Pénteken Budakalászon is sztrájkolnak a pedagógusok
2022. november 17.
November 18-án, pénteken országszerte folytatják tiltakozó akciójukat a pedagógusok. Budakalászon az önkormányzati fenntartású intézmények is csatlakoznak a megmozdulásokhoz. A helyi köznevelési intézmények közös szervezéssel, élőlánc-akcióval készülnek. A szülői címlistákra megérkezett a pedagógusok kérése: holnap a szülők lehetőleg ne vigyék iskolába, óvodába a gyerekeket.
A kormány tavasszal módosította a vonatkozó jogszabályt. Azóta a pedagógusoknak csak úgy engedélyezik a munkabeszüntetést, ha az valójában észrevétlen marad az intézmények működése szempontjából. Sokan emiatt nyúltak a polgári engedetlenség eszközéhez, mert csak így fejezhették ki hatékonyan a véleményüket a közoktatás tarthatatlan helyzetéről. A fő problémát már nem csupán az alacsony bérek jelentik. A megbecsülés hiánya és a munkakörülmények állapota mellett olyan rendszerszintű problémák is megoldás után kiáltanak, mint a kizárólag magánúton elérhető tudás számonkérése, az egyre mélyülő továbbtanulási esélyegyenlőtlenségek. A tanárok és a diákok leterheltsége, a korszerűtlen tananyag, valamint a szakma és a politika párbeszédének teljes hiánya. A világban példátlan, hogy egy olyan stratégiai ágazat mint az oktatás, ne önállóan (hanem mint nálunk, a Belügyminisztérium keretei között) működjön.
Csütörtök délutáni információk szerint Budakalász három általános iskolájából összesen 65 pedagógus vesz majd részt a tiltakozó akcióban. Sokan egész nap sztrájkolnak majd. A Nyitnikék Óvoda dolgozói teljes létszámban csatlakoznak az akcióhoz. Ezúttal is lesz élőlánc: 7:30 órától mindenki, aki szimpatizál a törekvésekkel, a saját intézménye előtt gyülekezhet, ezt közös séta követi a Kárpátok őre szoborhoz. A pedagógusok itt felolvassák 9 pontos követelésüket, majd eléneklik a Himnuszt. Újabb séta után pedig az Omszk-tó körül állhat össze az élőlánc – a kiadott felhívás szerint.