Programdús hétvége, közösségi élmények
2025. október 06.
Minden adott volt a remek hangulathoz a hétvégén, hiszen színes programkínálat mellett tölthettük együtt ezt a két napot a Faluházban. Szombaton a Városnap, vasárnap pedig a X. Pilisi KÓStoló alkalmával gyűlt össze Budakalász apraja-nagyja. Még messziföldről is érkeztek vendégeink: megújítottuk a 25 éves testvérvárosi kapcsolatunkat Lövétei barátainkkal.

A képen középen Mihály Dénes és Forián-Szabó Gergely – a polgármesterek megerősítették Lövéte és Budakalász testvérvárosi kapcsolatát
Szombaton reggeltől koraestig gyerekzsivalytól volt hangos a parkoló, ahol a helikopterszimulátor mellett ugrálóvárak óriáscsúszdák és többféle trambulin várta a legkisebbeket. Ezzel párhuzamosan bábszínház és népi játszóház szerzett vidám perceket mindenkinek, aki megpihent az árnyas fák alatt. Arcfestéssel, hajfonással szépülhettek a gyerekek és kézműves foglalkozásokkal is tölthettük az időt. A magyar, szerb és német népzenén kívül musical-slágerek és popzene is felcsendült a nap folyamán. Mire a M.É.Z. együttes ír és skót dalai megszólaltak, már tánctérré alakult az udvar. A nagykoncert előtti átállás idején Németh Gábor bűvész bilincselte le közönségét, majd a Luxmithras Tűzzsonglőr bemutatója ejtette ámulatba a nagyérdeműt. A nap záróakkordjaként a KORÁL egykori énekesére, Balázs Fecóra emlékeztek zenésztársai.
Vasárnap került sor a X. Pilisi KÓStolóra, ahol a finom ételek mellett a közösség is középpontba került. A helyi csoportok és egyesületek változatos fogásokkal készültek, így a vendégek igazi gasztronómiai kavalkádot élvezhettek. A belépőjegy birtokában a látogatók végigkóstolhatták a kínálatot: a hagyományos ízek mellett különleges ételek is terítékre kerültek, mint például a struccpörkölt, a spanyol carcamusas vagy az indiai lencseleves. A hangulatos főzőverseny zsűrijének nem volt könnyű dolga, ám végül a Burger House házi hamburgere és a Mesterkavarók borcslevese bizonyult a legízletesebbnek. A vándorserleget a Mesterkavarók csapata vihette haza.







