Sétálj Budakalász, városnapi programok! – Fotógaléria
2021. szeptember 08.
Benkó Attilával a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetőjével beszélgettünk a Sétálj Budakalász, városnapi rendezvényről.
Hányadik alkalommal rendezi meg a Faluház a Sétálj Budakalász programot?
Ez már a harmadik alkalom, de ebben a formában az első. Ez azt jelenti, hogy eddig volt Sétálj Budakalász és volt Városnap külön, most a kettőt egybegyúrtuk. Egy nagyon szerencsés hely Budakalász, mert van hegy, völgy, tó, folyó, sziget, rengeteg emlék, épített és természeti környezet, ezeket mind be lehet mutatni. Az volt a célunk, hogy a Sétálj Budakalász nap keretében, minél több helyszínre ellátogassanak az érdeklődők. Bizony előfordul, hogy valaki már régebbi lakó itt Budakalászon, de még nem járt a Luppa-szigeten, sokan nem tudják, hogy van egy Hollóvölgy. Vannak új helyszínek, mint a Schmidt-ház, amelyet nemrég újítottak fel, vagy a közösségi kert, ami „Tüneményes veteményes” néven szerepel a programban.
Tizenkét helyszínen várják az érdeklődőket. Komoly szervezés van a Sétálj Budakalászon program mögött. Mikor kezdődött a szervezés és hogyan alakult ki a program?
Már legalább egy éve elkezdtük szervezni. Kitaláltuk az alapkoncepciót és úgy állítottuk össze a csapatot, hogy megkerestük az adott helyszínek képviselőit, leültünk és elmondtuk, hogy mi az ötletünk. Azt kérdeztük mindenkitől, hogy ők miként tudnak ebben részt venni, illetve milyen további ötleteik vannak, miket lehet még beépíteni az elgondolásba. Szépen lassan összeállt a program kínálat. Sok külsős csapattal és a Faluház munkatársainak a közreműködésével alakult ki a végleges program és a helyszínek listája. Így lettek egyházi programok, sport és nemzetiségi események, van önkormányzati helyszín és civilek bemutatkozása. Azok a szereplők, akik Budakalászon élnek, tesznek a városért, azok közül sokan megjelennek. Az a szép ebben, hogy ez egy teljesen önkéntes esemény, mindenki maga szervezte a programokat.
Úgy tűnik, sikeres a Sétálj Budakalászon program, tele vannak a helyszínek. Folytatódni fog ez a hagyomány?
Igen, ez egy kísérlet volt a részünkről. Egyelőre úgy tűnik, hogy minden helyszínen sokan vannak, szerencsénk van az időjárással és szerencsére sokan komolyan veszik a sétát és a kerékpáros mozgást. Van műsorfüzet és térkép, körbe tudják járni a helyszíneket, válogatni tudnak a programokból. Ez egy jó kirándulás, van benne kultúra, van benne gasztronómia, van benne helyismeret. Egy kellemes nyárbúcsúztató rendezvény.
Apróságok földje (Művelődési ház kertje)
Emlékzugoly (Sváb tájház, Schmidt-ház udvara)
“Képviselőfánkozó” (Önkormányzat udvara)
Szárnyak ligete (Budai úti templom kertje)
Szerb Udvar (Szerb templom és kertje)
Tüneményes Veteményes (Kalászi Közösségi Kertek Egyesület, Klisovác utca – Feszület
Hollók völgye (Holló völgy)
Lélekcsarnok (Szentistvántelepi templom udvara-Szent Imre Közösségi Ház)
Dunaszem (Lupa sziget-Dunakalász) Lupanap a Lupa Egyesület szervezésében
Vízcseppliget (Omszk park)
Mentáskert színpad
Fotók: Nagy Tamás, Faluház, Rosta Gábor