Rádiómúzeum Budakalászon: interjú Kollár Ernővel

2020. december 27.

 „Jó, ha szól a rádió…” 

Velence, Balaton, Tihany, Budapest…Nem csupán turisztikai célpontok, de régi rádiómárkák is. Ma már talán ritkábban hallgatunk rádiót, de a hideg idő beköszöntével, bekuckózva egy finom tea vagy forralt bor mellé, most mégis egy kis nosztalgiára invitáljuk az olvasót. Ismerjék meg Kollár Ernő budakalászi rádiós magángyűjteményét!

Honnan jött a vonzalom és az ötlet, hogy gyűjtse a rádiókat?

– Már általános iskolás koromban érdekelt a rádiózás, először a műszaki oldala. Bütyköltem, javítgattam őket, sokszor az ismerősök, szomszédok rádióit is. A vonzalom a rádiók iránt talán a sikeres javítgatások során alakulhatott ki. Ráéreztem, nem volt idegen egy rádió belseje, könnyen eligazodtam a még soha nem látott műszerek belsejében is. Idővel azon kaptam magam, hogy a rokonok, ismerősök is régi rádiókkal lepnek meg egy-egy jeles ünnep alkalmából. 1962-63-tól kezdődően folyamatosan bővült a gyűjteményem, mostanra körülbelül 500 rádióm van. Míg a Rómain, a Pók utcai lakótelepen laktunk, a garázst használtam a rádiók tárolására és javításukra. Miután elkészült Budakalászon a hétvégi pihenő házunk, annak a pincéjét polcoztam be, és ide kerületek át a rádiók. A kétezres évek elején épült fel a szomszédban a mostani lakóházunk. Akkor kezdtem el igazán tudatosan gyűjteni és rendszerezni a rádiókat. A hétvégi házból a teljes polcrendszert áthelyeztem a lakóház pincéjébe, ahol addigra már alkalmassá vált a hely a rádiók szakszerű tárolására, ismerősök, barátok számára történő bemutatására is. Miután az internetre is feltöltöttem a gyűjtemény valamennyi darabját, sokan – számos kedves budakalászi lakos is – érdeklődtek és felajánlották az öreg, már nem használt rádiójukat a múzeum számára. Egy-egy ilyen felajánlás kapcsán, ha még nincsen olyan rádióm – a távolságot mérlegelve – legtöbbször mai napig elmegyünk érte a feleségemmel együtt, és ha nem roncs állapotú a készülék, hazahozzuk. Minden darab ugyanazon a rituálén (protokollon) esik át a hazaérkezést követően. Bekerül a rádió egy zsákba (többnapos karantén), amelyben fertőtlenítőszert, rovarirtó szert, szagcsökkentő szert helyezek el, majd a zsákot légmentesen bezárom. Az új szerzeményt általában egy hét után kiveszem a zsákból, szellőztetem, majd szétszerelem, kitisztítom és elvégzem a javítási, hibaelhárítási, pótlási munkákat. Mindez több napba, sőt hétbe is telhet. Azoknál a rádióknál, amelyek láthatóan erősen szennyezettek, a protokoll és a szétszerelés után vízzel hígított zsír- és szennyeződéseltávolítóval is befújom a sasszét, majd nagymosású mosóval óvatosan átmosom, de csak a csöveket, a skálát nem. Ezt követően nagy nyomású levegőkompresszorral azonnal leszárítom, amit sokan egyébként eretnek dolognak tartanak.  De ez idáig egyiknek sem lett baja ettől a drasztikus eljárástól, viszont hiszem, hogy nagy szerepe van az alapos tisztításnak. A rádiók tiszták, szépek, újszerűek, szagtalanok, működőképesek. Igaz vannak olyan 80-90 éves rádiók, amelyek csövei tönkrementek, így nem működőképesek, de más csővel nem szeretném helyettesíteni a régieket. A rádió eredetisége többet jelent, mint hogy egy-két adót hallgatni lehessen rajta.

Milyen módon van jelen a gyűjtemény a világhálón?

– 2008-ban csináltam egy online múzeumot, szerkesztettem egy weblapot, amelyet feltöltöttem a „világhálóra”. Immár 12 éve üzemel, ha valaki Google keresőbe beüti azt, hogy radiomuseum.hu vagy Budakalász Rádiómúzeum, vagy egy keresett rádió megnevezését, a kereső az elsők között hozza az oldalakat.  Az Országos Széchenyi Könyvtár egy nemzeti webarchívum kialakítását tervezi, amibe beválogatták a www.radiomuseum.hu weboldalt is. A megkötött szerződés keretében minden évben többször is lementik (aratják) a weboldal teljes anyagát. Ennek célja a magyar webtérben elérhető honlapokon megjelenő tartalmak szakszerű gyűjtése, hosszú távú megőrzése, rendszerezése, feldolgozása, visszakereshetősége. A weboldalt digitálisan archiválják és több szerveren tárolják. A hazai rádiómúzeumok közül mindössze 2 weboldalt válogattak be.

És ugye előbb létezett a múzeum online, mint a valóságban?

– Igen, sokan jelezték, hogy jó-jó, az interneten keresztül megcsodálhatóak ezek a remekművek, de nem lehetne valahol élőben is megnézni őket? Akkor született az ötlet – már nyugdíjas voltam –, hogy alakítsunk ki itthon egy igazi látogatható múzeumot. Kapóra jött, hogy eladó lett a szomszéd telke egy kis faházzal. Úgy döntöttem, megveszem, és kialakítok egy látogatható múzeumot. Ez az a faház, ahol most is állunk. Jelenleg 250 rádió látható itt a közel 500-ból. A rádiók időrendi sorrendben vannak kiállítva, kezdve a telefon-hírmondóval, ami egy eredeti készülék; ha a füléhez emeli a telefont, hallani a felolvasott régi hírt. Az első ilyen készülékek állandóan szóltak, de ez csak akkor szól, ha a hallgatót felemelik. A kezdeti időben voltak „áthallások”, tehát ha valaki hegedült vagy trombitált, vagy a gyerek sírt, azt mások is halhatták, mert a telefonkagyló mikrofonként viselkedett. Később ezt technikai megoldásokkal kijavították.

Melyik rádióra a legbüszkébb? Van, amelyiket kiemelné a többi közül?

– Az első rádiók egyike a SÜSS Rt. által 1925–1929 között gyártott ROD-3 detektoros rádió, amely újszerű állapotban van. Első tulajdonosa Horváth István volt, aki a Rádió Compass sorozat író-szerkesztője is volt 1938 és 1941 között.

A Telefongyár Gloria 3 egy 1929-ben készült, igen ritka rádió. Egy padlásról került elő, amikor megláttam, nem is tudtam pontosan, hogy mi az. 70-80 évnyi száraz, majd’ 1 cm vastagságú finom padláspor borította. Ez volt szerencsém, a por védte meg a rádió fadobozát és a hangszóró előtti selymet!

1949 és 1956 között közel 600 ezer Néprádiót gyártottak, mind a 6 változata megvan a gyűjteményben, és működőképesek is! Több gyár is gyártotta kisebb eltérésekkel, mindegyik ára 380 forint volt. Ezt az olcsó rádiót részletre is meg lehetett vásárolni, a Néprádió nevet pedig az akkori politikai hatalom adta, sokan „Rákosi” rádiónak hívták. Mindössze két adót, a Kossuthot és a Petőfit, valamint egy körzeti adót lehetett fogni vele. Sok ügyes rádiószerelő mester megoldotta, hogy körzeti adó helyett a rövidhullámon sugárzó Szabad Európát is lehessen vele hallgatni. Később megjelent a Népszuper rádió, amelynek már volt rövidhullámú sávja is, igaz az egy drágább készülék volt.

Kiemelném az Orion AR 612 Pacsirta rádiót, vagy az első tranzisztoros táskarádiót, a Telefongyár Terta 1027-es, zöld dobozos, hordozható készüléket is. Nagyon népszerűek voltak, akkoriban ezek státusszimbólumok voltak.

Büszke vagyok a Grundig Sattelite 600 PRO rádiómra, ami a valaha gyártott rádiók egyik legjobb készüléke, minden szempontból. Újszerű, működőképes állapotban van.

Ügynökrádió PR-56A Ritka rádió, ezer dollár feletti árért is hirdetik az eBay-en. Többször kérték kölcsön filmezésekhez, csodaszép. Nemcsak bőrönd, hanem bőröndtakaró is álcázza a kíváncsi tekintetek elől. Az angliai Krypto Múzeumban, a világ legnagyobb kémmúzeumában van még egy ilyen típus, de az nincs ilyen jó állapotban.

A rádiók működőképesek?

– A rádiók néhány kivétellel működőképesek és eredetiek. Az eredetiségre különös figyelmet fordítok!

Csak rádiókat találni a gyűjteményében?

– Nem. Vannak műszerek, katonai rádiók, lemezjátszók. Van például 1920-as évekbeli gramofon, eredeti lemezekkel. Már a Magyar Rádió egyik zenei szerkesztője érdeklődését is felkeltette.  Aki ezt meghallja, nem akarja elhinni, hogy nincs benne erősítő, olyan tisztán és hangosan szól. (Az interjú során bele is hallgattunk Karády Katalin „Jó, ha szól a rádió” című, kevésbé ismert dalába, és valóban, a hangminőségből senki meg nem mondta volna, hogy egy 100 éves készülék szólt – a szerk.) És van még egyérdekes telefon is a gyűjteményben, nem is akármilyen! Az úgynevezett K-vonalon működött, amelyen annak idején a magas rangú vezetők léptek kapcsolatba egymással.

K-vonal: az első számú vezetők íróasztalán egy általános telefonhálózathoz nem kötődő készülék is helyet kapott, amely közvetlenül a központból, külön vezetéken, külön telefonszámmal volt hívható. Fekete színű telefonok voltak, rajtuk piros K betűvel. A közigazgatási hálózat kiépítését még Gerő Ernő rendelte el. A hálózat folyamatosan bővült: fénykorában – a nyolcvanas évek végén – háromezer állomással rendelkezett. A rendszer felhasználói körét az Antall-kormány aztán a felére csökkentette, ’98-ban pedig felszámolták a költségesnek tartott és gyakran meghibásodó K-vonal renszert. A hagyományos telefonoktól eltérő volt a csengése is, így rögtön tudta a hívott fél, hogy „fontos” hívása van.

Akad a családban, aki szintén ennyire érdeklődik a rádiók iránt?

– A fiam PhD villamos- és kutatómérnök. Lányom bölcsész. Esetleg unokák lennének még, de tőlük már annyira messze van mindez időben, hogy az ő számukra már nosztalgikus sem lesz ez a világ. Természetesen érdeklődnek a múzeum iránt, amikor meglátogatnak Budakalászon. Minden családtagnak van egyébként kedvenc rádiója. A lányom csak „dudu”-nak hívja az Orion 222-es kisméretű törpeszuper rádiót, egyetemista fiamnak pedig a keretantennás detektoros rádió tetszik nagyon, fénykép is van róla, ahogyan a kertben fejhallgatóval hallgatja. Nándi unokám egy iskolai feladat kapcsán, angol nyelven készített velem riportot, így mutatva be a rádiómúzeumot. Nagyon jól sikerült, 3 db ötöst és egy dicséretet is kapott.

Gyártanak ma még rádiókat?

– A 70-es évek közepén leállt a magyar rádiógyártás, ezt követően pedig rengeteg külföldi rádiót hoztak be az országba. Megjelentek a cseh, NDK, bolgár rádiók, valamint a nyugati rádiókészülékek. A KGST-n belül a mi rádiógyártásunk átkerült Bulgáriába. Hong Kong-ban, Kínában még gyártanak „nosztalgia” rádiókat, de valójában már ez is megszűnőben van. Régen a rádiók a lakások díszei is voltak, az Orion Pacsirta rádió, a Telefogyár T529MG lemezjátszós és magnós rádió, az NDK Beethoven rádió.  Ma már annyi technikai eszköz van, amin keresztül a hírek, a zenék eljutnak az emberekig. A rádióknak már nincs ebben meghatározó szerepe. De azért remélem, ezzel a gyűjteménnyel hozzájárulhatok, hogy egy talán már letűnt korszakot az idősebbek felidézzenek, a fiatalok pedig megismerhessenek. A gyűjteményben is megtalálható készülékeknek ma már inkább ipar- és kultúrtörténeti értéke és jelentősége van. Ezért a korabeli dokumentációival együtt óvom és védem őket, felújítom és restaurálom az utókór számára.

***

Kollár Ernő magángyűjteménye a Szegély utcában található. Előzetes időpontegyeztetést követően a múzeum látogatható, érdemes elmenni és saját szemmel megtekinteni a darabokat minden korosztálynak!

Hollósi-Györgyei Nóra

Az interjú a Budakalászi Hírmondó decemberi számában jelent meg. Az újságot online ide kattintva olvashatják>>