmel és a családommal az aranylakodalmunkat. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyi évtizedet éltünk egymás mellett. Köszönettel tartozom a férjemnek és gyermekeimnek azokért az évekért, évtizedekért, amikor segítettek nekem a német nemzetiségi munkát megvalósítani és hagytak dolgozni. A Tanácsházán akkor nem voltunk olyan sokan, talán 15-en dolgoztunk ott. Akkor ment el Lakatos Józsefné, aki hosszú ideig az adó osztályon dolgozott, a végzettségem szerinti helyemre kerültem a Hivatalba. Meg kell említenem Derzsi Géza bácsi nevét is, akivel együtt dolgoztam az Adó Hivatalban. Ő egy idősebb erdélyi bácsi volt, sokat segített és az egyszerűsége sok mindenre megtanított engem is. Például hogyan bánjak az ügyfelekkel, hogyan lehet velük jó kontaktust kialakítani. Szólnom kell az akkori tanácselnökről, Karsai Miklósról is, aki gyerekkorom óta ismert engem. Mikor odakerültem, nagyon jó szívvel fogadott, segített a beilleszkedésben. Nővérem is ott dolgozott. Jó kis csapat voltunk, segítettük egymást és az ügyfelek voltak az elsők. Annak idején volt egy hangosbemondó, a Kálvárián volt elhelyezve. Ha volt valami hirdetés, azon keresztül mondták be. Negyven évig dolgoztam, számomra ez szolgálat volt, nem munkahely. Most is hangsúlyozom, hogy aki a Hivatalban dolgozik, annak szolgálni kell a Budakalászon élő embereket.

Milyen szerepe volt a kalászi kulturális életben?

A 90-es évek elején ötletgazdája, majd évekig szervezője voltam a Falukarácsonynak, melyet a Fő téren tartottunk. Ez volt a falu közös karácsonyi várakozása. 1996-tól, mikor megalakult a Német Nemzetiségi Egyesület, onnantól kezdve adta magát, hogy a sváb kulturális életet szervezzük és felújítsuk azokat a hagyományokat, kulturális értékeket, melyek még napjainkban is életünk része. Ide tartozott és tartozik a több mint 20 éve megrendezésre kerülő Sváb bál, a farsang temetés, melyet hosszú évekig „amatőr színészeink” rendeztek. Iskolásoknak, óvodásoknak német nemzetiségi nap van. A kalászi templom búcsúján, hol a templomkertben, hol a Faluházban volt zenés traccsparty. Még ma is sokszor beszédtéma az Omszk parkban megtartott több napos Majális, a hagyományos Sváb lakodalom és még sorolhatnám…

Említette, hogy az ember minél idősebb, annál inkább kutatja a múltját.

40-45 éves koromban kezdtem kutatni, de azt hittem, hogy a szüleim örök életűek. Sok mindent nem kérdeztem meg tőlük, ami nagyon-nagyon bánt. A 60-as években, amikor gyerek voltam, akkor nem is beszélhettek előttünk sok mindenről. Többen ismerik ezt a mondatot, hogy „nicht vor dem Kind: nem a gyerek előtt”, nehogy valamit elkotyogjon és abból még nagyobb baj lehet. Ez a történelmi múltunkból adódik. A férjemmel igyekszünk a gyerekeinknek, unokáinknak mesélni, de van, hogy azt mondják, hogy ezt már sokszor hallották. Úgy vagyok ezzel, hogy akkor legalább valami megmarad. Az iskolások is a tájházi látogatások alatt tágra nyílt szemekkel hallgatják azt, amikor arról mesélek, hogy az Ürömi úton (szerk.: ma Damjanich utca) szánkóztunk. Régi fényképeket mutatunk, mert azok még megvannak. 10-13 éves koromig jártunk a Dunára mosni. Otthon kútból mostunk, de a nagy szőnyegeket, dunyhahuzatokat a Dunán mosták régen, bokrokra ráteregették, mi meg gyerekek ott tudtunk játszani, pancsolni, vidáman éltük meg. Megmutatjuk, milyen volt a gyerekek élete a kukoricafosztáskor, milyen volt az aratás, a cséplés. Édesapám szülei a János utca 1-ben, a Bárczy villával szemben laktak, de a „Nicht vor dem Kind” miatt hiányosak az ismereteim, iratok nem maradtak. Bárczy János írt egy könyvet, a „Zuhanóugrás”-t, és ebben két oldalon emlékszik meg a Klupp nagyszüleimről és ír Budakalász életéről is. Édesapám idős korában elment a már megvakult Bárczy Jánoshoz Szegedre, aki a hangjáról ismerte fel apukámat.

Beszélt a Klisovác utcai kápolnáról, erről tudna még mesélni?

Ez a kápolna a szüleim szőlőse mellett volt, és gyermekként szerettem ott játszani, mert jó hűvös áradt a kápolnából. Ahogy már említettem, az ember fiatalabb korában kevésbé figyel a múltra, mi is csak arra lettünk figyelmesek, hogy a 80-as években egyszer csak eltűnt a kápolna, ház épült a helyére. Nem sikerült kideríteni, hogy az eredeti kápolnát ki építette, de amikor közeledett a kitelepítés 65. évfordulója, akkor azt gondoltam, hogy ennek a kápolnának az emlékére kellene egy másikat építeni. A régi kápolnától pár száz méterre sikerült a Polgármesteri Hivatallal olyan területet találni, ahol ezt meg tudtuk valósítani. Az idősek otthona és a Patakparti iskola között található. A kápolna szentelésekor itt voltak kitelepített kalásziak is és velük együtt körmenettel vittük a templomból a Szűzanya szobrot a kápolnába. Otthonomból nap mint nap látom, hogy mécsesek égnek a kápolnánál, friss virágok vannak a vázában. A Német Nemzetiségi Egyesület több évtizedes sikeres tevékenységért hálás köszönettel tartozom a mindig mögöttem álló kis csapatnak is, akik elfogadtak, segítették és segítik munkámat.

Urbán Ákos

Az interjú megjelent az októberi Budakalászi Hírmondóban.