Rímképek – budakalászi tehetséges alkotók versei természetfotókkal kísérve

2017. szeptember 01.

Németh Pákolicz Tamás:

Szabad szonett

Lángoló szívemben még ott virít a nyár

ám a tél szavára már lelkem megremeg

és hiába várom, hogy kivirul a táj

a száraz helyére zöld fű nem terem

Számban érzem még a vadvizeknek ízét

cinkosom a szél, ki vélem versenyez

tagjaim már gyengék, hiába is kérném

mozdítani őket egyre nehezebb

Nékem a világon csak egy öröm akad:

ha álmaimban életemet újraélhetem

boldogságom e forrása gyönge kis patak

Friss vizében tükröződik már a végtelen

Sírhatnék, de nem teszem, mert jó volt életem

tudom, hogy ha nem leszek, te gondolsz majd felém

lassan fényét veszti most mind a két szemem

És megtalálom fércmagányom végső nyughelyét

Farkas Anette

Szaladnak szét a percek

Szaladnak szét a percek,

végül semmi sem marad.

S bárhogy is vigyáznál,

lassan elveszted önmagad.

Megkopnak rendre a színek,

s elfogy ajkadról

minden igéző szavad.

Így hullik lassan szét

minden élet.

Kihunynak a szemekből

a perzselő fények.

Szívedben lassan

elárvul a Lét,

mindenki titkolja igazi nevét.

Mert ez egy különös hely,

ahol mindenki látogató.

Eladó minden álom,

de semmi sem kapható.

Elhagyott kastély, furcsa palota,

egyetlen kulcsra járó

megannyi kék szoba.

Szőke István Atilla

Az éneklő nyárfa

A nádszálak tűnődve lengedeznek,

mint selymes húrjai a szélhárfának.

Susognak varázshangú enyhe kedvet,

s bókolnak egy közeli szép nyárfának.

A nyárfa levelén a kelő Nap lángol,

töprengő fényével szűz-aranyat hint.

A kis tó gyöngéden gyűrűzve táncol,

s a szeplős szellő megborzolja megint.

Madár csirrent egyet halkan, s tízet még.

S százat, míg hangjával megtelik a lég,

s ezer csőrből, s torokból száll, zeng a dal.

Ébredő mámor ez, hajnal-diadal!

Az éneklő nyárfát nézem, s vágyom őt

és érzem, hogy tollam van és szárnyam nőtt.