Ragyog az első gyertya a város adventi koszorúján
2018. december 03.
A hagyomány szerint advent idején évek óta összegyűlnek a város lakói, hogy hétről hétre közösen készülhessenek a kereszténység legszentebb ünnepére, Jézus Krisztus születésére. December elsején, szombaton eljött az első gyertyagyújtás ideje.
A Kárpátok Őre szobornál a Lenfonó HÉV megállóban ünnepi díszbe öltözött a kis park. Advent idején újra látható a tavaly elkészült városi Betlehem. Ez évi újdonság, hogy a fa szobrok felületét kezelték és két új állat – egy szamár és egy szarvasmarha – is bekerült az alkotás szereplői közé. A szobrok Sáfár Benedek fafaragó mester és felesége Sáfárné Szabó Viktória szobrász keze munkáját dicsérik. Az ünnepi alkalomra ezúttal a Nyitnikék Óvoda apróságai készültek versekkel, énekszóval. Ünnepi beszédet mondott Rogán László polgármester és Kelemen László atya, aki meggyújtotta az első gyertyát a város adventi koszorúján. Az atya kiemelt gondolatai közt hangzott el, hogy a készület megkezdése mellett az is fontos, hogy a karácsonyra tiszta lelkülettel végül meg is érkezzünk. Az rendezvényen a forró tea, szaloncukor és kürtőskalács vidámságot csalt a gyerekek arcára. Az ünnepségen a szeretetvendégséget ezúttal is az Önkormányzat biztosította, a szervezést pedig a Művelődési Ház végezte.
Teljes galéria: itt